Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Egyre többen tiltakoznak a bérlakásrendszer tervezett átalakítása ellen

Aláírásgyújtés indult a ’’Lex Lakásmaffia’’ ellen

2021. május 15. szombat

Az ellenzéki politikusok közül is egyre többen tiltakoznak a bérlakásokat érintő tervezett tövénymódosítás ellen.

Egyre szélesebb közéleti tiltakozáshullám alakul a fideszes Böröcz László képviselő törvénymódosítási javaslata ellen. Böröcz arról nyújtott be javaslatot, hogy az önkormányzati bérlakásokat a legalább egy éve ott lakó bérlők vehessék meg kedvezményes áron, a forgalmi érték 15-30 százalékán. Böröcz szerint erre azért van szükség, hogy még több ember rendelkezhessen saját lakással, úgy, ahogy a rendszerváltás idején ez már egyszer milliós tételben lezajlott. 

Ez a javaslat ugyanakkor gyakorlatilag megfosztaná az önkormányzatokat a lakáspolitikai eszközeiktől, de a bérlők egy részének is inkább átok, mint áldás lenne, mert sok esetben rájuk szakadna a leromlott épület fenntartási költsége, de olyan nyerészkedők, vagy akár a lakásmaffia karmai közé is kerülhetnek, amely így töredék áron jutna az ingatlanokhoz. Szociális alapon nem nagyon lehetne ezután önkormányzati bérlakást kiadni. A legjobban azok járnának, akik amúgy is tehetősek, és olyan helyen van bérlakásuk, mint a budai Vár - több ilyen kormányközeli személy (Bayer Zsolt, Palkovics László miniszter, Rákay Philip Kálmán) ügyéről szó esett már korábban.

A törvényjavaslatot számos kritika érte szakmai szervezetek részéről, Molnár György, Pikó András tanácsadója is elmondta lapunknak, a Józsefvárosban mit jelentene a törvény, ha átmenne az Országgyűlésen. De a fideszes Kovács Péter, XVI. kerületi polgármester is úgy fogalmazott Böröcznek Facebook-posztjában: "javaslatod megítélésem szerint marhaság". 

Most Csordás Anett, a C8 jelöltje a 6. országos egyéni választókerületi előválasztáson indított aláírásgyújtést a javaslat ellen, a fenti érveket hangoztatva.

De Jámbor András, a Szikra Mozgalom kerületi jelöltje is Facebook-posztban kelt ki a törvényjavaslat ellen, felidézve, hogy a családja is került a lakásmaffia karmai közé. 

Demeter Márta LMP-s és jobbikos támogatású jelölt pedig képes poszttal tiltakozott. Cséplő Dániel MSZDP-s jelölt sem ért egyet a tervezettel. 

Szöveg: Dercsényi Dávid; Kép: Nagy Dániel

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben