Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

A Nagy Fuvaros utcai szegény kocsmáros fia, Rodolfo

Amatőrnek nem kellett, ezért lett profi

2021. május 16. vasárnap

110 éve született Rodolfo. A kevesek egyike, akinek neve fogalommá vált: még aki nem is ismerte a 34 éve elhunyt művészt, az is tudja, hogy Rodolfo bűvészt jelent. Gács Rezső józsefvárosi éveiről és a közönség előtt ismeretlen emberről lánya, Gálvölgyi Judit beszélt nekünk.

A Nagy Fuvaros utca 27. lezárt rácsos ablakai mögött a XX. század első harmadában kocsma működött, Gross Ignác italmérése. Az ő Rezső fia lett a későbbi híres bűvész, Rodolfo. A Gross család a kocsmából nyíló lakásban élt. „Apám aludt két széken, aztán három széken, majd négy széken. Több szék nem volt. Legénykoráig ott élt, míg meg nem házasodott” – adja leírását szegénységüknek Gálvölgyi Judit. Rezső jó eszű gyerek volt, de nem érettségizhetett, 14 éves korától dolgoznia kellett. Volt egy húga és egy sántán született bátyja, az ő iskoláztatásuk felemésztette a család jövedelmét.

Egy évig a felesége szüleinél élhettek, ez volt a nászajándék

Különös véletlenek révén lett bűvész. „A srácokkal a Dunára jártak fürödni, s apám egyszer kimentett egy fuldoklót a vízből. Erős, jó izomzatú srác volt, sokat sportolt fiatalon. A megmentett kínai gyöngyárus hálából tanított neki egy trükköt a kavicsokkal. Másnap a játszótéren ezt mutatta éppen a többieknek, amikor arra járt Ódry Zuárd, az amatőr bűvész, és látva ügyességét, felajánlotta, hogy tanítani fogja. Nagyon bölcsen nem egy műsorra, hanem a bűvészkedés golyóval, kártyával, kendővel gyakorolható alapjaira tanította meg. De amikor pár év múlva ő is jelentkezett az amatőr mágusok klubjába, elutasították, mert a klub egyik méltóságos úr tagja nem óhajtott egy klubba tartozni azzal a gyerekkel, aki a fehérneműjét hozza a szabótól. Apám ugyanis úri divat üzletben dolgozott, volt segéd, eladó, s végül üzletvezető is. Tanult szakmája volt a férfi fehérnemű szabás-varrás. Nagyon elszomorodott, de a bátyja azt tanácsolta: ha nem vesznek fel amatőrnek, tedd le az artistavizsgát, és légy profi. Így lett hivatásos bűvész, de még hosszú ideig dolgozott úri divatosként is.”

Már 1929-ben elkezdte a Rodolfo művésznevet használni – Ódry javaslatára eleinte Rodolfo Grosso néven szerepelt –, a 30-as évektől pedig városszerte ismertté vált. Ekkoriban ismerkedett meg későbbi feleségével, Nádor Olgával, de a Nagy Fuvaros utcából csak akkor költözött el, amikor összeházasodtak a 30-as évek vége felé. „Akkor anyám szüleihez költöztek. Az volt a nászajándék, hogy ott laktak és ott ettek egy évig. Apám nem vitt el a Nagy Fuvaros utcába soha, most láttam a házat nemrég. Nem voltak nosztalgikus emlékei a gyerekkoráról. Talán túlságosan korán kezdett dolgozni, és túlságosan megszokta azt is, hogy neki kell mások megélhetését biztosítania, amit élete végéig meg is tett” – mondja Gálvölgyi Judit.

Egész nap Istennel beszélgetett

A zsidó származású Gross család, ha nehezen is, de túlélte a vészkorszakot. Gross Rezsőt kétszer vitték el munkaszolgálatra, de nevét csak a háború után magyarosította Gácsra. „Apám ragaszkodott ahhoz, amihez az ország egy időben annyira nem, hogy ő magyar ember. Kitért a zsidóságból, görögkatolikus lett. Mélyen Istenhívő volt, Istenimádó, ő így mondta. Beszélgetett egész nap az Istennel, de nem volt templomjáró. Valószínűleg azért kérte, hogy szórják szét a hamvait, és egyik vallás temetőjében se feküdjön.”

Rodolfo világszerte ismert művésszé vált, de soha nem akart elmenni Magyarországról. „Nem volt nagyképű, de büszke volt rá, hogy olyan polgári jólétet tudott teremteni a családjának, amit gyerekkorában nem tapasztalt meg. Soha nem volt autója, nem vágyott ilyesmire. Néha ultizott Pataki Ferenc fejszámolóval és Puskás Sándor énekessel, általában Puskás nyert. De volt, hogy csalt, csakhogy veszítsen, ne gondolják, hogy csal a kártyán. Mi tartottuk a karácsonyt, de az 50-es években még december 24-én is volt előadás, nehogy túlságosan vallásosak legyenek az emberek. Sok karácsonyt töltöttünk a Parlamentben, a gyerekek karácsonyán mindig dolgozott, és többnyire én segítettem neki, amíg nem lettek gyerekeim.”

Élete végéig dolgozott és kitartóan fejlesztette magát, mert mindig és mindenütt a legjobbat akarta nyújtani. „Egy keret nélküli nagy tükör előtt gyakorolt, hogy lássa, mit láthat, s mit nem láthat meg a közönség, és mindig edzésben maradjon. Amikor a trolimegállóban állt, akkor is a kártyát rakosgatta fél kézzel, vagy pénzérmét forgatott az ujjai között” – emlékezik vissza Gálvölgyi Judit.


Pillanatképek

Eddig tartott a Józsefváros újságban nyomtatásban is megjelent cikk Rodolfóról, de Gálvölgyi Judittal még sok minden másról is beszélgettünk, és ezek még teljesebbé és személyesebbé teszik a róla alkotott képet:

„Apám nem járhatott középiskolába, a műveltségét magának szerezte.  De nagyszerű adottságai voltak, például zseniálisan számolt. Az iskolai matekfeladataimat tökéletesen meg tudta oldani, de hogy mi az egyenlet, hogyan kell azt felírni, nem tudta.”

„A kocsmárosság nem adott biztos megélhetés. Távol állt tőlük a jómód, nagyon távol, hiszen azért aludt székeken is.”

„Ódry Zuárd – bátyja a kor híres színészének, Ódry Árpádnak –, megígérte neki, hogy tanítani fogja. Apám lelkesen ment haza, a mamája azonban lelkesedett. Azt mondta, elkíséri, és ott fog várni az ajtó előtt, ha bármi baj van, kiabáljon. De nem történt baj, a mama pedig megnyugodott, hogy az akkor 14 éves fiú jó kezekben van.”

„Anyám apám húgával járt egy középiskolai osztályba. Még csak tizennégy volt, amikor megismerkedett az akkor tizenhét éves apámmal, és ahogy akkoriban szokás volt, megkezdődött a sok évig tartó udvarlás. Anyám Zágrábban született, ahol az édesapja vasutasként szolgált, amikor a Monarchia szétesett. Az ő családjuk szintén zsidó származású volt egyébként, ám nagyapám nagyon magyar érzelmű volt, és nem volt hajlandó felesküdni a horvátoknak, így elzavarták őket Budapestre. Apáméknál sokkal jobb anyagi körülmények között éltek, hisz nagyapám MÁV-alkalmazottként el tudta tartani nagymamát és három gyereket, mert ott is hárman voltak testvérek.”

„Apám boldog volt a színpadon, és éppúgy megtisztelte a falusi kocsmában a vendégeket, mint a párizsi Olympiában. A legkisebb faluban is makulátlan szmokingban és cipőben lépett fel.”

„Ő az 50-es években is erősen elütött a környezettől. Akkor az járta, hogy az artisták ne használjanak művésznevet, hanem úgy szerepeljenek a színlapon, mint „özvegy Frézinger Gézáné a lengőtrapézon”, de apám még akkor is Rodolfo volt. Mindig úgy szólította a közöséget, „hölgyeim és uraim”, nem pedig „kedves elvtársak”, és kitartott amellett, hogy frankban vagy szmokingban lépjen fel.”

„Mindenkinek fellépett, aki hívta, így már a háború vége felé a szovjet tiszteknek is. Egyszer Rákosival is találkozott, és neki is elmondta, hogy Istenimádó ember. Rákosi gunyorosan válaszolt, »nézze Rodolfo, vegyen maga egy cserép muskátlit, veszek egyet én is, maga imádkozzon érte az Istenhez, én meg locsolni fogom«, de nem bántották.”

„Abban az időben minden iskolást besoroltak a szülők foglalkozása szerint, és annak alapján ítélték meg, hogy a származása munkás, paraszt vagy értelmiségi. Az én apám artistaként „egyéb” volt, ezért nem piszkáltak. Ezért is volt neki olyan fontos, hogy Érdemes Művész lett, és elismerjék, az artisták nem „egyéb”, hanem művészek.”

„Már az 50-es években szakszervezeti ember volt, egy időben elnök is, a természetéből fakadt, hogy ahol tud, segítsen, és az artistáknak nagyon sokat segített. Meg kellett értetni a különböző hatóságokkal, hogy egy artistának nem azért van lakókocsija, mert flancol, hanem mert abban lakik, és azért jár nagy autóval, mert a Trabant nem húzza el a lakókocsit.”

„Apám járt utazó cirkusszal is. A cirkuszok akkoriban nem társulatok voltak, az artisták döntő többsége az állami Magyar Cirkusz és Varieté Vállalat, a MACIVA alkalmazottja volt. Ez azzal járt, hogy amikor az artisták külföldön vendégszerepeltek, a gázsit nem az artista kapta, hanem a MACIVA, az artisták a másodosztályú napidíj egy részét kapták csak meg. A gázsit a vállalat tette el, vagyis az állam, ők meg havi fizetésért dolgoztak. Ezért világhírű művészként sem kereshetett sokat. Ahhoz el kellett volna mennie az országból, de erre nem volt hajlandó. 56-ban elmehettünk volna, de esze ágában sem volt.”

„Az utolsó békeidőkben, a háború előtt külföldön dolgozott, anyám volt az asszisztense. De amikor Magyarország belépett a háborúba, hazazavarták őket Egyiptomból.  Anyám még egy ideig fellépett vele a háború után is, de miután megszülettem, otthon maradt velem. Apám azt akarta, ne legyen más gondja, mint a gyereknevelés.”

„Apámmal nagyon bensőséges kapcsolatom volt. Bármiről, de abszolúte bármiről tudtam vele beszélni, és jobban megbíztam benne, mint saját magamban. Imádtam, imádom, nagyon közel álltunk egymáshoz.”

„Én már tízévesen abbahagytam a bűvészkedést. Betanított nekem egy kis műsort – eléggé kis termetű voltam, kislány két nagy copffal –, nagy sikert arattam. Ám amikor szerződést ajánlottak nekem gázsival, apám azt mondta: »ne szokd meg a könnyű sikert, te nem tudsz bűvészkedni«. Ez teljes mértékben igaz volt, mert csak azt az egy műsor tudtam, amit ő betanított. Amikor ő kézbe vett egy tárgyat, nem az érdekelte, mi annak a valódi funkciója, hanem hogy milyen trükköt lehet vele csinálni. Ez engem így nem érdekelt. Amit apámnál a legjobban imádtam, az a lopás volt. De a lopást nem csinálhatja nő, nem taperolhat a színpadon férfiakat, és nincsenek zsebei sem. Nem akartam bűvész lenni, és már sejtettem egészen korán, ha nem vagyok olyan jó, sőt, jobb, mint az apám, akkor valami egészen mással kell foglalkoznom. Amúgy nem panaszkodom, a Rodolfo lányából lettem a Gálvölgyi felesége, de van egy olyan területem, a fordítás, ami csak az enyém.”

„A lopásra az Arizona tulajdonosa, Rozsnyai tanította. A bűvészkedésnél fontos, hogy a lényegesről a lényegtelenre tereljük a figyelmet. A lopásnál meg pláne fontos, hogy ne arra figyeljen a néző, hogy kizsebelik. Ő ezt mesterien művelte. De mestere volt a mnemotechnikának, az emlékezést segítő módszereknek is. 100 szót megjegyzett egy hallásra, és ha mondjuk a 43. szót kérte valaki, akkor megmondta, hogy például esernyő az. A szavakat számokkal kötötte össze. De a színpadon megcsinálta azt is, hogy amikor egy jól megkevert pakli magyarkártyát kiterítettek, és egyszer elmondták neki a sorrendet, ő pontosan visszamondta. Istenien számolt fejben, remek memóriája volt.”

„Az emberek kedvelték. Akkoriban nem voltak sztárok, de mindenki tudta, ki Rodolfo. Eleinte televízió sem volt, néha a rádióba hívták meg bűvészkedni. Vannak trükkök, például kártyával, amiket úgy el lehet mondani, hogy a rádióhallgatók sikerrel utánacsinálják.”

„Alig őszült, lenyalva szerette a haját, ami egyébként hátul göndörödött volna. Bajusza egy ideig volt, aztán már csak rajzolta. A bajsza ugyanis sokkal előbb megőszült, mint a haja, ezért először szemceruzával kihúzta. Később azonban levágta, hogy minek vacakoljon vele, és csak felrajzolta szemceruzával a vékony bajuszt, mert a Rodolfo-bajusz hozzá tartozott.”

Szöveg: Bányay Géza; Kép: Huszár Boglárka, Fortepan /Bauer Sándor, UVATERV, Bojár Sándor

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben