Az 1900-as évek elejének lakcímjegyzékeiben egymás után sorakoznak a józsefvárosi üvegesek nevei, főleg a Mátyás tér tágabb környékéről. A Kesztyűgyárral szembeni sarokház restaurált felirata is ezt hirdeti: Épületüveg és táblaüveg nagyraktár. A tér másik oldalán a 72 éves Nagy Oszkár üveges az egyetlen, aki ma még ezt a hagyományos iparosvilágot képviseli, ami Józsefvárost naggyá tette egykor. Könnybe lábad a szeme, amikor megemlíti, hogy sorra haltak ki az öreg mesterek, akikkel jó baráti viszonyt ápolt, és sokszor egymáshoz küldték a kuncsaftot, ha olyat kért, amiben a másik volt specialista. A vevő kiszolgálása itt fontosabb volt, mint a versengés, s mindenki tisztességgel meg tudott élni így is.

Nagy Oszkárnak a fia és az unokái is üvegesek. Az apával és fiúval, a 48 éves Zsolttal beszéltünk meg az üzletben találkozót, de amikor először jártam ott, találkoztam az egyik unokával, a 27 éves Zsolttal is: amikor Nagy Oszkárral beszélgettem, bejött az üzletbe egy munkaruhás fiatalember. Csak arra figyeltem fel, hogy már a munkaasztal mögött áll, és vágja az üveget. Aztán váltott pár szót a nagyapjával és elviharzott. Az apja Zsolttal is így találkoztam másnap, ő is az üveget vágta éppen. Ez mindent elmondott a családi összefogásról és együttműködésről.

A tudás átadása generációról generációra

Az üvegesmesterség apáról fiúra szállt a családban, és ezzel egy sokkal régebbi családi hagyományt is folytatnak, mondja Zsolt. Nagyék ősei mindkét ágon muzsikus cigányok, amivel különleges örökség járt: a mesterség átadása kicsi kortól, a folyamatos gyakorlás, tanulás igénye, a fegyelmezett, kemény munka becsülete, a vendégek, vevők kívánságának magas szintű kiszolgálása. Ez akkor is így van, ha sem Nagy Oszkár, sem a felesége nem lett muzsikus. Szüleik története – megmenekülésük a koncentrációs tábortól, a színésznő mama, aki nyolc gyereket nevelt fel, a prímás papa, aki az éjszakában játszott – egy külön beszélgetést is megérdemelne. Zsolt szerint ők ugyanúgy kapták a szakmájukat az apjuktól, mint ahogy a zenészek adják fiaik kezébe a hegedűt. Az ő fiai is 11-12 évesen már biztosan vágták szabadkézzel ívben az üveget, ahogy azt tőle ellesték, és ahogy ő az apjától megtanulta. A fiúk egyébként már egészen másképp állnak a szakmához, mint a nagyapjuk, de minden tudnak a hagyományos, üvegességről is. A három generáció három korszakot képvisel, üzleti és technológia szempontból egyaránt.

Azt is megcsinálják, amit a gyorsszolgálat visszadob

Nagy Oszkár a régi iskolát képviseli, azt a hagyományos üvegességet, ahol a kézi munka az elsődleges, a vevőkkel pedig közvetlen a kapcsolat. Amíg beszélgettünk, be-beköszöntek a nyitott ajtón, megrendelői környékbeliek, sokszor jó ismerősök – kisebb munkáért sokszor pénzt sem fogad el tőlük –, de az ismeretlenekkel is türelmesen elbeszélget. Elvállal olyan nehéz dolgokat is, amiket egy üveges gyorsszolgálat már nem csinál meg. Régi íves ablakokba is vág üveget, ahogy a régi mesterek, szem után szabad kézzel. (Ezt a fia és az unokái is megtanulták.) A műhelyben most is volt néhány különleges ablak, az egyikbe egészen sajátos, csúcsos ívű üveget kell vágni. Félrerakja a megmenthető különleges régi üvegeket is. Sárga katedrálüveget már nem kapni, de így eredetire tud cserélni egy katedrálüveges ajtóüveget is. 

Nagy Zsoltnak az Üllői úton van nagy műhelye egy ipartelepen sok géppel. Nagyméretű, ragasztott és termálüveggel is dolgozik, utóbbit bármilyen formában el tudja készíteni, akár műemlék házak felújításához is. Kocsival jár mindenfelé a városban, telefonon tartja a megrendelőkkel a kapcsolatot, honlapja van, és az interneten hirdet (az édesapja üzletét is hirdeti). Az unokák üzlete már inkább a közösségi médiára alapul, és újszerű szolgáltatásokkal kombinálják az üvegességet.

Tévedünk, ha azt gondoljuk, Nagy Oszkár kedélyes műhelye korszerűtlen. A kézműves munkára, a közvetlen hangnemre egyre nagyobb az igény.

Szöveg: Bányay Géza; Kép: Huszár Boglárka