Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Örökbe fogadták a parkot

„Jobban megbecsüljük, ami a saját kezünk munkáját is dicséri”

2021. június 02. szerda

A Rotary Club Budapest-Margitsziget tagjai úgy döntöttek, itt az ideje, hogy közösen is tegyenek a tisztább, szebb, élhetőbb környezetért, ezért elhatározták – amennyiben lehetséges – örökbe fogadnak egy parkot, itt Józsefvárosban. Céljuk az is, hogy példát mutassanak.

„Mintegy 10 éve vagyunk jelen a Losonci Téri Általános iskola életében támogatóként, ezért kézenfekvő volt, hogy itt a kerületben nézzünk körül. Az önkormányzat üdvözölte a kezdeményezésünket” – mondja Nagy Gabriella a szervezet elnöke. A Molnár Ferenc téri parkra esett a választásuk, s hogy azt örökbe fogadhatták azért is szerencsés, mert a Lositól pár tízméterre terül el, így a park rendben tartásába - lehetőség szerint - az iskolásokat is bevonnák. „A gyerekek jövője szempontjából nagyon fontos, hogy milyen példával járunk el előttük, hiszen az ő nemzedékük az, amelyiknek a globális felmelegedés és a környezetvédelem problémájával igazán szembe kell majd nézni.” 

A civil szervezet tagjai május 29-én délelőtt seprűt és szemeteszsákot ragadtak és egy csapásra kitakarították a parkot, aminek immáron névleges gazdái is.

A gondviselők feladatuknak tekintik a továbbiakban a zöldfelület tisztántartását, ápolását, ugyanakkor egyéb munkálatok elvégzését is: kisebb javításokat, festést is elvállalnak, és ha például egy kuka cserére szorul, akkor annak a költségét is állják – mindent egyeztetve az önkormányzattal.

A Losi vezetésének beleegyezésével, azzal együttműködve a parkban együtt tevékenykednének a diákokkal is: együtt ültetnének virágot, helyeznének ki madáretetőket, -itatókat, és a gyerekek feladata lehetne a madarak etetése, de együtt takarítanák az avart is alkalom adtán. Ezáltal a fiatalabb korosztályok is megtapasztalhatják, összefogással, közös munkával milyen egyszerűen tehetnek a szebb, tisztább, élhetőbb környezetért. Az elnök szerint azért is lehet sikeres az akciójuk, mert a diákok gondoskodásuk eredményét látva, jobban vigyáznak majd annak megőrzésére is. „Azt általában jobban megbecsüljük, ami a saját kezünk munkáját is dicséri.”

Az örökbefogadást június 10-én kis piknikkel ünneplik, amire minden érdeklődőt szívesen várnak.

Szöveg: Kolonics-Imre Zsófia; Kép: Beatrix Turner

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben