Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Trianon

A nemzeti összetartozás napja

2021. június 05. szombat

Dr. Erőss Gábor józsefvárosi alpolgármester ünnepi beszéde

Nemzeti összetartozás. Szép, nemes gondolat! De érezzük-e, megéljük-e ezt a sorsközösséget? Nemrég szerepeltem a Marosvásárhelyi Rádió (a román közszolgálati rádió) magyar adásában – ésotthon éreztem magam a virtuális rádióstúdióban.  Hisz’ manapság az egyetlen, ténylegközszolgálatiként működő magyar adó Erdélyből sugároz.  Ott éreztem magam otthon.Az a valami, amit elvesztettünk, még mindig megvan.  De addig sírtunk utána, míg mi magunkvesztünk el.Valami ilyesmit fogalmaz meg Márai Sándor, Kassa híres szülötte is 1946-ban, a Naplójában:„Számomra Trianon trauma volt, fél életen át kínlódtam vele.  Már nem az.  Az igazi trauma számomranem az a Magyarország, amely elveszett – a történelmi –, hanem az, amely megmaradt.”  Keményszavak, de arra figyelmeztetnek, hogy dolgunk van ezzel a megmaradt hazával. Van Kriza Borinak egy érdekes, elgondolkodtató dokumentumfilmje, a címe „Dübörög a nemzetirock”, a Romantikus erőszak nevű együttes erdélyi turnéjáról szól.  A zenekar mélyen nemzetiérzelmű, rovásírásos, Trianon-pólos törzsközönsége nem találja a kapcsolódást a székelyekhez.  Csaktéblábolnak az erődtemplomok körül, a Békás-szorosban, a székely szuvenír-árusok között.  Nemtudnak miről beszélni.  Pedig volna miről.Itt, ahol most ünnepelünk, immár második éve, itt zajlott Trianon agyonhallgatott történelme.  Ide, aJózsefvárosi pályaudvarra érkeztek az erdélyi, felvidéki magyar menekültek.  Közülük jópár évekig ittélt, vasúti kocsikban. „Még mindig nincs lakásuk a waggonlakóknak” – írták az újságok 1920-ban, 21-ben. Miközben a hivatalos propaganda magasztalta őket, hagyták őket itt senyvedni,összezsúfolódva.  Azóta persze beolvadtak, ugyanolyan józsefvárosiak, mint mások.  Mint mondjukazok a tótok (szlovákok), akik ugyanazokból a hegyekből költöztek ide, a soknemzetiségűJózsefvárosba, a dualizmus korában.Hogyan kezdődött? A sok nemzetiségű, de nemzetiségeit elnyomó monarchiával. És a háborúval.„A disznó szlávok le akartak rohanni minket. De most ütött az órájuk.—Egy részeg kiabált így (…) aférfi hol szemébe húzta, hol hátratolta a homlokán a vadászkalapját. Csizmájának sarkantyúja olyankeményen kopogott a macskakövön, mint a lovak patája. Most mindnyájan megtudjátok, hol lakik amagyarok istene! Éljen a háború! Éljen a császár! Aztán kiürült a nyolcadik kerület. (Az itt élőket)behívták katonának, hogy megvédjék a Monarchiát (…) akik pedig itt maradtak a nyolcadikkerületben, lassacskán csonttá-bőrré fagytak.” – Giorgio Pressburger (Pressburger György), a Telekitéri zsidó kereskedőcsalád fiának regényéből idéztem. Mert a haza első megcsonkítása nem Trianonvolt, hanem a háború, az I. Világháború. Amely aztán Trianonhoz vezetett. Az a háború, amelynekhősi halottjaira, a Monarchia magyar-osztrák uralkodó osztályának áldozataira épp pár nappal ezelőttemlékeztünk, egy kőhajításnyira innen, a Fiumei úti temetőben.Van egy felvidéki (szlovákiai) magyar politikus ismerősöm, barátom, volt a szlovák kormány tagja is. Őmindig magyarul ÉS szlovákul posztol a Facebookra. Nem vagy, hanem és. Ő megmaradt, mi vesztünkel!De térjünk magunkhoz!Nem magyarok vagyunk vagy európaiak, hanem magyarok és európaiak.Nem emlékezünk vagy továbblépünk, hanem emlékezünk és továbblépünk, továbblépünk ésemlékezünk.Néhány havonta egyszer állampolgársági esküt tesznek előttem olyan józsefvárosiak, akikVietnámban vagy Erdélyben, Pakisztánban vagy Kárpátalján születtek. Akiknek fontos a magyarságuk,de részesei egy másik kultúrának is. Mert a nemzet tagjai nem csak egymással, de más nemzetektagjaival, kultúrájával is összetartozhatnak. A 20. század ezt tagadta; ez okozta az igazán sokfájdalmat. Ideje felismerni a sorközösséget! Mert dolgunk van a megmaradt hazával!Nemzeti összetartozás. Szép, nemes gondolat! De érezzük-e, megéljük-e ezt a sorsközösséget?Megéljük-e akkor, amikor a hatalmon lévők magyart magyar ellen hergelnek merő számításból,határon belül és határon túl. Mi a járványban megmutattuk, itt, „kicsiben”, hogy Józsefváros képesvolt összefogni, hiába próbálták egymás ellen fordítani a kerületieket kívülről. Amikor az önkéntesekmentek, és segítettek bevásárolni az idős embereknek, hogy ne kelljen a vírusveszélyeknek kitenniükmagukat, vagy amikor járványsegélyt adott az önkormányzat a rászorulóknak. Természetesenpolitikai oldaltól függetlenül.  Nem kérdeztük, ki bal, ki jobboldali, se azt, hogy ki magyar, ki roma, kiromán, ki rutén. Dolgunk van ezzel a megmaradt hazával!Végül, zárásképpen hadd ismételjek el egy gondolatot, amit már tavaly is elmondtam, de nagyonfontosnak tartok.  Trianonnak, túl a nemzeti összetartozáson, van tehát tanulsága a mai Magyarország(és Józsefváros) számára is: a politikának az a dolga, hogy élhető, szerethető, gondoskodó, igazságosotthont teremtsen mindenkinek, romának és románnak, magyarnak és örménynek, gazdagnak ésszegénynek, kicsinek és nagynak, férfinak és nőnek; a mindenkori hatalom az elnyomottak, akiszolgáltatottságban élők iránt kitüntetett felelősséget visel.  Válság idején látszik leginkább: ki az,akinek gondja van az elesettekre, és ki az, akinek gondja van velük.  S ez az elmúlt bő egy évbenvilágosan megmutatkozott.…Bárcsak tényleg befogadnánk egymást! Bárcsak megértenénk egymást! Bárcsak létrejönne akollektív emlékezetek konföderációja! Bárcsak meglátnánk a másikban az ellenség, az idegen helyetta sorstársat, a barátot!  Bárcsak meghallanánk József Attilát: „Anyám kún volt, az apám félig székely,félig román, vagy tán egészen az”. 

Vagyis: sok vérből valók vagyunk, de van egy közös történelmünk, vannak közös történeteink!

És dolgunk van a megmaradt hazával!

Csunderlik Péter beszéde:

A megcsonkított Magyarország és az öncsonkító magyarok

A magyar történelmi emlékezet fájdalmas problémája, hogy a 20. századi magyar történelem két súlyos tragédiáját, Trianont és a holocaustot mindig szembeállítják egymással, a gyász így nem összeköt, hanem elválaszt. A Nemzeti Összetartozás Napján, az egykori józsefvárosi pályaudvarnál koszorúzva azonban ne csak azokra emlékezzünk, akik az elcsatolt magyar területekről menekülve vagonokban laktak Budapesten, hanem azokra is, akiket 1944-ben ugyaninnen deportáltak hazánkból.

Az Illyés Gyulának tulajdonított mondás szerint magyar az, akinek fáj Trianon, de ha valóban ezt tennénk meg a legfőbb magyarságkritériumnak, akkor elég sok olimpikonunkról és válogatottunkról kéne lemondanunk, hiszen nehezen hihető, hogy a honosított sportolóink az iskolai történelem-atlaszaikban igazságosabb térképeket rajzolgattak Magyarországnak. Ám az biztos, hogy a „Trianon-trauma” valóban nemzetegyesítő volt: az 1921-es Vérző Magyarország című kötetben együtt szerepelt Karinthy Frigyes és Tormay Cécile is.

A „Vannak-e nálatok nagy hegyek? / Itt is volt régen rengeteg” sorok szerzőjeként is Wass Albertet tippelnék a legtöbben, noha Lovasi András írta azokat. József Attilát is a Nem, nem, soha! című versére ihlette a nemzeti tragédia, amelyben a fiatal költő valósággal kivetkőzött magából a gondolatra, hogy a „kincses Kolozsvár” eztán „Oláhország éke” lesz, és hogy a Bánát majd „a rácnak terem kenyeret” – a Kádár-korban ki is hagyták a József Attila-összesből ezt a verset, amikor tabusították a Trianon-problémát. De a trianoni békeszerződést 1945 előtt még az internacionalista kommunisták is elítéltek „imperialista rablóbékeként”, és az aláírása miatt támadták Horthy Miklós rendszerét.

A trianoni tragédiát csak súlyosbította, hogy nem volt rá felkészülve rá a magyar közvélemény, és ebben súlyos felelőssége volt a politikai elitünknek. Maga Apponyi Albert 1916-ban a Szabolcs vármegyei Turáni Körben tartott háborús előadásában kifejtette a háború végéről beszélve, hogy „status quo ante-állapotokról szó sem lehet”, vagyis hogy Magyarország nem fogad el olyan békét, amellyel a határai változatlanok maradnak. 

Nem mondhatjuk, hogy a párizsi békekonferencián nem hallgatták meg a kérését: a Nagy-Trianon-palotában 1920. június 4-én szignált békeszerződéssel hazánk területe 282 ezer négyzetkilométerről 93 ezer négyzetkilométerre, lakosságszáma pedig 18,2 millióról 7,6 millióra csökkent. Horvátországot nem számolva, amely jogilag sose volt Magyarország része, hazánkkal csak perszonálunióban állt. Bár erről a közjogi tényről láthatóan nem vesznek tudomást a Nagy-Magyarország-autómatrica készítői és ragasztgatói.

Apponyi Albert, Közép-Európa „Grand Old Manje” kapcsán mindig felidézik, hogy a párizsi békekonferencián három nyelven mondott beszédet a magyar ügy védelmében, de az valahogy kihullott a Trianon-emlékezetből,  hogy Apponyi „Végre!” felkiáltással üdvözölte a parlamentben a szerbeknek küldött hadüzenetet. Hiszen amikor Trianon előzményeiről tartanak előadást az úgynevezett „nemzeti oldal” történészei sokat beszélnek a szabadkőművesek ármányaitól a belülről bomlasztó baloldalon át a hajózhatónak hazudott folyókig és a román kémnőkig szinte mindenről, csak éppen az első világháborús vereség nem kerül szóba soha. 

Hiszen a világháborúba éppenséggel nem Károlyi Mihály és Jászi Oszkár sodorták bele az Osztrák–Magyar Monarchiát, hanem az a Tisza István asszisztált a háborús politikához, akinek szobrát a Nemzeti Együttműködés Rendszere állíttatta vissza 2014-ben. És ahogy azt a legkiválóbb magyar diplomáciatörténészek, L. Nagy Zsuzsa, Ormos Mária és Peter Pastor bemutatták, az 1918-1919-es magyarországi forradalmak a Burgenland-kérdést kivéve nem befolyásolták a trianoni határok meghúzását.

Ahogy arról is előszeretettel feledkeznek meg a mai iskolai megemlékezéseken, hogy az 1913-as népszámlálás szerint Magyarország lakosságának csak 54,5 százaléka volt magyar, és a nem magyarok jó része már előttünk is itt lakott, de méltányos nemzetiségi politikában nem volt részük. Az 1907-es Lex Apponyi pedig lerombolta a magyarság nyugati presztízsét, a „szabadságszerető nép” imázsát, ahogy azt Jeszenszky Géza Az elveszett presztízs című könyvében bemutatta. Külföldi megítélésünk romlásának pedig súlyos következményei lettek, amikor a nagyhatalmak jóindulatára kellett volna számítanunk.

Nem relativizálni szeretném az óriási terület- és lakosságveszteséget, amelynek fantomfájdalmát még száz évvel az amputáció után is nyögi a magyar nép, hanem csak rávilágítani arra, mennyire jó lett volna, ha nem összeesküvés-elméletekbe menekülünk. Így elkerülhettük volna, hogy miután magyarok millióit elcsatolták, a bűnbakkeresésbe belebolondulva ne kezdjünk saját magunk további levagdosásába, egy „belső Trianonba” – Gerő András kifejezésével – azzal, hogy zsidótörvényeket hozunk, kezdve a numerus claususszal, és magunk kergetjük külföldre a legokosabb magyarokat, hogy aztán még az életét is elvegyük sok százezer honfitársunknak, hogy magyarok verjék agyon a legjobb magyar irodalomtörténet szerzőjét, Szerb Antalt.

Mert ahogy a trianoni határok meghúzását nem lehet megvédeni, úgy a Horthy-kori nemzeti öncsonkítást sem. Mert itt nincs kire mutogatni.

A Nemzeti Összetartozás Napján emlékezzünk arra, hogy milyen katasztrófákhoz vezetett a másik fél érveit meg nem hallgató, mindent erővel átvivő hatalompolitika, és arra, hogy milyen tragédiához vezethet a felelősségáthárító, bűnbakkeresés, amely a nemzeten belül is ellenségeket keres, magyarokat zár ki a közösségből, így tovább kisebbítve hazánkat.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben