A nyolcvanas, sőt, hetvenes évek foteljein, mélybarna asztalain hosszasan el lehet időzni, senki nem sürget. Egy kávéautomata hiányozna már csak, cukros meleg löttyök kortyolgatása volna itt az igazán adekvát. Azoknak, akik olvasnak nyomtatott újságot, ez a lottózó oázis: a Blahától az Üllői útig ez maradt az egyetlen hely, ahol újságot lehet kapni, persze, van még a posta a Rákóczin, de ott sok minden nincs meg. Amúgy a kis újságosbódék, amik a Baross és körút kereszteződésnek mind a négy sarkán álltak egykor, azok sincsenek már meg régóta. 

De hát újságot ma már jóformán senki sem olvas – mondja el Marika, az Ötöslutri lottózó főnöke. Nagyon elszomorítja, hogy ma már nem vesznek újságot az emberek, nem is érti, honnan tájékozódnak, mindent a telefonjukról szednek talán? Amúgy rengeteg a munka a laprendeléssel, és az egész újságos sztorit leadná már, ha nem lenne a szomszéd 96 éves Molnár úr, aki minden reggel megjelenik a sportért meg a blikkért.

Nemrég veszített el egy 15 éves törzsvásárlót, ő a romantikus füzeteket vitte mindig, de egy idő után nem tudta beszerezni a kis könyveket, mert ma már a lapkernél nem nézik azt, hogy egy újságosnak milyen igényei vannak, hiába jelezte feléjük. Marika erre a nyakába vette a várost, lejárta a lábát, de csak nem tudott beszerezni a jellegzetesen női nevekre keresztelt magazinfajtából, és sajnos azóta sem látta az addig hűséges vevőt. 

Közben vásárló érkezik, idősebb hölgy hoz Marikának mandarint, barna kenyeret, mely bükki: sajátos tranzakciót láthatunk, az eledelek ellenértéke egy nagyiknak szóló, nagybetűkkel írt keresztrejtvény. Közben férfiak sportfogadnak régi kanapékon ülve, esélyeket latolnak, majd Marika szakavatott kézzel digitalizálja be a tippeket. Miközben mások este 8-9 körül már a megfelelő mennyiségű alkohol bevitelén munkálkodnak, addig a lottózó ablakán bepillantva másféle mozgolódást láthatunk: este kilenckor itt még élet van, a nagy meccsek is ekkor kezdődnek, sokan az utolsó pillanatig gondolkodnak tippjeiken, a lottózónak tehát alkalmazkodnia kellett az igényekhez, minden nap este 9-ig tart nyitva.

Hosszú tehát a nyitvatartás, de Marika is régóta csinálja már a boltot: 1987 óta viszi az üzletet, férjével együtt kezdte el annak idején, az ő halála után segítséget kellett keresnie. Így találta meg Juditot, aki 15 évet dolgozott a lottózóban. Vörös hajkoronája éveken át képezett kellemes kontrasztot Marika szőkeségével. Ellenzéki volt, amit nem is rejtett véka alá, míg Marika inkább a Kossuth rádiót hallgatta, ilyen hát a kis nyolckeri jin és jang. Sajnos azonban Judit nemrég elhunyt, megrázó halálával nagy űr keletkezett. Marika még mindig a történtek hatása alatt áll, nem is volt még energiája utódot keresni. Lottózós sem lehet akárkiből, megfelelő tanfolyamok kellenek ehhez a munkához, a pandémia ideje alatt a kurzusaik sem működtek, de hát, majd csak akad valaki. 

A bútorlappolcokon ingyen elvihető könyvek és ruhák, a környékbeliek szokták önkéntes hozzájárulásaikkal a hely szociális elosztó hangulatát erősíteni. Nemrég a fekete fiú, Frenki hozott ide olyan mennyiségű könyvet, hogy Marika azt hitte, sose fognak elfogyni, de valahogy hírét vették az egyetemisták, és egy-két nap alatt elkapkodták őket. 

A fogas melletti kalitkában Győző, a 13 éves nimfapapagáj kissé durcásan fogadja érdeklődő tekintetünket, de amúgy ő sem szokott agresszív lenni. A három darab közszámítógép most nincs kihasználva, kora délután gyér a forgalom, de valószínűleg ez nincs mindig így, mert az is ki van írva, hogy maximum fél óráig szabad használni. 

Sajnos azok a csíkos levelű virágok kipusztultak, kérdezte is Marika az Erzsikét, mit lehet velük csinálni, hát erre azt mondja, hogy az övéi is kiszáradtak, nem tudom én, mi ez, hát itt az egész világ, a Föld tönkremegy? Azt azért talán már mégse, egyezünk meg a végén, világosítván kicsit a pesszimizmuson, ennek szellemében, a reményhal jegyében egy lottót adunk fel nagy lendülettel, természetesen a legtutibb, legnyerőbb számokkal. 

Szöveg: Bujdosó János; Kép: Huszár Boglárka