Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Az utolsó lekapcsolja a villanyt?

Június 15. után felmondhatnak a rendőrök, egészségügyi dolgozók

2021. június 08. kedd

Eddig ugyanis a veszélyhelyzet alatt ezt nem tehették meg. És nem is utazhattak, most már ezt is megengedik nekik. Nagy kérdés, hogy e két, a szakszervezeti jelzések alapján amúgy is létszámgondoktól terhes területen mit okoz a tiltás feloldása.

Megjelent a Magyar Közlönyben, hogy június 15. után felmondhatnak a rendvédelmi és egészségügyi dolgozók. Eddig erre nem volt lehetőségük a veszélyhelyzet ideje alatt. Bár azt, magát a veszélyhelyzetet a kormány meghosszabbította az őszi parlamenti időszak kezdete utáni második hét végéig (ami akár október közepe is lehet), a veszélyhelyzet alatti rendelkezéseket önmagában visszavonhatja - így változott a gyülekezési tilalom, vagy az ingyenes parkolás is. És most már felmondhatnak az egészségügyi és rendvédelmi dolgozók, valamint utazhatnak is, eddig azt sem tehették.

Kérdés, ez milyen hullámot indít el, hiszen az egészségügyi dolgozók az egyéves járványügyi helyzetben teljesen kimerültek, és erre még rátett egy lapáttal, hogy a kormány a járvány kellős közepén változtatta meg a státuszukat, törölte el közalkalmazotti státuszukat. Ez sokaknak hátrányokkal, köztük fizetéscsökkentéssel járt, 5000 dolgozó nem írta alá az új szerződést, és így még kisebb létszámra zúdult a covid hatalmas harmadik hulláma. Ráadásul a dolgozók egy része most sem tud rendesen megpihenni, hiszen a leállított halasztható műtétek, beavatkozások újraindítása és a nem covidos betegek újbóli megjelenése a rendszerben fenntartotta az addigi nyomást. A háziorvosok körében is jelentkező problémáról itt írtunk

Azért is fontos a kérdés, mert egy, az A Hang által ismertetett, a Belügyi Érdekegyeztető Tanács munkavállalóit képviselő szakszervezetek megbízásából készített felmérés szerint a rendvédelmi szervek dolgozóinak 70 százaléka fontolgatja, hogy felmond, ha már lehet. Gyorsan égető munkaerőhiány alakulhat ki a két amúgy is problémás területen - ismeretes, a rendőrségi dolgozók, a tiszthelyettesi állomány, vagyis az utcákon is járőröző rendőrök körében komoly elégedetlenség forrása, hogy a nettó illetményük 150-180 ezer forint. 

Ezt erősíti meg Pongó Géza, a Független Rendőr Szakszervezet elnöke is a Józsefváros újságnak. Évente 2000-2500 ember mond fel adataik szerint a rendőrségen, többnyire tiszthelyettesek. Az állomány összlétszáma 50 ezer fő körül van. Az alacsony bér mellett az is gond nekik, hogy a nagyvárosokban drága a lakhatás, albérletet kell fizetniük, márpedig a budapesti rendőrök jelentős része vidéki származású.  

A Belügyminisztérium tagadja, hogy létszámgondok lennének a rendőrségnél.  

(Nyitóképünk illusztráció) 

Szöveg: Dercsényi Dávid; Kép: Huszár Boglárka 

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben