Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Pedagógusnap

Átadtuk a Pedagógusnapi díjakat

2021. június 10. csütörtök

Pikó András polgármester köszöntő beszéde

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt díjazottak! Kedves vendégeink!

Engedjék meg, hogy személyes gondolattal kezdjem.

Most ugyan ünnepelni jöttünk, de nem tudok nem gondolni azokra, akik ma nem lehetnek itt velünk.

Nem tudok nem gondolni arra a megrendültségre, melyet a gyerekeimmel együtt éreztem azokért a tanárokért, akiket elveszítettünk a járvány alatt, és akik közül volt, akit személyesen ismertem és tiszteltem. Éppen ezért mindenekelőtt őszinte részvétemet szeretném kifejezni a járványban elhunyt pedagógusok hozzátartozóinak és kollégáinak. Osztozom a családjuk, a munkatársaik és a tanítványaik fájdalmában.

Az emléküket megőrizzük.

Az elmúlt időszak még jobban tudatosította minden családban, hogy mennyire fontosak nekünk a pedagógusok, hogy mennyire nem tudjuk nélkülözni őket. A járvány hónapjai átértelmezték a mondást, hogy a gyerekeinket, vagyis az életünket bízzuk rájuk. Tudjuk, sokszor a saját életüket is kockáztatva tettek eleget a hivatásuk szabta kötelességüknek, a gyerekeinken keresztül a közösség normális működését biztosító felelősségüknek. 

Nem fogom ideidézni azokat a méltatlanságokat, melyeket eközben el kellett viselniük.

Mert ez most a hála és a köszönet ideje. 

Teljes szívemből szeretnék tehát köszönetet mondani Józsefváros minden pedagógusának, nevelőjének, oktatási intézményben dolgozó munkatársának. 

Ahogy mondani szoktam, önkormányzatunk legfőbb célja az, hogy Józsefváros az erős közösségek közössége legyen. Hogy az itt élőket ne csak a lakóhely, egy földrajzi terület kösse össze, hanem annál jóval több: a közös kultúra, a helyi identitás, a szolidaritás, az egymás iránt érzett felelősség. Ma azok iránt fejezzük ki a tiszteletünket, akik a legtöbbet teszik a közösségért, és ezzel leginkább felelősséget vállalnak a jövőjéért.

Józsefváros polgármestereként, valamennyi kerületi lakos nevében is szeretném kifejezni a megbecsülésünket Önök és az Önök által elvégzett munka iránt, mindazért, amit a gyermekeinkért és értünk tesznek.

Gratulálok minden díjazottunknak!

A díjazottak neveit és méltatásukat itt olvashatják. 

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben