Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Sikló a Losonci téren

Erdei siklót fogtak, pár napig az állatkert vendége lesz

2021. június 16. szerda

Aztán visszaengedik a teljesen ártalmatlan állatot természetes élőhelyére.

Kedd este a Józsefvárosi Közterület-felügyelet egy kígyónak látszó hüllőt fogott a Losonci téren, az egyméteres állatot átadták a Fővárosi Állat- és Növénykertnek (FÁNK). Kiderült, a hüllő erdei sikló volt, nem kígyó. 

Hanga Zoltán, a FÁNK szóvivője is megerősítette, hogy egy fiatal erdei sikló siklott a Losonci téren. Ez a faj Magyarországon őshonos, és egyúttal védett is. Kisemlősökre, kisebb madarakra vadászik, illetve azok tojásait szokta még megenni. Nem mérgeskígyó, és az emberre nézve teljesen ártalmatlan, eltekintve az ijedtségtől, amit a kígyóktól egyébként tartó emberekben okozhat a megjelenése. Persze, ha valaki megpróbálja megfogni, és a kígyó hasztalan menekül a megfogás elől, végső kétségbeesésében esetleg haraphat, ami nem kellemes, de ez sem okoz azért komoly bajt, írta érdeklődésünkre Hanga.

Későbbi sorsáról is kaptunk információt: "Az állatot néhány napig megfigyelés alatt tartjuk, és ha minden rendben van vele, hamarosan visszaengedjük természetes élőhelyére."

Ami természetesen nem a Losonci tér lesz. 

Szöveg: Dercsényi Dávid; Kép: JKF

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben