Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Itt a kánikula, fagyira fel!

A puncstól a csokiig – kipróbáltunk pár fagyizót a kerületben

2021. június 17. csütörtök

Itt a nyár, az előrejelzések hőséget ígérnek több hétre előre. Indokolt volt tehát, hogy elinduljunk és meglátogassunk néhány műintézményt a kerületben. Kiderült, hol mekkora gombócokat adnak és mennyit kell értük fizetni, és azt is megnéztük, melyik hely való a hagyományosabbra vágyóknak, melyik a kísérletezőbb kedvűeknek. A szokásos puncs-csoki-vanília háromság mellett belenyaltunk a vörösbársonyba és az Őrség aranyába is.

Kristály Cukrászda

Nehéz nem észrevenni a Harminckettesek terén járva a Kristály Cukrászdát. Fagyijuk nagy népszerűségnek örvend, amire mi sem jobb bizonyíték, mint a pult előtt válogató nyalni vágyók. Beálltunk hát mi is, hogy teszteljük, Hajni, Ági és Timi kedvessége vagy a fagylaltok minősége a nagyobb húzóerő.

A hölgyek elmesélték, hogy az idei nyár slágere a cukormentes fagyi, de a banánt és a sárgadinnyét is kedvelik a vendégek. Kétségtelen, hogy a nyáron a teraszozás az alap, ám a 19. század hangulatát megidéző faburkolatokkal díszített belső tér és a thonet székek nyikorgása nekünk jobban tetszett, mint a kissé zajos nagykörút. Egy 4 dkg-os gombóc fagyi náluk 300 forint, és 24 fajta ízből lehet választani, akár mártott tölcsérrel, cukorszórással és rolettivel felturbózva, de a sétálós papírpohár is opció. A citrom náluk a gyümölcshöz illően savanyú, a csoki pedig nem tömény, inkább bocis. Fagyikülönlegességük vörösbársony névre hallgat, ami a saját készítésű süteményük és marscarpone krémes fagyijuk édes keveréke. Finom.

Budapest Cukrászda

Fiatal hölgy sertepertél a pult másik oldalán a Budapest Cukrászdában, a Bródyban. Egyedül uralja a pult belső részét, gyors, mint a villám. A sarokban kapott helyet a fagyihűtő, nem túl nagy, de van benne legalább tízfélének való hely. Bár épp nem volt tömve ottjártunkkor, délutánra ígérték az újabb szállítmányt. Ági, a kiszolgáló szabadkozott: az üzlet elsődlegesen cukrászda, s mivel keresték a fagyit sokan, így lett az is.

Az idei szezont is felkészülten várták, még szerencse! A citromuk világbajnok, a mélybarna, enyhén kesernyés, édes, de nem gejl belga csokiért pedig a fotósunk – elmondása szerint – Hajdúnánásról is eljönne idáig. Cukormentesből egy-kétfélét tartanak csak, az üzletpolitika nem ad túl nagy teret a mentes termékeknek: az édesség attól az, hogy cukor van benne – mondta Ági. A diabetikus vanília jól csúszik, észre sem venni a kalóriahiányt. Kóstoltuk még az Őrség aranyát: a 2016-os ország tortája ihlette tökmag íz sósan és édesen keveredik, nem rossz, de meghagynánk a sütemény kedvelőinek. Ez a gyerekek gyakori kedvence, persze a tökmagíz hidegen hagyja őket, nekik csakis a szép szín számít – emeli ki. És az bizony csalogató zöld, élénk bíbor csíkkal. Kicsivel többe kerül itt egy gombóc, mint 300 forint, de az ár-érték arány harmonizál.

Terasz sajnos nincs, leülni legközelebb a Gutenberg téren lehet, de a hely maga hangulatos, neon cégére pedig a régi idők budapesti hangulatát idézi, ha már arra járunk, arra is vessünk egy pillantást.

Rauf 

A Mátyás téri kávézó és cukrászda előtt táblára írt üdvözlet köszönt bennünket szép napot felirattal, az asztalokon pedig frissen vágott virágok illatoznak.

Péntek lévén kissé le volt fogyva a fagyispult, aggodalomra azonban semmi ok, mert az árut kora délután meghozták, hogy friss legyen hétvégére. Egy barátjuk készíti a kézműves fagyit, tőle rendelik évek óta, mert ahogy Barbara mondta, fontos számukra a minőség. A cukrászda közvetlenül a park mellett van, így adja magát, hogy ki lehet ülni, és autómentes környezetben lehet élvezni a teraszozást, maximum a szomszéd házban folyó építkezés zavarhat be a relaxációba. Nincs nagy választék, 9-fajta fagyit árulnak, tesztelőink egyöntetű értékelése azonban az, hogy annál finomabbak. Van egyféle cukormentes, a gyümölcsalapúak pedig tejmentesek itt is, csakúgy, mint általában. Az alapízek itt is megtalálhatók, de a gyerekek kedvence „persze, hogy a kindermaxiking” – mondta a tulajdonos. Nyitásra érkeztünk egyébként. Miközben Barbara pakolta ki a székeket, elmesélte, hogy már 6 szezon mögöttük van, szeretik ezt csinálni. A cuki nyitása a férje, Rauf Sven Tamás ötlete volt, és ahogy elnézzük a tanár nénivel nyitásra érkező gyerek-siserehadat, az ötlet bejött. De nem csak a fagyik kézművesek, a sütemények is, amiket Barbara készít el nagy műgonddal minden reggel. Fotósunk kedvence az eredeti pisztácia színű pisztácia fagyi csokoládéval töltött rolettivel, de a friss, limonádé ízű citrom is üdítő élmény egy melegebb nyári napon. Egy gombóc a Raufban 6 dkg, ami egészen gazdaságos konstrukció 230 forintért cserébe – a legolcsóbb.

Fagyizó

Egy babakocsit toló édesanya ment el mögöttünk, amikor épp a Népszínház utcai Fagyizó (csak így, ennyi a név, minden fakszni nélkül) pultjához értünk. A gyerek a kocsiból odakiáltotta a kiszolgáló srácnak: „nyam-nyam”. Feltételezhetően törzsvendégek lehetnek, mert az anyuka egy gyors „majd ebéd után”-nal csitította.

A gyümölcsös fagyik élénk színűek, sok mindent megidéznek, de magukat a gyümölcsöket nem igazán, inkább amolyan gyerekcsalogatók (már ezt megtanultuk), főleg a rózsaszín-kék színű, tetején cukorszórással díszített „unikornis” fantázianevű. Egy van köztük, amivel mintha elbánt volna a teremtője, mert fakó: se nem narancssárga, se nem barna – valahol a kettő között. Puncs áll a névtábláján. Egyértelműen a sápadt szín, ami a kíváncsiság faktorát azonnal felcsigázta (mármint bennünk): a színbeli különbség, vajon ízbelit is jelent? A választék egyébként széles, ahogy a jóképű pultos fiú válla is.  Van édes tölcsér, roletti és négyféle öntet – amolyan, mindent a gyerekekért üzleti modellt tükröz. Bizonytalanul tettük fel a kérdést, mit ajánl, melyik a legjobb. A válasz határozott, rutinból jövő „mindenjo”. Nem beszél különösebben jól magyarul, de ezen nincs fennakadás, egyszerű mutogatással is jól működik a kommunikáció. Amikor a mentes fagyik után érdeklődtünk, csak oldalra mutat egy komplex, az allergéneket és a fagyikat összevető táblázatra – ami egyébként megegyezik a később következő Flórián Fagyizójáéval. Mindenesetre maradtunk a klasszikus vonalon: csoki, citrom és extraként a rejtelmes puncs. A gombócok irdatlan nagyok, az ízek nehezen megkülönböztethetőek egymás után kóstolva – abszolút a cukor dominál. Lassítva a kanalazást, a puncsnál dereng némi Kevert likőr beütés, furcsa. A citrom teraszon felszolgált  limonádéra emlékeztet, amibe kétszer ment a cukorszirupból. A csoki itt is tejcsokis, igazi cukorsokk. Tulajdonképpen a régi balatoni nyarakat juttatta eszünkbe ez a hirtelen jött, de meglehetősen intenzív édességélmény. Diétázóknak nem, spórolóknak viszont ajánljuk. Egy adag 6 dkg, bár jóval többnek tűnik, és csak 250 forint. 

Hauer

Tesztkörünk legdrágábbja, bár a cukrászda elhelyezkedése – Corvin sétány –  és a termékek minősége ad erre némi magyarázatot. Bertalan, a tesztcsapatunkat kiszolgáló srác vérbeli profi vendéglátós benyomását keltve olyan kerekded gömbökben mérte a 380 forintos fagyit, amit mi csak gyerekrajzokon láttunk eddig. Nem húzza le a kanál aljánál, mondta is, nem spórolnak. Közben megosztotta, hogy még ebben a hónapban lesznek különleges fagylaltkelyheik is a sütijeikkel kombinálva, és készítenek parfétortát is. Mi már várjuk.

Az édes tölcsér egyébként 100 forint pluszt jelent. A vegán, szójamentes, cukormentes és laktózmentes jelzések egyértelműen, szín szerinti ikonos jelzésekkel vannak ellátva, így nem igényel hosszas böngészést, hogy az ember felfedezze, mi felel meg leginkább az étkezési szokásainak. Fagyizni itt délelőtt 11-től lehet. Egyelőre rendelik, mert ahogy Bertalan mesélte, az itteni üzlet csak egy hete nyitott meg, de gyorsan hozzátette, természetesen saját is lesz majd, amint rendeződnek a nyitást követően. A Hauer név talán már ismerősen csenghet sokaknak, hiszen az anyacukrászda a Rákóczi úton 122 éves. Az új tulaj „hamvaiból támasztotta fel 4 éve”, tudtuk meg.  Szombaton kezdték el a hideg finomságot árulni, hétfő kora délutánra pedig már várták is az újabb rendelést, mert a hét végén igencsak lefogytak, ami egyfelől a minőséget dicséri, másfelől a monopolhelyzetükből adódik: a Corvin-sétányon mindenből csak egy lehet. A hűtőjük óriási, 16-féle fagyi simán elfér benne. Az ízeket  a vásárlói körhöz igyekeznek majd alakítani. Háromféle cukormentes ízt kínálnak, a csoki is ilyen például, de a vendégeket tájékoztatják vásárláskor: ne rémissze őket, nem érződik rajta a hiány, csakis ezért merték beválasztani. Megtalálhatók további klasszikus ízek is, mint a vanília, citrom, és vannak extrémebbek, mint a mangó-maracuja (ez nálunk mindent vitt), pisztácia, bécsi kávé, francia mogyoró. Végül, de nem utolsósorban műanyagmentes az elviteles szett.

A kóstolt fagyik fagyosak (értsd, nem olvadnak gyorsan), könnyed ízvilágot nyújtanak, nem túlcukrozottak. A mangó olyan, mintha egy érett gyümölcsbe harapnánk, a hőség okozta szenvedésben igazi frissítő vigasz. A málnás mascarpone kissé édes, könnyed kora esti levezető íz. Itt is ki lehet ülni, árnyékos, asztalok mellett szökőkút csobog: jó kis feltöltődés a munkanapban, de koradélelőtti kezdésként is üdítő.

Flórián fagyizó 

Mára kizárólag fagyizó, korábban pékségként is üzemelt a tűzoltók szentjéről elnevezett Flórián, a Baross utca és József körút kereszteződésénél, a körút páros oldalán. Hatalmas adagot mérnek, ezt már láttuk a szembejövő fagyinyalóknál, több gombóc választása esetén jobb az édességet rögtön papírpohárkába kérni, ami itt helyből kétszer öblösebb, mint a megszokott. A fagyizó a közeli iskolák kedvence: így az év zárása környékén, a múlt tanév munkájának gyümölcseként mindenkinek jár minimum két gömb a megmaradt osztálypénz kontójára.

Ha igazán jó az idő, nap végére kipörög az egész pult, persze sosem lesz üres, mert a tulajdonos, a Macedóniából származó Moki, maga készíti a fagyit helyben – igény szerint. Így mindig friss a fagyos édesség, ahogy az íz- és a színválaszték itt is gazdag. A krémbe kevernek csokidarabot, kókuszdarát, mogyoró- és keksztörmeléket, s megannyi mindent, ezzel emelik a desszertélményt (és cukorszintünket is még tovább). Az egyik törzsvendégük, egy idősebb úr, hetente többször is megjelenik, fagyitermoszban 30 gombócot visz rendszerint, azzal kényezteti a hölgyismerőseit az otthonban, ahol él. 250 forint egy óriásgombóc, a méretén gyakorta a vásárlók is meglepődnek: sokallják – osztja meg velünk a kedves pultos, Mirjam. Cukormentesben még nem utaznak egyelőre. Délelőtt 10-től este 9 óráig, ha itt az igazi hőség, akár 10-ig is nyitva vannak. Ez fagyizóban tulajdonképpen non-stop kategóriának számít. Mirjam és Moki ajánlatára a sztracsatellát, a raffaellót és a csokis kekszet kóstoltuk. Már az első kanál után UpdateNorbi szigorú tekintete rémlett fel, s vele együtt a kalóriaszámláló, ami vörös jelzéssel kezdett villogni, s hamarosan ki is akadt. A tapasztalat szerint a sztracsiban nem kell nagyítóval kutatni a csokidarabok után, nem sajnálták belőle, ahogy a csokis kekszből sem a csokis piskótát. Még a raffaellóba is csempésztek csokit, igaz fehéret. Akárcsak a Népszinház utcai Fagyizó, ez sem a fogyókúrázókat támogató hely, de szintúgy pénztárcabarát. 

Hámori

A Horváth Mihály tér árnyékos sarkában meghúzódó Hámori cukiban is az időjárás függvénye, hogy mikor jelenik meg a pultban a fagyi. Általában húsvét ünnepével indítanak, és a lendület októberig el sem fogy. A hűtőkapacitás 9-féle fagyit bír el, az alapízek mellett mindig van valami különleges, amit megfuttatnak, s ha beválik, az egész szezon alatt kapható. Kimondottan diétás fagyit nem mérnek, a gyümölcsösök tejmentesek. A legjobban a klasszikus ízek fogynak: csoki, puncs, vanília. Kékszőlő, sárgadinnye és a vilmoskörte a három dobogós gyümölcsös sláger. A szigorúan titkos családi recept alapján készített édes gömbök 8 dkg-ot nyomnak: ez a legsúlyosabb, amivel találkoztunk, mégsem tűnik olyan nagynak. Marcsi, a tulajdonos azt mondja, mert ez tömör, igaz fagyi, ami nincs túlhabosítva. Rengeteg a törzsvendég, a családos fiatalok is szívesen térnek be hozzájuk, hogy ott fagyiztassák a gyereküket, ahol hajdanán ők is fogyasztották a nyári finomságokat. Szerintük a minőség azóta mit sem változott: a megszokott finom íz, a kedves kiszolgálás és az alacsony ár. Finom a vilmoskörte, mintha egy szaftos, érett körtébe harapna az ember. A csokoládéról a reggeli kakaók íze ugrik be, a citromfagyi íze is a 80-90-es évekbe repít: inkább édes, mint savanyú. 

Szöveg: Kolonics-Imre Zsófia, Rebró Fanni; Képek: Mile Máté

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben