A Séta migráns szemmel az önkormányzat Nem kérünk virágot című nőnapi pályázatának egyik nyertes projektje.  A programot szervező egyesület máskülönben is szokott hasonló közösségi összejöveteleket szervezni saját női csoportjának. „Fontos, hogy teret biztosítsunk a szervezetünk által segített nőknek a találkozásra, hogy tudjanak egymással beszélgetni, legyen társaságuk, közösségé kovácsolódjanak, barátságot kössenek. Ugyanakkor az is szükséges, hogy a helyiekkel is ismerkedhessenek, és ez az alkalom nagyszerű erre” – mondta Zentai Lilla szociális munkás.

Ezért is választották a sétát és a pikniket, hiszen közben van lehetőség vegyülni, kokettálni. Vagy harmincan gyűltünk őssze a Keleti főbejáratánál, sokfélék (afgán, afrikai, iráni, magyar stb.), sokféleképpen (volt köztünk miniszoknyás, maxiruhás, sortos, farmeres, csadoros, copfos). A csoport első megállója a pályaudvar aluljáró szintje volt, ahol egy rögtönzött fotókiállítás emlékeztetett a 2015-ös menekülthelyzetre, mikor az emberek Nyugatra tartottak (Ausztria és Németország felé legfőképp), ám hiába váltották meg vonatjegyeiket, bezárták előttük a pályaudvar kapuit. A politikai toporgás miatt kénytelenek voltak sátrat verni, és kivárni, hogy mi fog történni - idézte fel Zentai Lilla, az egyesület szociális munkása annak az évnek a történéseit. 

A következő állomás a II. János Pál pápa tér volt, ahol ez idő tájt szintén rengetegen húzták meg magukat. Erről is mutattak képeket, meséltek történeteket. „Egy részeg hajléktalan a médiából áradó migránsellenességtől feldühödve nekirontott az önkéntesek konyhájának, öklével verte be annak bejáratát. A kezéből ömleni kezdett a vér, nagyon súlyos volt a sérülése. Egy 16 éves afgán fiú mentette meg az életét, aki a szülőföldjén a háború alatt többször látott el vérző sebet” – mesélte el Lilla az esetet, ami országos hír volt akkoriban. „Egy este az egyik padon ült egy nő és sírt. Odamentem hozzá, megkérdeztem, miért sír.  Azt felelte olyan hosszú utat tettünk meg, és most itt vagyunk, és azt kérdezzük magunktól, mi értelme volt mindennek” – mesélte Samira Sinai, az egyesület másik munkatársa. Közben a szintén a sétán résztvevő egyik édesanya gyermeke türelmét vesztve fellázad a babakocsijában, égtelen óbégatásba kezd: ne ácsingózzunk, menjünk már tovább. 

„Mindannyian emberből vagyunk, a politika nem mi vagyunk” – fejtegette a sétáló társam a másiknak. A Népszínház utca felé menet a zebrához közeledve Lilla arról is beszámolt, hogy ez az utca stabil mentőpontként szolgált a menekült embereknek: egyfelől azért mert itt olyan ételeket tudtak szerezni, amelyeket nyugodtan megehettek, másfelől azért, mert az itt lévő boltokban tudták a telefonjaikat tölteni. Abban a helyzetben leggyorsabban azon keresztül értesültek a legfrissebb hírekről, és a kommunikáció fenntartásához is elengedhetetlen volt. 

Az afgán Kabul Büféhez tettünk kitérőt, ott felmarkoltunk némi eleséget a piknikhez. A tulajdonos mosolygós, szívesen lát minket – vérbeli vendéglátós. Váltottunk vele néhány szót. Azt mondta a Népszínházban akart üzletet, mert ott lehet kivenni jó áron. Itt mindenféle népség jár hozzá: arabok, magyarok, pakisztániak, olaszok. Szeretik, amit főz. Az egyik magyar szomszédja a napokban tért csak be hozzá. Korábban sosem kóstolt afgán ételt, mind a tíz ujját megnyalta, úgy ízlett neki. Az is kiderült „halal”, azaz az iszlám előírásai szerint megfelelően elkészített a husi.

A végállomás felé vettük az irányt a dögmelegben. A sétán a közös nyelv az angol, de a külföldi hölgyek közül vannak, akik már nagyon is jól beszélnek magyarul. Nehéz a magyar nyelv – mondta az egyikük, aki afgán származású. Hat éve él Magyarországon, a gyermeke már itt született meg – ő is küzd vele, igaz ő három nyelvet tanul egyszerre: az anyanyelvét és még az angolt is. A parkban Lilla és társai pillanatok alatt megterítettek a piknikhez, és aztán ez a sokféle, mindenképp gyönyörű nő és gyermekeik együtt csemegéztek és csacsogtak. Sőt, még születésnapi köszöntés és torta is volt, a kis Viktor épp aznap volt hároméves. 

Szöveg: Kolonics-Imre Zsófia; Kép: Kolonics-Imre Zsófia, Nagy Dániel