Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Számos problémát lát a köztársasági elnök

Áder az Alkotmánybíróságra küldi a lakástörvényt

2021. június 25. péntek

Bár a józsefvárosi bérlőket nem érinti már a bérlakások kedvezményes megvásárlásának lehetősége, a végül szűkebb körre érvényes, erről hozott törvénnyel sok baja van Áder János köztársasági elnöknek, így az Alkotmánybíróságra küldte aláírás helyett. Például azért, mert a műemlékek vagy a magántulajdon védelme nem érvényesül eléggé - épp egy polgári kormány törvénye miatt.

Nem írta alá a bérlakásokról szóló törvényt Áder János, a köztársasági elnök az Alkotmánybíróságot kéri, vizsgálja meg annak alkotmányosságát. A törvényt még június 15-én, az utolsó ülésnapon fogadta el a fideszes parlamenti többség (többek közt a büntetőeljárása miatt előzetesben ülő Simonka György kikérésével és szavazatával). A végső verzió jelentősen különbözött Böröcz László fideszes képviselő egyéni indítványától, ő elvileg azért terjesztette be javaslatát, hogy a rendszerváltás után ismét önkormányzati lakást bérlők tömegei juthassanak hozzá a piaci értékhez képest jelentősen olcsóbban a lakásukhoz.

De ezt végül a többek közt fideszes polgármesterek felháborodása miatt is csak a világörökségi területekre terjesztették ki, ami gyakorlatban a Duna-partot, a budai Vár és az Andrássy út területét jelenti. És a műemlék lakásokra is. A Budai Várnál tovább pontosították az érintett területeket - itt írtunk részletesen a végső verzióról. A Várban van bérlakása Bayer Zsoltnak vagy Rákay Philipnek, ők kedvezményesen vehetik meg otthonaikat. A józsefvárosi bérlőknek viszont nem lesz lehetősége olcsón megvenniük a bérlakásukat, és a kerület sem veszt el nagy számú és értékű lakástulajdont, és továbbra is megmarad a bérlakásrendszer mint a szociálpolitika eszköze az önkormányzat kezében. Itt mondták el kerületiek, hogy mit gondolnak a kérdésről. 

Áder azért kéri az alkotmánybírósági normakontrollt, mert az Alaptörvény szigorú feltételeket támaszt a műemlékek eladásánál. A műemlékek mint a kulturális örökség részének a védelme fontos alapjog, és ezt nem látja biztosítva a törvény alapján, márpedig nem csökkenhet az alkotmányos védelem szintje. De a vételi jog által keletkezett tulajdonjogi kérdést is problémának érzi a köztársasági elnök, vagyis azt, hogy az önkormányzattól elkerülnek lakások, teljes ellenszolgáltatás nélkül, azaz az önkormányzati vagyonvesztést problematikusnak látja. Az önkormányzatokat teljesen kártalanítani kellene szerinte, mint a klasszikus kisajátításnál, ami nem valósulna meg a törvény szerint. A vételár csökkentése is vitatható Áder hivatala szerint, mert az önkormányzati lakások karbantartását a tulajdonos önkormányzat végezte. A lakásokra kapható részletfizetési lehetőség sem megfelelő az önkormányzatok kártalanításával kapcsolatban. Valamint az is bizonytalanságot szül, hogy a törvény lehetőséget ad arra, hogy akinek 2020. december 31-én még nem volt meg a vásárláshoz szükséges 5 éves bérleti viszony, az 2025. december 31-ig ezt bevárhatja, és akkor veheti meg a lakását. 

A melegeket és a pedofíliát összemosó, nemzetközi botrányt kiváltó törvényt viszont korábban aláírta a köztársasági elnök - itt láthatja, mit gondolnak a kerületi lakosok erről a törvényről. 

Szöveg: Dercsényi Dávid; Kép: MTI/Vasvári Ákos

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben