Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

BEÁLLNA AZ EGYSÉGES ELLENZÉKBE, DE FELTÉTELEKKEL

Indulna az előválasztáson, és fenyegetőzik az MSZDP

2021. július 06. kedd

A Magyar Szociáldemokrata Párt pártigazgatója, Cséplő Dániel közölte az Országos Előválasztási Bizottsággal (OEVB), pártjuk részt kíván venni az ellenzéki összefogásban, és megmérettetné magát az ellenzéki előválasztáson is. Feltételeik is vannak, amelyek teljesítésének hiányában a párt önállóan indul a 2022-es választáson.

Az Új Világ Néppártra (UVNP) vonatkozó feltételekkel, azaz önálló jelölőszervezetként, saját jelöltekkel indulna, hat + másodikként az MSZDP az ellenzéki előválasztáson, közölte a párt elnöke a Facebookon. 

Az UVNP és az OEVB megállapodása értelmében, amennyiben a párt az önálló frakcióalapításához szükséges, legalább öt egyéni jelöltje nyer az előválasztáson, napirendre tűzik a hatpárti szövetség hétpártira bővítésének a kérdését. Ha nem így történik, és a jobboldali párt nem tudna az előválasztások alapján frakciót alapítani - 4 vagy kevesebb jelöltje jut be a Parlamentbe – akkor az előválasztást követően dönthet arról, a hat párton belül melyik ellenzéki képviselőcsoporthoz csatlakoznak a nyertes képviselői – hangzott el a két szervezet közös sajtótájékoztatóján, május 21-én. Ezen kondíciók biztosítását kívánja elérni az OEVB-nél Cséplő pártja is – számolt be lapunknak a pártigazgató, bár a megállapodás második felét úgy értelmezte, nyilatkozni a frakcióválasztásról csak a parlamentbe jutás után szükséges. 

Az ellenzéki előválasztás szabályai szerint az előválasztáson az vehet részt jelöltként, aki a jelentkezéssel egy időben nyilatkozik arról, hogy parlamentbe kerülés esetén melyik párt frakciójához fog csatlakozni a hat közül, és a kiválasztott frakciók is megadják a jelöltnek a befogadó nyilatkozatot. Ezen kissé módosítva a Pálinkás József (az MTA korábbi elnöke, az Orbán-kormány első oktatási minisztere) vezette UVNP-t hat + egy-ként vette fel az OEVB a pártok listájára, vagyis önálló pártnak számít, ezért állíthat saját jelölteket, és éppen erre hivatkozva kéri az MSZDP hat + kettő-ként a részvételi lehetőséget. 

A politikus kérdésünkre elmondta, az indulást nem most találták ki, a párt ellenzéki összefogásban gondolkodott már a 2018-as választásokkor is, amikor Karácsony Gergelyt támogatta, és ebben gondolkozik most is, mert úgy vélik az Orbán-rendszert leváltani csak így lehet. A pandémia miatt azonban csak a napokban volt lehetőségük az éves kongresszusuk megtartására, ahol egyfelől a tagság döntött arról, hogy Márky-Zay Péterrel egyeztetnek miniszterelnök-jelölt kérdésben, másfelől az előválasztáson való részvételről is, ahol a pártigazgató jelöltként indulna. (Egy korábbi interjúnkban Cséplő már bejelentette, hogy 2022-es választásokon az MSZDP képviselőjelöltjeként indul Budapest 6-os körzetében.) Ha beveszik őket az előválasztásba, 15-20 jelölttel számolnak. Mint Cséplő mondta: „Tisztességes, egyenlő esélyeket teremtő előválasztást szeretnénk, azt támogatjuk.”

A párt levelében felhívja az OEVB elnökségének figyelmét arra, amennyibben nem biztosítják számukra az integrációt, a 2022-es rendes országgyűlési választáson „az MSZDP az összes országos jelöltjével önálló ellenzéki pártként mérettetti meg magát”.

Ha a 2022-es országgyűlési választások után nem szereznek kellő mennyiségű mandátumot a frakcióalapításhoz, nagy a valószínűsége, hogy abba a frakcióba ülnének be, amit Márki-Zay Péter támogat majd annak idején, de ha a kocka úgy fordul, hogy Szanyi vezetésével az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom (ISZOMM) bejut a parlamentbe, meglehet, hogy az ő frakciójukat választanák – mondta Cséplő.

Az MSZDP bejelentkezésével kapcsolatban Magyar György, a Civil Választási Bizottság elnöke közölte lapunkkal, hogy a jelölés és a jelölt szervezetek elfogadtathatósága a pártok kizárólagos hatáskörébe tartozik. Az OEVB tagjait cikkünk megjelenéséig nem sikerült elérni.

Szöveg: Kolonics-Imre Zsófia; Kép: Ványi Ákos

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben