Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

A főváros aktuális forgalmi állapota

Blaha, buszok, biciklik

2021. július 16. péntek

Aktuális fejlemények a helyi közlekedésről.

Balogh Samu, a főpolgármester kabinetfőnöke a mai sajtótéjákoztatón elmondta, hogy egy átlagos, békeidőkbeli 2019-es naphoz képest a közösségi közlekedés használata ma jóval alacsonyabb, így az abból származó bevételek is igen csekélyek. Ezzel szemben mind az autóforgalom, mind pedig a kerékpáros közlekedés mértéke nő. 2019-hez képest a biciklivel közlekedők száma másfélszeresére emelkedett, ami dinamikus növekedésnek mondható.

A kabinetfőnök kiemelte, nemzetiközi kutatások bizonyítják, hogy a közösségi közlekedés használata nem kockázatos a koronavírus terjedésének szempontjából.

A főváros egyik nagy projektjének megvalósítása kezdődött el Blaha Lujza tér felújításával, amit már korábbi cikkünkben megírtunk. Balogh Samu elmondta, a kormányzati támogatás időponthoz kötött, azokkal év végéig el kell számolnia a fővárosnak a kormány felé, így nem várhatott tovább sem a Blaha, sem a Lánchíd, sem a rakpart felújításának megkezdése, ráadásul az ütemezési lehetőségek is behatároltak. A nyári időszakban történő felújítás elmondása szerint régóta bevett gyakorlat, az iskolaidőszak alatti felújításokat praktikus elkerülni.

A Blaha Lujza tér átépítése során kiemelt szempont volt a buszos és az autós forgalmi lehetőségek optimalizálása, utóbbi esetben a magyar autóklubbal együttműködve készítették a terveket. A téren a munkálatok első, forgalmilag nagyobb felfordulást okozó szakasza várhatóan 10-12 hétig tart majd – hangzott el. Dugódíj bevezetésére a fővárosnak egyelőre nincs terve, a közlekedéssel kapcsolatos sajtótájékoztatók pedig rendszeresek lesznek – mondta a kabinetfőnök a sajtó kérdéseire válaszolva. A 4-6-os villamos vonalának bizonyos szakaszait korábbi években már felújították, idén erre nincs szükség – mondta. A kerékpársávokkal kapcsolatban annyi derült ki, hogy ahol nincs hely plusz autósávra, ott biztosan maradnak a biciklisávok, hiszen ha azokat beszűntetnék, akkor sem férne el több autósáv a jelenleginél. A nagykörúti sáv egyébként az ország egyik legforgalmasabb kerékpársávja.

Szöveg: Rebró Fanni; Kép: Nagy Dániel

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben