Mit tud ma nekünk üzenni a téma? A közvetlenül érintettek közül már elég kevesen lehetnek életben, a trauma öröklődik a következő generációkra is?

A nők elleni erőszak korábban évtizedekig tabutéma volt a magyar társadalomban, a világ az elmúlt években azonban sokat változott ebben a tekintetben, mind a múltban, mind a jelenben az őszinteség, a feltárás, a kibeszélés lett az eszköze annak, hogy hasonló esetek részben megelőzhetők legyenek. 

Sokan mondják, hogy a mostani generációknak nincsen személyes tapasztalatuk a háborúról, ezért is hódít egyre nagyobb teret a szélsőjobb, a durva, militáns, harcias beszéd – és gondolkodás. Az ilyen projektek segíthetnek?

Az emlékezetpolitika lényege a szembenézés, a feldolgozás és nem a felejtés. Minden olyan emlékműnek, amely egy-egy tragédia emlékezetét őrzi, az is feladata, hogy hasonló ne történhessen meg újra. A háborúkban és válsághelyzetekben az államok vizsgáznak, hogy az állampolgáraikhoz hogyan viszonyulnak: kiket védenek meg, kit hallgattatnak el, kire emlékeznek. Ez az emlékhely arra figyelmeztet, hogy egyes állampolgárok kiszolgáltatottabb helyzetbe kerülhetnek, mint mások, az erről való gondolkodás pedig régi adóssága annak a társadalomnak, melyről azt szeretnénk gondolni, hogy jól működő, befogadó. Az emlékmű általánosságban az egyén és a hatalom viszonyait vizsgálja abból a célból, hogy értsük meg, mi mozgatja az erőszak folyamatosságát.

A megerőszakolt nők mintha másodszor is ki lennének használva akkor, amikor a politika véres rongyként emeli emlékezetüket a magasba, jellemzően a jobboldal használja a témát az antikommunista érzület felkorbácsolására, miközben a magyar hadsereg sem volt különb. Az, hogy a magyarok sem bűntelenek a témában, hogy tud megjelenni a projektben, cél e ez egyáltalán?

Az emlékmű a háborúban megerőszakolt nőknek állít emléket. Természetesen nem csak a szovjet katonák áldozatairól, hiszen a második világháborúban is például német, román és magyar katonák is voltak az erőszaktevők között, de az emlékmű minden háború idején elszenvedett nemi erőszakra utal, márpedig ez a fajta lerohanás, erőszak régóta ismert háborús fegyver a történelemben. Az emlékmű - már csak a budapesti helyszín miatt is - a háborúkban erőszak áldozataivá vált magyar nőkre fog utalni, üzenete azonban egyetemes.

A háborús pszichózis mégis hogyan tudja a szexualitást a hatalom demonstrációjává tenni, ezt nehéz innen nekünk elképzelni. Ezzel összefüggésben léteznek elkövetői beszámolók, vallomások? Vagy ezeknek a nagy részére sosem derült fény?

Mind az elkövetők, mind az áldozatok érdekeltek voltak abban hosszú ideig, hogy ne törjék meg a „hallgatás összeesküvését”. Az elkövetők, ha beszéltek az elkövetett nemi erőszakról, mint például Regina Mühlhauser kutatásaiból tudjuk, normalizálják az erőszakot és az erőszak elszenvedőjét dehumanizálják. Ritka forrás az angol titkosszolgálat által hadifogságba esett német tisztek lehallgatása, akik azt hitték, maguk között vannak, és igy megtudhatjuk, hogyan beszélgettek maguk között a megerőszakolt nőkről.

’A szakácsnő pillantásán látszott, hogy mit gondol: kurva vagyok. Kurva az, aki tudatosan a testével szerez meg valamit, tejet vagy matracot, és én tulajdonképpen a szó szoros értelmében az voltam” – ezt Polcz Alaine írja az Asszony a fronton című regényében. Jellemző az önhibáztatás? Kihez lehetett fordulni segítségért? Férjek, családtagok, intézmények, kórházak, egyházak hogyan viszonyultak hozzá? 

A háborús nemi erőszakban a nők magukra maradnak. A “csend összeesküvése”, hogy tulajdonképpen mindenkinek az volt az érdeke, hogy ne beszéljen róla, a források számát is csökkenti. Mindenkinek egyszerűbb volt egy ideig úgy csinálni, mintha semmi se történt volna, de persze egy idő után az elvermelt trauma előkerül és megbetegíti a testet és a lelket. Az egészségügy és az egyházi szolgálat működőképes maradt a 2. világháború után összeomló magyar államban és innen vannak legfontosabb írott forrásaink is. Az egészségügyi források alapján tudunk valamennyire számokat becsülni, hiszen a háborús nemi erőszak eredményeképpen rohamosan terjedő nemi betegségek kezelése lehetővé tette az esemény medikalizációját. Nem bűntényről beszéltek, hanem orvosi problémáról, ami a női testben jelentkezett. Erről sok adatunk van az orvosi adatszolgáltatásnak köszönhetően. 

A „Háborúkban megerőszakolt nők emlékezete” projekt weboldala: elhallgatva.hu

Pető Andrea 1964-ben született Budapesten, történész, MTA Doktora, a Közép-Európai Egyetem egyetemi tanára, a CEU Demokrácia Intézet kutatója. Kutatási területe a 20. századi társadalom és a társadalmi nemek története. Hét monográfiája, 31 szerkesztett kötete és 232 könyvfejezete valamint tanulmányai huszonhárom nyelven jelentek meg. 2005-ben a Magyar Köztársaság elnöke a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével tüntette ki. 2006-ban az MTA Bolyai Plakettet kapta. 2018-ben az Európai Akadémiák (ALLEA) Madame de Staël Díját kapta munkássága elismerésül. 2020-ban a svéd Södertörn Egyetem díszdoktori címet neki. 

Szöveg: Bujdosó János; kép: Giulio Cesare Procaccini - The Rape of Lucretia, CEU,