Az Egressy testvérek, Gábor és Benjámin – eredeti nevük Galambos – egy borsodi református lelkipásztor gyermekei voltak. A Színház és Társaság 1923-ban így írt róluk:

„Az Egressyek a magyar színészet történetében legendás helyet foglalnak el (…) a magyar színjátszás legkritikusabb éveiben emelték a magyar színészet hírét külföld előtt is. Egressy Gábor (…) 1808-ban született a borsod megyei Lászlófalván, ahol Béni 1814-ben látta meg a napvilágot [életrajza szerint ő Sajókazincon, a mai Kazincbarcikán született, B.G.]. (…) Gábor a magyar tragikai színészek egyik legkiválóbbja volt. 1837-ben az akkor megnyílt Nemzeti Színház szerződtette. Játékát, az akkori szavaló irány mellett, megkapó természetessége jellemezte, s mint rendező rendkívül sokat tett a műsor emelésére. A szabadságharc alatt guerilla kapitány volt, s 49-ben Törökországba menekült Kossuthtal. 1850-ben hazatérve kegyelmet kapott, s folytatta a színészkedést. A drámai hős haláláig színész maradt és — a színpadon halt meg 1866-ban (…) Öccse, Egressy Béni nemcsak nagy színész, de népszerű dalköltő és színműíró is volt. Tanítóból lett színésszé, s 1838-ban Havy Mihállyal gyalog ment Milanóba, s ott kiképezve tenorhangját. 1843-ban kardalos lett a Nemzetiben, de kisebb szerepeket is játszott. A szabadságharc után visszatért a Nemzetihez, amelynek most már karigazgatója lett. Mint zeneíró 1840-ben tűnt fel. Naturalista volt, gazdag dallamforrás fakadt lelkéből, s hallgató­ nótái, dalai, népszínműzenéi is gyorsan elterjedtek és sokáig megtartották népszerűségüket. Eredetiség, bensőség jellemezték a zenéjét, s elévülhetetlen becsű műveket alkotott. Dávid 150. zsoltárának orgonára alkalmazása is Egressy Béni érdeme. Erkel három operájához ő írta szöveget, s a Bánk Bánt, Báthory Máriát és Hunyady Lászlót ma is az ő szövegével játszák. Ezeken kívül ötven színművet fordított magyarra.”

Egressy Bénit leginkább mint Vörösmarty Szózatának megzenésítőjét ismerjük. A Szózatot 1843. május 10-én mutattak be a Nemzeti Színházban. De ő volt Petőfi verseinek első megzenésítője is – A virágnak megtiltani nem lehet és más sok költemény –, és a Kossuth nóta – „Kossuth Lajos azt üzente” – feldolgozója is.

Rendkívüli népszerűsége ellenére a szabadságharc leverése utáni elnyomásban, a Bach-korszak elején temetése meglehetősen szerény körülmények között zajlott. A Pest Napló 1851. július 21-én csak rövid hírben számolt be az eseményről: „Egressy Béni temetése múlt szombaton délután tartatott. Mind a mellett, hogy az idő igen kellemetlen volt, nagy számú közönség jelent meg e gyászünnepélyen. A megholtnak pályatársai, ismerősi, baráti összegyülekeztek koporsója körül, t. Török Pál, pesti reform. lelkész tarta gyászbeszédet, mind az udvaron, mind a temetőn. A nemzeti színház énekkara zengett fölötte gyászéneket; a zenekar pedig azon dalok mellett kísérte ki a városból, melyeket a megholt maga készített. Mondják, hogy E.B. baráti kiadni szándékoznak összes zeneműveit.” Sírja a Kerepesi temetőben van (Fiumei úti Sírkert).

Egressy a Sándor-gasse (ma Bródy Sándor utca) és Herbst-gasse (ma Szentkirályi utca) sarkán álló kis házban lakott és dolgozott pesti évei alatt, egészen haláláig.

Szöveg: Bányay Géza; Kép: Wikimedia, Arcanum