Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Az idő hozhat megoldást?

Heinrich-udvar projekt – átmenetileg felfüggesztve

2021. július 21. szerda

Nagy port kavartak cikkeink, amikben feltártuk a Heinrich-udvar tervezett átépítésének körülményeit, de egy ideje csend van az ügyben. Hogy miféle csend ez, vihar előtti vagy megnyugvást hozó, ennek jártunk utána.

Csak körvonalakban idézem fel a történetet, aminek szinte minden megtudható részletéről beszámoltunk. Az Üllői úti Heinrich-házból nyílik a Heinrich-udvar, ami egészen a Mária utcáig nyúlik. Az épületegyüttes átépítését sokáig örökségvédelmi besorolás szabályozta, de amikor jelentkezett egy beruházó azzal az elképzeléssel, hogy szállodát hoz itt létre, amivel jelentős részben beépíti az udvart is, hamarosan levették a védelmet az ingatlanról, sőt nemzetgazdasági érdekből kiemelt beruházássá tették, amivel gyakorlatilag szabad kezet kapott a beruházó. Létezik egy Heinrich Passage Ingatlanfejlesztő Zrt., ami névleg viszi a projektet, de  tulajdonosainak kilétét nem lehetett megtudni, csak azt, hogy egy bizonyos Szabó Zoltán tárgyal az ügyben, aki állítólag jó kapcsolatot ápol politikai körökkel, s neve számos beruházásnál felbukkan, ám nem tulajdonosként lép fel, céges pozíciót sem visel.

Az beruházás ellen civil kezdeményezés indult, ennek legfőbb oka, hogy az udvarral határos házakban élők életminőségét a tervezett nagyfokú beépítés jelentősen rontaná. A Civilek a Palotanegyedért Egyesület és a C8 is a lakók mellé állt, de a legfőbb szerepet az ügyben a József körút 77-79-ben lakó Vári Zoltán és társai vállalták magukra, amikor ügyfélként bejelentkeztek az ügybe, és bíróságon támadták meg a Kormányhivatal által kiadott építési engedélyt.

Vári Zoltán elmondta, hogy az ügyben idén januárban tartott a bíróság utoljára tárgyalást, amikor szakértőt rendelt ki, aki örökségvédelmi és építészeti szempontok alapján vizsgálta a beruházást. A szakértőnek kérdéseket tehettek fel neki, és véleményezhették a válaszokat is. „Ezen a körön túlvagyunk, és ki lett tűzve a következő tárgyalás szeptember 23-ra. Elég lassan folynak az ügyek, most ítélkezési szünet van, előtte pedig a pandémia miatt volt korlátozva a bíróság munkája” – jegyezte meg Vári.

Amikor Perényi Lászlót, a Civilek a Palotanegyedért Egyesület elnökét kérdeztem – ők szervezték a lakossági fórumot, s hozták össze a lakókat a projekt építészével –, azt mondta, nem hiszi, hogy egy éven belül bármi is változni fog, s talán a kedvezőtlen piaci helyzet és a magas építőanyagárak ellehetetlenítik a projektet, így az idő hoz megoldást. Vári Zoltán azonban nem hiszi, hogy okafogyottá vált volna az ügy, mert szerinte egy ilyen szállodaberuházást hosszú távra terveznek, és valószínűleg a tőke sem lehet akadály. Most azonban valóban időt nyertek, mondta, mert a bíróság a jogerős ítéletig felfüggesztette a beruházást.

Jelenleg a Henrich-udvar le van zárva, mozgást alig tapasztalni, csak alkalmilag jelenik meg néhány ember, aki rendbe teszi az udvart. 

Vári Zoltán elmondta azt is, hogy miért indítottak pert. A tervek szerint az Üllői úti épületet nem alakították volna át jelentősen, a tetőn lenne változás, valamint a Mária utcai épületre is húznának pár szintet, az udvaron lévő raktárak helyére azonban egy magas épületszárnyat emelnének, ami az szomszédos házak ablakai elé kerülne. „Az összes lakószobánk ablaka a Henrich-udvarral határos belső udvarra néz, és legalább 50 méterre van a szemközti ingatlan. Az új szárny ennél sokkal közelebb épülne, és mindössze 8 méter az engedély szerinti minimális távolság. A József körút 77-79-nek két fő homlokzata van, eredetileg így épült, az egyik a körútra, a másik a Mária utca felé néz az udvar felett. A beépítés olyan lenne, mintha a körúton az úttesten húznának fel egy házat az ottani homlokzat elé” – jellemezte a helyzetet Vári. A szomszédos házak között vannak tűzfallal szomszédosak is, náluk komoly veszélyt jelent egy kétszintes garázzsal épülő melléépítés, emlékeztetett az Őr utcában történtekre.

Váriék, akik mellé pertársként a társasház is csatlakozott, folyamatosan kezdeményezték a tárgyalást a beruházóval. Azonban csak a tervtanácsi üléseken, illetve az ingatlan bejárásakor találkoztak vele utoljára, amikor még nem vált kiemelt beruházássá a projekt. Akkor is Szabó Zoltán képviselte az beruházót, azonban a civilek és a lakók soha nem tudtak vele közvetlenül kapcsolatba lépni. Az ügyet feltáró kolléganőnk sem járt nagyobb szerencsével, és a rejtélyes Szabó Zoltánról most sem tudunk többet, mint amit ő feltárt. A civilek a kapcsolatfelvétel érdekében szerveztek egy online lakossági fórumot is, amit a csak közvetítőkön át elérhető  Szabó azzal utasított vissza, hogy a járványveszély miatt nem tud rajta részt venni. A válaszon Vári azonban nem akadt meg, mondván, most nem vele vannak perben, hanem a Kormányhivatallal. „Próbáltuk a társadalmi egyeztetés irányába terelni a kérdést, mert nem az ellen vagyunk, hogy valaki csináljon valamit a Heinrich-udvarral, de olyan megoldást szeretnénk ahol egyaránt szem előtt van tartva az örökségvédelem, a beruházó, a lakók és a környék érdekei is. A jelenlegi tervek nem ilyen szellemiségben készültek.”

Frissítés:

Dallos Judit, a C8 Heinrich-udvar munkacsoport koordinátora a következő kiegészítéseket fűzte cikkünkhöz:

A C8 Civilek Józsefvárosért Egyesület a legaktívabb érintett lakó megkeresésére azonnal beleállt a tiltakozásba és az ügy hirdetésébe. Szórólapot osztottak, standoltak, több ezren írták alá a tiltakozó petíciót. A CAPE Civilek a Palotanegyedért is a lakók mellé állt, majd a KÉK Kortárs Építészeti Központ és az Óvás Egyesület is.

A CAPE Civilek a Palotanegyedért Egyesület is segített a C8-nak a 80 fős augusztusi séta és a szeptemberi, zoomos lakossági fórum megszervezésében, ahol nem jelent meg ígérete ellenére a befektető, és ahol építészek mutatták be az ügy építészeti, településszabályozási kárait a lakóknak, érdeklődőknek.

Egy C8-as információ szerint a befektető a fórum előtt neki küldött lakossági kérdéseket komolytalannak ítélte, ezért nem jött el, és emailben kereste me a háztömb közös képviselőit.

Szöveg: Bányay Géza; Kép: Huszár Boglárka, GMaps/Bányay

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben