A tokiói olimpián eddig a vívók szerezték a legtöbb örömet a magyaroknak. Szilágyi Áron egyéni győzelme kardban, Siklósi Gergely ezüstje párbajtőrben, Márton Anna negyedik helyezése egyéni kardban folytatja a magyar sportvívás hagyományait – és vasárnapig még tartanak a versenyek. A férfi kardcsapat pedig épp szerdán délben hihetetlen izgalmak közepette szerezte meg a bronzérmet 45-40-re. 

Vívónemzetnek hívnak minket, olimpián kiemelkedően teljesítenek a magyar kardozók, tőrözők és párbajtőrözők. 1912-ben,1964-ben és 1972-ben a magyar csapat bizonyult a legjobbnak összesítésben; az 1896 óta vezetett éremtáblázaton pedig az olaszok és franciák mögött a harmadik helyen állunk. Olyan legendákra lehetünk büszkék, mint Gerevich Aladár hétszeres (egy egyéni és hat csapatérem); Kárpáti Rudolf hatszoros (négyszeres csapat és kétszeres egyéni); Kovács Pál 6-szoros (ötszörös csapat és egyszeres egyéni) olimpiai bajnok. Szilágyi Áron 2021-es tokiói győzelmével zsinórban harmadszor nyert férfi kard egyéniben, ami világszinten szintén egyedülálló teljesítmény.

A vívás az egyik olyan sport, ami a kezdetektől jelen van az olimpiai játékokon, első aranyunkat 1908-ban – a négyszeres olimpiai bajnoki címig jutó – Fuchs Jenő szerezte, illetve a férfi kardcsapatunk is a dobogó csúcsára jutott. A tokiói olimpia előtt 37 olimpiai bajnoki címet gyűjtött össze Magyarország, ez a legeredményesebb sportágunk.

Itt nyugszanak

A cikkben eddig mi is követtük azt a rossz szokást, hogy mindig csak a legnagyobb bajnokokra koncentráltunk, mintha az ezüst vagy más eredmények már nem is lennének fontosak. Szerencsére vívókból is rengeteg olyan sportolót fel tudunk mutatni, akik bár nem álltak olimpián a dobogó tetején, mégis érdemes emlékezni rájuk. Józsefvárosban a Fiumei Úti Sírkertben nyugszik több nagy bajnokunk, Keresztessy József például még az 1848-49-es szabadságharcban is részt vett, ő már 1833-ban a Pesti Nemzeti Vívóintézetben dolgozott vívósegédként. A magyar kardvívóiskola megalapítója 76 éves korában, egy évvel az első modernkori olimpia előtt halt meg. Ugyancsak itt nyugszik Rerrich Béla, olimpiai ezüstérmes magyar párbajtőrvívó, aki 1957-ben Svédországba emigrált és ott hozta létre a svéd párbajtőriskolát. 

A temetőben egyébként szoktak emléktúrákat szervezni, az egyik ilyenen nagy sportemberek végső nyughelyeit látogathatják végig idegenvezetővel az érdeklődők mintegy két óra alatt. Ez érinti például a Nagy Béla sírját is, a Magyar Vívószövetség egykori ügyvezető elnöke aktív korában az 1906-os, utólag nem hivatalos olimpiává nyilvánított pánhellén / időközi olimpián csapatban szerzett negyedik helyet. Síremlékét a Magyar Vívóklub emelte, 1926-ban a vívóversenyek bevételeinek tíz százalékát felajánlva hozzá. „Vezérüknek, dicsőségük megalapozójának” – ez szerepel a szobor talapzatán. És hogy valóban fontos sportvezetőről van szó, azt bizonyítja, hogy az általa megfogalmazott, több találatra menő, konvencionális alapú kardvívás szabályrendszert a Nemzetközi Vívószövetség (FIE) is elfogadta. De ő alapította meg a Magyar Vívószövetséget is a sikeres 1912-es stockholmi olimpiát követően, ahol Fuchs Jenő két aranya (kard egyéni és csapat) mellett Mészáros Ervin is hozott két érmet (arany csapatban, bronz egyéniben).

Mészáros Ervin is a Kerepesi úti temetőben nyugszik. Az olimpiai bajnok vívót mindenki csak Kapitánynak hívta, kardban és tőrben egyaránt versenyzett, nagy eredményeit az előbbi fegyvernemben érte el. Érdekesség, hogy tőrrel ballal, karddal pedig jobbal vívott. Ma már viszonylag ritka, hogy egy sportoló több sportágban is aktívan versenyezzen, de a 20. század elején ez nem volt olyan ritka, a már emlegetett Fuchs Jenő például evezésben és szánkózásban is versenyzett, jóval kevesebb sikerrel.

Mészárosról a Fiumei Úti Sírkert Facebook-oldala így emlékezett meg a minap: „A stockholmi olimpia előtt megkérdezték tőle, kik az esélyesek, ennyit mondott: „a versenyt vagy a magyarok nyerik meg, vagy… a magyarok." Kardvívóként is ismert volt a maga korában, de már életében egyéb legendák is keringtek személye körül. Állítólag minden nap délig aludt, és hajnalban tért nyugovóra. A legdurvább sértésnek a késést tartotta, ennél nagyobb bűn csak az volt, ha Santelli termében valaki elfoglalta a fogasát. Nem szeretett vitatkozni, úgy gondolta, a kard beszéljen helyette. Úgy tartották, ő tegezi a legkevesebb embert Pesten, nagyon kevesekkel állt pertuban. Egy pesti étteremben külön neki főző szakács volt és csak a neki fenntartott étkészletből fogyasztott. Valakit mindig megkért, hogy telefonon jelentse neki, milyen az időjárás. Állítólag a Nemzeti Színház előtti kis tóba pontyokat telepített, akiket egy-egy kijelölt vívónak karddal kellett őrizni. Hogy ezek mennyire csak legendák, azt már nem fogjuk megtudni. 51 évesen még pástra lépett egykori olimpiai bajnok társával, Fuchs Jenővel, akivel arra jutottak, hogy ez mégsem nekik való már.”

A szövegben említett Italo Santelli sírhelyének felkeresése ugyancsak az emléktúra része. Az egykoron Budapesten élő Italo Santelli vívómestert még az 1875-ben alapított Magyar Atlétikai Club (MAC) hívta el Magyarországra, miután megnyerte az 1896-os millenniumi kardversenyt Budapesten. 1900-ban Olaszország színeiben nyert ezüstöt, de talán még nagyobb eredmény az a munka, amit edzőként ért el a következő három évtizedben. Számos olimpiai, világ- és Európa-bajnokot találunk tanítványai között, többek között Gerevich Aladárt, a valaha volt legsikeresebb olimpikonunkat és Elek Ilonát, az első női magyar olimpiai bajnokunkat (1936 Berlin). Hogy mennyire megbecsülte a Maestrót az utókor, az is jelzi, hogy az olasz vívómester által a Gellért Szálló éttermében fogyasztott rántottát az akkori étteremvezető, Gundel Károly Santelli néven vette fel az étlapra. Halála után tíz évvel, 1955-ben alapították meg a Santelli-vándordíjat, amit az olasz-magyar Santelli Emlékversenyen nyerhet el a legjobb vívó.

Az olasz vívómester síremlékét 1957. november 19-én avatták fel, kétszeres olimpiai bajnok tanítványa, Tóth Péter mondott beszédet. A sírt díszítő bronz dombormű ugyancsak egy Santelli-tanítvány munkája, Dabóczi Mihályt („Vívók szobrásza – a szobrászok vívója”) a mestere csak Michelangelo de Transsylvaniae becenéven emlegette. 2001 óta Santelli sírja védelem alatt áll.

Szöveg: Pálinkás János; Fotók: Wikipedia, olimpia.hu és utevivas.hu