Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Valóságértelmezési viták a közlekedésben is

Közlekedési káosz vagy elviselhető kényelmetlenség uralkodik Budapesten?

2021. augusztus 28. szombat

Egy friss kutatás szerint nem igazán zavarja a budapestieket a fővárosi közlekedés helyzete. Dugók márpedig vannak, sokszor eléggé nagyok is, mégsem tartják tragikusnak az állapotokat a fővárosi tömegközlekedők, de még az autósok sem.

A Budapest Brand megbízásából a Medián és a 21 Kutatóközpont által készített ezer fős reprezentatív kutatás szerint a fővárosi dugókat okozó elterelések az autósok harmadát-negyedét, az inkább tömegközlekedést használóknak csak hatodát-hetedét zavarják. Az augusztus első napjaiban elvégzett felmérés szerint ez az arány a teljes fővárosi népességre vetítve mintegy 20 százalék – írja a HVG360. Nem meglepő módon ez a kutatás is megmutatta, hogy megszokott politikai törésvonalak mentén ítélik meg a fővárosi közlekedési állapotokat a budapestiek: míg a kormánypártiak mintegy harmadát zavarják a most zajló nagy felújítások (a Lánchíd, a Blaha Lujza tér vagy a pesti alsó rakpart munkálatairól van szó), addig az ellenzékieknek csak mintegy tizedét. A kép így már árnyaltabb, de a kutatás eredményei szerint mégis elmondható, hogy a kormánypártok által gyakran emlegetett közlekedési káosz nem evidencia a budapestiek körében. Ennek ellenére nagy valószínűséggel nem fog kikopni a közbeszédből a jövő évi választásokig ez a kormányzat által erőltetett slágertéma. Legutóbb Karácsony Gergely atlétikai vb-vétója kapcsán mutatta meg a kormányzat ismét, hogy mindenről ugyanaz jut eszükbe: a vétó kapcsán a Miniszterelnökségi Sajtóiroda úgy reagált, hogy „Karácsony Gergely nyilatkozata komolytalan, főpolgármester úr egyértelműen a fővárosban uralkodó dugókról és a közlekedési káoszról akarja elterelni a figyelmet” – írták (Karácsony Gergely csütörtökön jelentette be, hogy azt javasolja a Fővárosi Közgyűlésnek, vonják vissza a 2023-as atlétikai világbajnokság megrendezésére adott hozzájárulást a Diákváros ellehetetlenítése miatt, bővebben itt olvashat róla

Feltételezhető, hogy az egyre szaporodó kritikus hangok hatására is, a főpolgármester az autósoknak kedvező ötlettel rukkolt elő csütörtökön. A kormánypárti sajtóban sokszor „autósüldöző” jelzővel illetett Karácsony facebookos élő bejelentkezésben mondta el, hogy átalakítják a lámpaprogramot a Nagykörúton, amivel a feltételezések szerint plusz harminc százalékos kapacitást tudnak adni a körúton közlekedőknek. A módosítás az autósok javára és a villamos haladási idejének rovására fog történni. Az ötlet még csak a feltételezés szintjén létezik, de máris érkeztek egyet nem értő hangok: a kormány által létrehozott Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója, Vitézy Dávid az oldalán hibás döntésnek, súlyos közlekedéspolitikai aránytévesztésnek nevezte a lépést. Vitézy a nagykörúti villamosbarát lámpaprogram felszámolásáról beszél, és szerinte „a most ismét az autósok érdekére hivatkozással bevezetni tervezett, régi 90 másodperces ciklusban a járatkövetés másfél és 3 perc között váltakozik, így a 3 perces követésben haladó villamos túlzsúfolódik, amely így még jobban lemarad, a járatkövetés hézagos lesz.” „Tehát, épp a legtöbb utast szállító 4-6-os villamosok egyenletes követése, megbízhatósága sérül” – írta posztjában. Ellentmondásos tehát a helyzet, de az eltelt időben a legnagyobb konfliktus a nagykörúti kerékpársáv kialakítása volt, amit felvállalt a főpolgármester. Ezzel kapcsolatban egyébként a fent említett reprezentatív kutatás azt mutatta ki, hogy a kerékpársávok megítélése vegyesebb volt, mint az általános fővárosi közlekedési helyzeté. A bringautak elfogadottsága 62 százalékos, de csak azok körében, akikkel a kérdezők megosztották azt az információt, miszerint a kerékpárszámlálók szerint 2019-hez képest másfélszer annyi lett a kerékpárosok száma Budapesten. A módszertani kísérlet megmutatta azt is, hogy azok, akik ellenben nem kapták meg ezt az információt, csak 53 százalékban válaszoltak pozitívan. Ennél a kérdésnél természetesen az autósok sokkal elutasítóbbak voltak, mint a tömegközlekedők. Mindenesetre a valóságérzékelést illető szappanopera nem érhet véget, hiszen az ellenzéki többségű városvezetés ekézésének egyik hatékonynak tűnő eszköze a közlekedési káosz állandó felemlegetése. Karácsonyék hanyagságának, alkalmatlanságának bizonyítékaként megannyi fórumon kürtöli szerteszét a hatalom propagandagépezete újra és újra a már jól ismert vádakat. Legutóbb mi is foglalkoztunk egy ilyen, viszonylag új, pár hónapos kormányzat közeli kezdeményezéssel: a Budapest Beszél facebookoldal a fővárosi közlekedési káosz taglalására specializálódott, a felháborodott autósok hajolnak ki az ablakon tarthatatlan állapotokat emlegetve, a főpolgármester hozzá nem értését hangsúlyozva. A nyilvánvaló szempontok alapján szelektált megszólalók egy olyan oldalnak nyilatkoznak, melynek üzemeltetője a közelmúltig a Fidesz Óbudai önkormányzati képviselője volt, jelenleg pedig az óbudai Fidesz alelnöke

Szöveg: Bujdosó János; Kép: Huszár Boglárka

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben