Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Gyermektábor

Új megállapodás születik a káptalanfüredi gyermeküdülő fejlesztése ügyében

2021. szeptember 09. csütörtök

Minden, a szakmai programban korábban is szereplő tétel megmaradt

A támogatás vissza nem térítendő, összege 2.124.193.700,- Ft.

Az Önkormányzat a szerződés alapján a támogatást egy összegben kapja meg, annak felhasználására a tervek szerint három közbeszerzési eljárás – tervezés, építkezés, bútorozás – eredményeként kerül sor. A közbeszerzéseket a jogszabályi előírásoknak megfelelően a Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. (BMSK Zrt.) fogja bonyolítani.

A felhasználás véghatárideje 2024. június 1. A reális célkitűzés tehát, hogy a tábor 2024 nyarán már fogadjon gyerekeket. Az ingatlant az Önkormányzatnak 15 évig gyermek- és sporttáborként kell  fenntartania és üzemeltetnie. A megállapodás szerint évente 20%-ot tehet ki a más célú üzemeltetés.

A támogatás a főépület megépítését és felszerelését, a tábor teljes területének megújítását, továbbá az I. ütemben megépült pavilonok energetikai szabványosítását és bebútorozását tartalmazza. Új lényegi elem, hogy amennyiben a feladat megvalósításának költségei meghaladják a támogatás összegét, a támogató vállalja, hogy a többletforrás biztosításának érdekében megteszi a szükséges intézkedéseket és előterjeszti azokat a Kormánynak.

Megmaradó elemek

Gyakorlatilag minden, a szakmai programban korábban is szereplő tétel megmaradt, többek között minimum 1600 m2-es alapterületű főépület, szállás biztosítása 50 főnek, foglalkoztató terem, 500 adagos főzőkonyha és játszóterek valósulnak meg a támogatásból.

Új elemek

A pavilonok klimatizálásra kerülnek. Erősödnek a sportfunkciók, a foglalkoztató-terem beltéri sporttevékenységek végzésére is alkalmassá válik. A park új sportlehetőségekkel bővülhet, pl. futókör, további sport- és fitness-pálya, pingpongasztalok.

A megvalósítás során kiemelt figyelmet kap a megújuló energia és környezettudatos gépészeti megoldások használata. Alapvető követelmény, hogy a tábor üzemeltetése takarékos és környezetbarát legyen.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben