Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

67 ezren szavaztak az előválasztás első napján

Eddig inkább az offline szavazás népszerű

2021. szeptember 21. kedd

Hétfőn újraindult a hétvégén besült előválasztási rendszer, és már az első részvételi adatok is nyilvánosak. A számítógépes rendszer hétvégi leállására még most sincs magyarázat. Az Országos Előválasztási Bizottság két politikus tagjával beszéltünk.

Kocsis-Cake Olivio országgyűlési képviselő, a Párbeszéd Magyarországért pártigazgatója kérdésünkre elmondta, hogy várakozáson felüli volt hétfőn a szavazók száma, ezért, alkalmazkodva helyzethez, próbálják a kapacitásaikat növelni. Az első napon több tízezer ember állt sorban a szavazópontoknál, és adta le voksát.

Az első nap hivatalos számait is összesítették. Szeptember 20-án, hétfőn, az országos előválasztás első napján 66.955-en szavaztak. Érdekesen alakult az offline és az online szavazások aránya: 62.313-en szavaztak az utcai sátorokban, interneten pedig mindössze 4.642-en.

Hajnal Miklós, a Momentum Mozgalom elnökségi tagja előválasztáson induló képviselőjelöltként a Széll Kálmán téri szavazósátorban volt hétfőn. Mint elmondta, az első napon országosan is mindenhol sokan voltak, de Budapesten és a nagyvárosokban volt a legaktívabb a részvétel. Ma is a tegnapihoz hasonló az érdeklődés, de délig még kisebb jelenlétet tapasztalt, jellemzően délután erősebb a forgalom. Országosan 700 helyszínt érint a választás, és mindennap 2-300 sátor üzemel, a kistelepülésekre csak mozgó szavazópontok jutnak el. Tapasztalata szerint a falvakban nehezebb a helyzet. Nem nehéz az embereket megszólítani, de azt már kevesebben merik vallani, hogy személyesen is odaálljanak a sátorba szavazni.

Hajnal szerint az a tény, hogy az első nap csupán 4600-an szavaztak online, az internetes szavazás természetéből fakad. Sokkal többen regisztráltak már, de azután bármikor szavazhatnak, hiszen nem kell kivárniuk egy sort a sátor előtt. Feltehetően sokan megvárják a szeptember 24-i miniszterelnök-jelölti vitát is, és csak azután döntenek a voksukról.

Felvetődött a kérdés, hogy a nagy érdeklődés nem tudható-e be trollok, hamis szándékkal regisztrálók jelentkezésének is. Kocsis-Cake Olivio azt mondta, nem érzékeltek ilyet, amúgy a trollkodás meglehetősen nehéz is, mert a sátraknál egy szándéknyilatkozatot is ki kell tölteni. Azt sem érzékelik egyelőre, hogy a Fidesz bármilyen csatornán arra buzdítaná tömegesen az embereket, hogy miként szavazzanak. Az azonban tény, hogy az egyes jelöltek elleni karaktergyilkossághoz több százmillió forintot elköltenek, ez történt Karácsony Gergellyel is, mert úgy véli, nyilvánvalóan tőle félnek a legjobban.

Hajnal Miklós sem hallott troll regisztrálókról, szavazókról, úgy látta, a Fidesz oldalán állók nagy ívben elkerülték a sátrakat. Néhányan látványosan visszautasították az előválasztási szórólapot, néhányan konfrontálódtak csak, ami üvöltözésben, mutogatásban merült ki. Ehhez sajnos már hozzá vagyunk szokva, mondta Hajnal, s hozzátette, örül, hogy ez fizikai erőszakba nem fordult át sehol, és reméli, nem is fog durvulni a helyzet.

Az előválasztás rosszul indult, mert a számítógépes rendszer összeomlott. Hogy mi történt, azt még most sem tudják, mondta Kocsis-Cake, ezért rendőrségi feljelentés készül, és tovább vizsgálják az okokat. Reményei szerint hamarosan több információra derül majd fény.

Hajnal Miklós elmondta, hogy nemcsak az online szavazást érintette a leállás, hanem a sátrakat is, mert azok is kapcsolódnak az informatikai rendszerhez, tabletekkel olvassák le mindenkinek a lakcímkártyáját, hogy kiküszöböljék a kétszeri szavazást. Nem csak az online szavazási részt, hanem a teljes alapinfrastruktúrát érte támadás. Az ügyet a hat párt közösen vizsgálja ki, de annak lezárulásáig nem tudja megmondani, mi volt a háttérben. Az azonban biztos, mondta, hogy 2 nap alatt az informatikusaiknak sikerült minden kiskaput beazonosítani, és most sokkal stabilabb a rendszerük, habár tegnap volt egy-két kisebb fennakadás, de azt csak a rendszer túlterheltsége okozta.

Az előválasztás első fordulója szeptember 28-ig tart, a kezdeti informatikai fiaskó miatt két nappal tovább a tervezettnél. Az egyéni jelölteket ezen választják ki, a miniszterelnök-jelöltek esetében pedig második forduló is lesz – itt foglaltuk össze, mit is kell tudni az előválasztásról. 

Szöveg: Bányay Géza; Kép: Huszár Boglárka

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben