– 62 év a pályán, az nem kevés. A legkevesebb, ami elmondható, hogy a publikum rajong önért, és tele van munkával. De mindig így volt ez? 

– 85 éves leszek a jövő héten, és az, hogy még mindig színpadon lehetek, talán igazolása annak, hogy nem volt hiábavaló a keserves éveket legyűrni. 

– Keserves évek?

– Nem vagyok panaszkodós típus, de elég változatos volt a sorsom. Minden évben kaptam is valami nagy feladatot, és fura volt látni, ahogy mindenki ledöbbent az alakításomon, hogy „..aj de jó színésznő ez a Pásztor Erzsi”. De ebből nem következett semmi, újabb, nagyobb munkák, vagy ilyesmik. Sokáig volt emiatt mellőzöttségérzésem, de talpon maradtam, tudtam, eljön az idő, amikor ez véget ér. És el is jött, nem mondok nagyot, ha elárulom, hogy a Szomszédok révén megismert az egész ország. 

– Pályája korai szakaszában magánéleti problémái is adódtak. Hogyan tudott ezeken túljutni?

– Hát, biztos, hogy nem az alkohollal. Sok kollégámon láttam, hogy az ivásba menekül a gondok elől, nem kell messzire menni, az én férjem is így tett. Mindent megpróbáltunk, elvonókúrákat többször. De nem sikerült. Végül el kellett válnunk, kiléptem ebből. A lányom ekkor 11 éves volt, de szerencsére nem maradtunk teljesen magunkra, mert édesanyám nagyon sokat segített akkoriban. Végül is elmondhatom, hogy boldog volt a lányom gyerekkora. 

– A szerelmes ember azt hiszi, hogy meg tudja gyógyítani a másikat?

– Hát persze, abban az állapotban mindenki azt képzeli, hogy ő majd megváltoztatja, de nem, megnyugtatok mindenkit, az alkoholistát még a párja sem tudja jó útra terelni. Azért is élek régóta egyedül, mert ha valaki tetszett is volna, de megláttam, ahogy nyúl a pohárért, én már egy lépéssel arrébb is voltam. Elégedett vagyok a sorsommal, most már úgy érzem, hogy így kellett élnem, van két gyönyörű unokám, és kiteljesedett az életem. 

– Azért voltak itt örömteli dolgok is: a Veri az ördög a feleségét elnyerte az 1978-as Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztivál fődíját. Tele van rezzenéstelen arccal előadott, de vicces-ironikus jelenettel. A humort lehet tanulni? 

– Valamennyit biztosan, de nekem ebben is szerencsém volt, a humorérzék egy velem született örökség, a szüleimnek jó humora volt. Anyámnak például olyan előadókészsége volt, hogy remek színésznő lett volna, ha másképp alakulnak a dolgok. A mi szakmánkhoz egyébként is nagyon fontos az önirónia, én a velem történt szomorú dolgokat is úgy mesélem el az öltözőben, hogy a többiek meghaltak a nevetéstől, és én megkönnyebbülök. A filmre visszatérve, emlékszem, ahogy együtt nyújtottuk a tésztát Pécsi Ildikóval, de rég is volt, istenem! De a film üzenete a mai napig érvényes, mert a nagy zabálásokhoz még mindig nagyon ért a magyar. 

– Azt mondta egyszer, hogy a szomszédok Janka nénije miatt ön lett az ország alkoholistája. Fontos sorozat volt, minden furcsaságával együtt egy kordokumentum, de ma már eléggé megmosolyogtató visszanézni. Ön hogy van ezzel? És mit szól ahhoz, hogy egy egész ország tekinti önt a nemzet alkoholistájának? 

– Ez a titulus engem nem zavar, mivel én nem iszom, de ha tényleg innék, más lenne a helyzet, mert azok nem ismerik el a függőségüket. Amikor pedig az epizódok végén kiállnak, és kioktatnak, meg elmondják a bölcsességeket, az tényleg inkább fura egy kicsit. Talán azért szerették a Jankát annyira, mert ő volt az egyetlen, aki lopott, hazudott, ocsmánykodott, mindenféle rossz tulajdonsága volt. Igen, lehet, hogy most már megmosolyogtató, de a mai sorozatokat elnézve én azt mondom, hogy inkább maradok a Szomszédoknál. 

– Azt mondta korábban, hogy nagyon könnyen elérzékenyül. Ez nem jelent hátrányt rohanó, törtető világunkban? 

– Hátrányom ebből nem volt, és a koromnál fogva már nem is érdekel hogy jaj, mit szólnak hozzá az emberek. Fiatalabb koromban felvettem egy a ruhát, de féltem, hogy nem is szabadna nekem ilyet hordani, de most akármibe beöltözöm, akár kikiricssárgába is! A fekete, a barna, meg a sötét nem kell már nekem, csak a piros, a sárga, a zöld, a kék, imádom a színeket! 

Ugyanúgy vagyok azzal is, hogy soha nem tettem lakatot a számra, nagyszájúnak tartottak, most meg pláne nem csinálok gondot abból, hogy valakinek megmondjam a véleményemet! Arra azért ügyelek, hogy ne bántsak meg senkit fölöslegesen, de nem rejtem véka alá azt, amit gondolok, inkább nem veszek részt abban, ami nem tetszik. 

Szöveg: Bujdosó János; Fotók: Turay Ida Színház

A Kossuth-díjas színésznővel februárban készült már egy interjúnk, de most szerettünk volna a művésznő születésnapjára egy újabbat is készíteni.