Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Ne törődjön az iskolai értékeléssel, a gyerek keményen dolgozik

Oviból iskolába – tanácsok a nehéz átálláshoz

2021. szeptember 23. csütörtök

Fejfájás, kedvetlenség, szorongás – egy kisgyereknek óriási ugrás tud lenni az óvodából az iskolába való átlépés. Ne az iskolai teljesítményre, hanem a gyerek által befektetett munkára koncentráljunk – ilyen és hasonló tanácsok szülőknek, hogy miként könnyítsék meg a gyerek dolgát az évkezdéskor.

Az első osztályba lépés nem kis kihívás a gyereknek, még akkor sem, hogyha nagyon is várta már, hogy átlépje végre az iskola küszöbét. Az új helyzet új szabályrendszer és új, összetettebb elvárások elé állítja a gyereket, ami szorongást válthat ki benne, ez pedig alvásproblémákat, hasfájást okozhat – hívja fel a figyelmet a semmelweis.hu

Bár az óvodában is van napirend, és a nagycsoportosoknak iskolára felkészítő foglalkozások, az iskolapadban már sokkal kevésbé szabadabbak a tanórák. A gyerekeknek meg kell tanulniuk, hogy az óra alatt csak jelentkezéssel szólalhatnak fel, végig kell hallgatniuk a másikat, és meg kell tanulniuk elfogadni, ha nem kerül rájuk sor. A feladataikat gyorsabb, koncentráltabban és hatékonyabban kell végezniük. Egyedül kell megoldaniuk az öltözést, az evést, a mosdóba menetelt is. El kell fogadniuk azt is, hogy a tanító néni szerepe más, már nem az a kimondottan tyúkanyós, mint az óvó néni volt, akihez oda lehetett bújni, ami erős biztonságérzetet adott a gyerekeknek. Szerencsés esetben néhány osztálytárs a korábbi ovis társakból kerül ki, azonban az új közösségbe illeszkedés, a viszonyok feltérképezése sem egyszerű a 6-7 éveseknek. Óriási mérföldkőként ráadásul belép a teljesítményalapú értékelés is a gyerek életébe, annak megértése és elfogadása sem megy egyik napról a másikra.

Bognár Emese, a Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikájának klinikai szakpszichológusa szerint egy gyermeknek akár több hónapba is telhet, mire az új közeget megszokja, és alkalmazkodik hozzá. 

Nagyon fontos a szülői hozzáállás, hogy a gyerek felé reális elvárásokat támasszon, és ne terhelje túl különórákkal, szakkörökkel, így is elég nehéz az átállás. A legnagyobb segítség és a legjobb visszajelzés a gyerek számára, ha a szülő a befektetett energiáját és munkáját tartja szem előtt, nem pedig a teljesítményét – nem az értékelés, az igyekezet a lényeg. Elismeri és kiemeli azt, ami jó, dicséretével biztatja. A gyereknek sikerélményre van szüksége, nyilván ez tartja fenn a motivációját is. 

Fontos, hogy ne azt érezze, hogy a szülői szeretet attól függ, hogyan teljesít az iskolában, milyen értékeléseket kap – emeli ki a pszichológus. A gyerek életében történt változások ellensúlyozására a legjobb megoldás a közös esti beszélgetés, amiben időt és teljes figyelmet kap a gyerek, hogy megoszthassa az élményeit úgy. Így megtapasztalja meg, hogy az iskolai teljesítményétől függetlenül is elfogadják, nő a biztonságérzete, és sokkal könnyebben veszi majd az akadályokat.

Az iskolakezdés, a teljesítménycentrikusság, az emelt elvárásoknak való megfelelés is hozzájárulhat ahhoz, hogy az egyébként érzelmileg stabil gyerek is szorongjon. A szorongás elsődleges tünete a hasfájás, de az alvásra is kihathat, a gyermek nyűgössé, kedvtelenné vagy épp indulatossá válhat. A szakember figyelmeztet ugyanakkor, hogyha a panaszok állandósulnak, nem múlnak el néhány hét leforgása alatt, a szülő beszéljen mindenképpen a pedagógussal is, és ajánlatos gyermekpszichológus felkeresése is, hogy a problémára mielőbbi megoldást találjanak.

Szöveg: Kolonics-Imre Zsófia; Kép: Huszár Boglárka, pexels.com

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben