Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

10 perc alatt sorra lehet kerülni a Rákóczi téren

A vártnál nagyobb az érdeklődés az előválasztáson

2021. szeptember 24. péntek

Péntekig eddig 270 ezren szavaztak az előválasztáson, a szavazósátraknál a vártnál jóval nagyobb az érdeklődés. A Kálvin téri sátrat vezető momentumos Könczöl Dávidot és a Rákóczi téri szavazást bonyolító szintén momentumos Szarvas Koppány Bendegúzt kérdeztük az eddigi tapasztalatokról.

Nagyobb nehézségbe eddig nem futottak bele egyik helyszínen sem, leginkább az időjárással küzdenek az előválasztás lebonyolítását vállaló önkéntesek (a sátrakban álló segítők mind önkéntes alapon dolgoznak), ugyanis a sátrat időnként megpróbálja elfújni a szél.

Néhány embert át kellett a Rákóczi térről a Kálvinra irányítani és fordítva, mert a választókerületi határok nem voltak teljesen egyértelműek mindekinek – a Rákóczi téren a 6-os, a Kálvin téren az 1-es oevk. jelöltjei közül lehet szavazni. Szarvas Koppányék emiatt bevezették, hogy már a sorban állóknál ellenőrzik az utcanevet az aktivisták, hogy ne kelljen fölöslegesen várakozniuk, ha esetleg rossz sorba álltak volna be. 

Technikai problémák hétfő óta szintén nem nagyon adódtak, egyedül az értéknyilatkozatok kitöltése kapcsán volt némi vita, hogy kitölthetik-e a szavazók a sorban állva, vagy eleve kitöltve kellene odavinni, de ezt is megoldották: a sátrak 10 méteres körzetén kívül ki lehet őket tölteni, ezt a szabályt egyébként szigorúan be is tartják az önkéntesek.

A szavazás menete: ki kell tölteni egy értéknyilatkozatot és el kell fogadni az adatkezelési tájékoztatót, majd két űrlapon dönteni a miniszterelnök-jelölti és az egyéniképviselő-jelölti kérdésben, ezeket kell betenni a nagy papír urnába. A szavazatokat egyben fogják összeszámolni, nem naponta számlálgatják.

Bár a nagy sor sokakat elijesztett, nem vészes a várakozási idő. Az eddigi tapasztalatok alapján nagyjából 10 perc alatt sorra lehet kerülni mindkét standnál, 

Az érdeklődést egyébként pozitív érzésekkel fogadják, mondta Könczöl, szerinte jó látni, hogy az emberek érzik, ennek a szavazásnak most súlya van.

Negatív beszólással nem nagyon találkoztak az aktivisták, maximum néhány eltévedt Fidesz-szavazó értetlenkedett, hogy miért csak ellenzéki jelöltekre lehet szavazni. Nekik elmagyarázták az előválasztás lényegét, így ők is megnyugodhattak.

Az online szavazás is ismét működik, megint lehet időpontot foglalni, 1-2 órán belüli időpontokat is osztanak ki jelenleg.

Szöveg: Ádám Judit; Kép: Nagy Dániel

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben