Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

A rendőrség minden lámpa mellé rakna egy kamerát is

Újraindul a Világos kapualjak program

2021. szeptember 28. kedd

Józsefváros és a közbiztonság. Slágertéma, örökzöld topik, és nemcsak a Fidesz-narratíva szerint, hanem sok helyi lakos szubjektív tapasztalat alapján is volna mit javítani a közbiztonságon. A nagy egész a részletekből áll össze, cseppek a tengerben, az önkormányzat most megjelent Világos kapuljak pályázata – melynek keretében társasházak pályázhatnak világításfejlesztésre – egy picit javít az emberek biztonságérzetén, de kriminológiai szempontból sem haszontalan, hiszen a bűnmegelőzésben is szerepe van.

12,5 millió forint a keretösszege annak a pályázatnak, melyet az önkormányzat készül kiírni a közeljövőben, a program célja a kerületi társasházak kapuljainak világítással való felszerelése, de a kapuk felújítására is lehet pályázni. Az úgynevezett alkonylámpák (mozgásérzékelős világítótesetek) telepítésére 50 ezer forintot, a kapualjak renoválásra 450 ezer forintot lehet igényelni – mondta el Békési Zsuzsa, az önkormányzat sajtófőnöke. A program apró, de mégis fontos lépés az irányban, hogy kicsit biztonságosabbnak érezzük-tudjuk a kerületi utcákat. 

A lámpa alatt van a legsötétebb – tartja a szlovák mondás, utalva arra, hogy sok esetben a tökéletes bűntény elkövetése épp a legkockázatosabbnak tűnő körülmények között kivitelezhető (nyílt utcán, fényes nappal senki sem számít bűncselekményre, aztán pedig mégis). A papírforma azonban, könnyen belátható, ennek épp ellenkezője, a bűnelkövető valószínűleg nem olyan helyszínt választ a cselekmény elkövetésére, ahol a lebukás kockázata magas, a fény pedig elsődleges rizikófaktor –mondja Bajusz Ferenc, a józsefvárosi Közterület-felügyeleti Ügyosztály vezetője. „Kettős cél valósul meg ezzel a programmal: egyrészt az emberek szubjektív biztonságéreztét növeli az, ha egy utcaszakasz, jelen esetben egy kapualj jól meg van világítva, valamint objektíve bűnmegelőzési szerepe is van, hiszen visszatartó ereje van annak, ha egyszer csak bekapcsol valahol a világítás” – mondja Bajusz. 

„Nagyon komoly bűnmegelőzési hatása van a lámpáknak, a program maximálisan támogatható a részünkről, de ha kamerát is telepítenének mellé, akkor lennénk a legnyugodtabbak” – mondja Molnár Gábor, nyolcadik kerületi rendőrkapitány. Egyébként az önkormányzat társasházaknak szóló pályázatai között szerepel egy vagyonvédelmi kamera pályázat, ennek keretében a Józsefváros közigazgatási területén elhelyezkedő társasházak, lakásszövetkezetek a közös tulajdonú épületrészek, területek megfigyelését szolgáló vagyonvédelmi kamerát igényelhetnek. Ezek beszerzése az Önkormányzat feladata, a kiírást itt lehet megtekinteni.

FRISSÍTÉS: a rendelet időközben megváltozott, júniuistól már nem él, nem lehet pályázni.

Szöveg: Bujdosó János; kép: Mile Máté

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben