A nagy nap az önkéntes mesemondók okleveleinek és ajándékainak kiosztásával, valamint Balogh Attila gitárelőadásával kezdődött. A díjazott, végtelenül lelkes hölgyek humora és vitalitása még a szombat időpont hűvös reggele ellenére is mindenkire pezsdítően hatott.

Horváth Ágnes, a VEKOP-program szakmai vezetőjének ötlete ugyanis teli találat volt: július 29-től minden csütörtök délelőtt 10 és 12 óra között a Kálvária téren önkéntes mesemondók várták a közönséget, ahol a mesékkel lefoglalt gyerekek mellett a szülők is kikapcsolódhattak egy kicsit. A történeteket a kerületi idősklubok önkéntesei, gyakorlott, jól mesélő nagymamák és dédmamák, valamint a JSzSzGyK felolvasni kedvelő munkatársai mesélték el.

90 év, öt dédunoka

Nagyon élveztük – mondta a 90 éves Juhász Ági néni (kérte, nevezzem így), amikor az eseményről érdeklődtem. Azt mondta, neki aztán bőven van gyakorlata a mesélésben, meg hát a gyereknevelésben is akad. „Öt dédunokám van” – jelentette ki csillogó szemekkel. Nem bírtam ki, megkérdeztem mi a titka. Azt mondta a Kálvárián lakik a 4. emeleten, lift nincs, de őt ez egyáltalán nem zavarja. Állandóan jön-megy, mindig elfoglalt és sok a teendő, ő ezt szereti.

Ekkora már sokan ültünk a padon, mindenki beszélt, egymás szavába vágtunk.  Az idősklub egyik hölgy tagja szerint, úgy érdemes mesét mondani, hogy visszakérdezi gyerekeket, mire emlékeznek belőle, vagy épp arra kéri őket, sorolják el, milyen állatok szerepeltek történetben, mert ez mind-mind fejleszti a gyerekek mentális képességeit. Azt is mondták, hogy volt mindenféle korú gyerek a mesés napokon, a négykézláb mászóktól az egészen nagyokig. Marika néni,aki a Csarnok negyedi Víg otthonból értesült a programról, úgy gondolja, hogy az a legjobb, ha fejből mesél az ember, olyankor figyelnek oda a kicsik legjobban.

A mesemondók Csiszár Hilda, Juhász Endréné, Kelemen Istvánné, Kassai Ágnes, Pálné Bóka Mária, Strbik Ágnes és Veres Istvánné voltak. Ha lesz máskor is ilyen esemény, örömmel jönnek – mondták, miután megkapták az okleveleket.

A meseíró pályázatra beérkezett meséket Bányay Géza, lapunk munkatársa zsűrizte. Szakmai bírálata szerint azon túl, hogy a művek minden követelménynek megfeleltek, korosztálytól függetlenül ötletesek és szépek lettek.

Nem tévéztek este, mesét hallgattak

Volt aki, maga olvasta föl írását, és volt, akiét fölolvasták. Így Ádám Éva meséjét is.

„Mindig is arra vágytam, hogy unikornisok hátán a felhők között száguldjak egy színes szivárvány hátán, ahol béke van és minden ember ugyanannyit ér, legyen az piros, kék vagy zöld színű, szeressen bárhogy is, bárkit is.” – hallgatta áhítatos csöndben mindenki. A mese felolvasóra és közönségre is hatással volt, hulltak a könnyek.

„Ez a mese úgy jött, hogy úgy éreztem már túl sok politikai inger ért minket – kezdett bele Éva, amikor melléjük ültem.  – Háromgyerekes anya vagyok, olyan mesét akartam írni, amit megért egy felnőtt, de már egy kamasz is. A két nagyobb gyerekem például már érti a hasonlatokat. Fontos ilyen témákról is beszélni, mert hát hogy is várhatjuk el bárkitől, hogy elfogadó legyen, ha tabuként kezelünk bizonyos témákat?” – mondta.

„Nem szabad összekeverni a homoszexualitást a gyerekbántalmazással, mert nagyon nem ugyanaz a kettő. Tudtam, hogy itt a kerületben megírhatok egy ilyen mesét, mert a politikai körülmény is olyan, ami elfogadó” – mondta egy kis közéleti kitérőt téve, majd az életéről mesélt.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei cigány családból származik. Gyerekkorában nem volt náluk otthon tévé, az volt a szokás, hogy esténként valaki mesél. Szegény ember volt a nagyapja, nem voltak könyvei, de ő mindig kitalált meséket, amiket aztán esténként elmesélt a családnak. Vagy volt, hogy dalokat fütyült vagy éppen énekelt. „Mindig tudtuk, a gyerekek is, hogy ezután vége a napnak, alvás jön. Én ebben nőttem fel, hogy mesélünk, beszélünk, elmondjuk. A gyerekeket is így nevelem.”

Éva gyerekeinek sem volt sok mesekönyve, ezért kicsi koruktól kezdve ő is mindig kitalál tanulságos történeteket, ahogy nagyapja is tette. Mindig olyat, ami épp foglalkoztatja őket. Például, hogy miért bántotta az egyik gyereket a másik az óvodában, vagy az iskolában. „Próbálom mindig úgy kitalálni, hogy a gyerekem ne egy oldalról lássa a dolgokat, hanem a másik szemszögéből. Nagyon sok mindent ki tud hozni a gyerekből egy mese, amit utána meg kell vele beszélni. Mert ha benne maradnak olyan dolgok, amiket nem ért, az később, felnőtt korában konfliktusokat szül majd.”

Szoktak otthon is mesélni egymásnak. A körmese például úgy indul, hogy valaki kitalál egy alap történetet, amit elmond, a többiek pedig megjegyzik. Aki kezdte, mond egy nevet, és akinek a nevét mondta, az folytatja a mesélést úgy, hogy beleszövi az új, saját részét az előző mesélő történetébe, aztán ő is mond egy nevet is így megy tovább a történet.

„Nagyon jó, mert a memóriát és a képzelőerőt is fejleszti” – magyarázta nekem lelkesen Éva.

És hogy a mesék sorsa mi lett? A Kálvária tér játszóterének kerítésén létrehoztak egy felületet, amire kiakasztották őket, és ahonnan haza lehetett vinni, vagy el lehet cserélni a már otthon felolvasott meséket.

A 10 év alatt korosztály nyertesei:

Balogh Liliána Margit – Az elrabolt tündérkirálylány

Oláh Mirella – Csoda világ

Sándor Robertó – A sárkány

A felnőtt korosztály nyertesei:

Ádám Éva – Mese a Kálvária téren

Fülöp József – Mese a folytatásról

Tövisi Sándor – Mikulás Józsefvárosban

Különdíjas: Inczédy Terézia – Az aranysárkány

A Szülőföldem, Józsefváros című kvízjáték díjazottjai:

Böcskei Balázs, Szabó Ágnes, Vántora Virág

Mi a VEKOP?

A Józsefvárosi Önkormányzat 2018-ban nyerte el az EU-s forrásokat elosztó Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) keretében kiírt VEKOP-6.2.1-15 pályázatot, melynek célja a leromlott budapesti településrészeken élő alacsony státuszú lakosság életkörülményeinek javítása, társadalmi és fizikai rehabilitációja. A kerület 2 milliárd forintot kapott a Magdolna-és Orczynegyed egy részében megvalósuló szociális városrehabilitációs programra.

Szöveg: Rebró Fanni; Fotó: Huszár Boglárka