Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Koronavírus

A Józsefvárosi Önkormányzat járványügyi tevékenysége a koronavírus második és harmadik hulláma idején

2021. december 01. szerda

Köszönjük valamennyi munkatársunknak, partnerünknek, segítőnknek és önkéntesünknek, hogy részt vettek a közös védekezésben 2020. szeptember és 2021. május között.

Mindenek felett köszönjük Józsefváros lakóinak, hogy összefogva meg tudtunk küzdeni a példa nélküli helyzettel.

A 2020 márciusában Magyarországot és ezen belül Józsefvárost is elérő koronavírus-járvány olyan új kihívások elé állította a kerület lakosait és így a kerületi önkormányzatot is, amelyek szükségessé tették, hogy  új feladatokat vállaljunk és új segítési módokat vezessünk be, melyek alapvetően változtatták meg a működésünket.

Az első hullámban tett önkormányzati intézkedésekről szóló összefoglalót itt olvashatják.

Az első hullámot sajnos további hullámok követték: 2020 szeptemberétől már elkezdődött a második hullám, 2021 februárban pedig a számok újabb növekedésével már a koronavírus-járvány harmadik hullám vette kezdetét.

Tájékoztatás

A második és harmadik hullám idején a kerületi lakosok tájékoztatása során is új kihívásokkal szembesültünk. Szemben a 2020 tavaszi helyzettel, a hatóságok nem vagy csak kivételes alkalmakkor bocsátottak rendelkezésünkre települési, kerületi bontásban adatokat a kerületben fertőzöttek, elhunytak, ápoltak számáról. Feladataink is megsokszorozódtak: nem csak a járványról, hanem az oltással kapcsolatos információkról is tájékoztatnunk kellett a lakosokat.

Zöld szám: Továbbra is elérhető volt és jelenleg is működik az ingyenes zöld számunk, amelyet a járvány első hulláma idején állítottunk működésbe, és amelyet hétköznap 8 és 18 óra között hívhattak a lakosok. A zöld szám 2020-as működéséről itt, 2020. június és 2021. június közti működéséről pedig itt olvashatnak összefoglalót. Az utóbbi tájékoztatóból kiderül, hogy a két hullámot is tartalmazó egy év alatt több mint 2200 hívást fogadtak munkatársaink és önkénteseink, melyek közül minden harmadik a hivatalt érintő ügyben érkezett. Szociális ellátásokkal kapcsolatban félezer hívást fogadtunk.

Plakátolás, idegen nyelvű plakátok: Ahogyan az első hullámban, úgy most is közérthető plakátokon segítettük a lakosok tájékozódását; tettük ezt elsősorban a második hullám elején és a veszélyhelyzet kihirdetésekor. Így 2020 októberében magyar, arab, angol, spanyol, fárszi, kínai nyelven mutattuk be a helyes maszkhasználatot és a koronavírussal kapcsolatos tudnivalókat Józsefváros utcáin, majd 2020 novemberében a veszélyhelyzeti szabályokról tájékoztattunk magyar, angol, kínai és spanyol nyelven kerületszerte. A plakátok itt megtekinthetőek.

Online tájékoztatás: Folyamatosan frissítettük önkormányzati felületeinket a járvánnyal és oltással kapcsolatos tudnivalókkal. A közérdekű tájékoztatás során kiemelt szempontunk a közérthetőség, vagyis az információk megosztása úgy, hogy azok a hivatali-bürokratikus nyelvezetet nem használók számára is valóban hasznosak és érthetőek legyenek. A Józsefváros összefog menüpont alatt a honlapon, illetve a Józsefvárosi Önkormányzat Facebook oldalunkon, továbbá a Józsefváros Összefog Facebook-csoportban adtunk tájékoztatást a koronavírussal kapcsolatos változásokról, intézkedésekről, igénybe vehető segítségekről.

Rendkívüli települési támogatás

2020 tavaszán a Józsefváros Önkormányzat új rendkívüli települési támogatást vezetett be a járvány következtében kialakult rendkívüli élethelyzet segítésére. Az új jogcím: „rendkívüli élethelyzet járvány következtében: a koronavírus járvány következtében beállt olyan helyzet, amely akut módon veszélyezteti a kérelmező és adott esetben családja legalapvetőbb étkezési, egészségügyi és lakhatási igényeinek kielégítését”. A rendkívüli települési támogatásról itt tájékozódhat.

2020. november 4. napjától – 2021. május 31. napjáig  489 darab kérelem érkezett be, ebből 339 darab megállapítás és 150 db elutasítás volt. A támogatás kérésének fő indokaként a munkahely elvesztését jelölték meg. Sok kérelem érkezett olyanoktól, akik alkalmi munkájukat vesztették el. Voltak kérelmezők (nyugdíjasok, rendszeres ellátásban részesülők, jövedelemmel nem rendelkezők), akik fertőtlenítő-, tisztítószerekre kérték a támogatás megállapítását.  Az első hullám utáni indokok nem nagyon változtak, ugyanazon okok miatt kérték a 2. illetve 3. kérelemre a támogatás. A második hullámban is voltak olyan kérelmezők, akik a második hullámban vesztették el munkahelyüket.

Szociális segítség

Ezüstfenyő Gondozóház

Az Ezüstfenyő Gondozóház engedélyezett férőhelyeinek száma 21 fő. Az intézmény jelenleg 20 fővel működik, valamint a pandémia kezdete óta egy egyágyas izolációs szobát tartanak fent. A második hullám kezdetétől – 2020 szeptemberében - ismételten látogatási- és kijárási tilalmat rendeltek el. Az ellátottaknak hozzátartozóikkal való kapcsolattartása csak telefonon és emailen keresztül volt lehetséges. Decemberben, az ünnepek közeledtével enyhítettek ezen a szabályozáson, miszerint az intézmény pihenőkertjében az ellátottjainknak lehetőségük volt előre egyeztetett időpontban 15 percre 1 fő látogatót fogadniuk, távolságtartási és maszkviselési kötelezettséggel mindkét fél részéről. A hozzátartozónak nyilatkoznia kellett egészségi állapotáról. A harmadik hullám kezdetekor – 2021 márciusában – ismételten látogatási- és kijárási tilalmat rendeltek el. 2021 májusától enyhítettek ezen a szabályozáson, ismételten fogadhatnak látogatót a lakók a fent említett feltételekkel. Az ellátottak elhagyhatják az intézetet maximum 48 órára, amennyiben ezt meghaladják, csak negatív PCR teszttel térhetnek vissza. Minden esetben, amikor visszamennek, testhőmérséklet mérést végeznek az intézmény dolgozói, csomagjaikat fertőtlenítik.

Idősek Nappali Ellátása

Az Idősek Nappali Ellátása az adott időszakban folyamatosan működött. Az adott időszakban a klubokban maszkot kellett viselni a tagoknak és a dolgozóknak is. Bár a klubok nyitva voltak a dolgozók segítették otthonunkban is a tagokat, ha igényelték (ügyintézés, vásárlás stb.). Igyekeztek szabadtéri programokat szervezni, melyek kedveltek is voltak. Az idősek féltek a fertőzéstől kevesebben és kevesebb időt töltöttek az intézményekben, mint a COVID mentes időszakban. Elmondható, hogy átlagosan a megállapodással rendelkezők kb. 70%-a járt be valamilyen rendszerességgel és a klubban töltött idejük széthúzódott egész nyitvatartási időre és rövidebb időt töltöttek egyfolytában a klubban, mint járványmentes időszakban - hogy ne legyenek bent egyszerre sokan -, így jobban biztonságban érezték magukat. A többiekkel infokommunikációs eszközökön keresztül tartották a kapcsolatot (telefon, email, messenger stb.)

Házi segítségnyújtás

A Házi segítségnyújtás keretében olyan szolgáltatást nyújtottak, amely az igénybevevő önálló életvitelének fenntartását szükségleteinek megfelelően a lakásán biztosították. A COVID-19 járvány második hullám idején (2020. szeptember) a gondozottak létszáma 176 fő volt, a harmadik hullám végén (2021. májusban) 160 főre csökkent. Ez idő alatt felvettek 70 idős embert és sajnos 86 megállapodást meg is kellett szüntetniük. Ennek oka az volt, hogy a gondozott idősotthonba, ápolási vagy krónikus osztályra került és sajnos 33 fő ez idő alatt elhalálozott. A kollégáik minden pandémiás szabályt betartottak (maszk, kesztyű, fertőtlenítés stb.), védőfelszerelést használva járták a VIII. kerületet.

Szociális étkeztetés házhozszállítással

A fenti időszakban a jogszabálynak megfelelően az ebédet a dolgozók kivitték, helyben fogyasztás nem volt lehetséges. Az  idősklubokban átlagosan 10 fő vett igénybe étkezést, ez kb. megegyezik a COVID mentes időszak adataival.

A járvány második és harmadik hullámában az ellátottak létszáma nem változott jelentősen, 200 fő volt az, akinek biztosították a napi egyszeri meleg ételt. A COVID-19 alatt a személyi és a tárgyi feltételek adottak voltak a munkáltató biztosította az eszközöket a munkához.

Család- és Gyermekjóléti Szolgálat, valamint Család- és Gyermekjóléti Központ

A Szolgálat és a Központ munkája a veszélyhelyzet ideje alatt talán még fontosabbá vált, hisz a korlátozások miatt szűkült a családok mozgástere a tekintetben, hogy hová tudnak segítségért fordulni. Az intézményükben dolgozó családsegítő és esetmenedzser kollégák a régi és új kliensekkel folyamatosan tartották a kapcsolatot.  Az intézmény valamint a családok védelme érdekében a lehetőségekhez képest a személyes kapcsolattartás próbálták a lehető legszükségesebb szintre vinni, azonban sok esetben, főleg a családon belüli erőszak, a bántalmazás vagy elhanyagolással kapcsolatos jelzések beérkezését követően elkerülhetetlen volt a személyes kontakt, hiszen ezekben az esetekben csak személyesen lehet felmérni a veszélyeztetettség okát és mértékét. Polgármesteri döntésre 2020. 12. 01. napjától 2021. február 28-ig (3 hónapra), majd ezt meghosszabbítva további 3 hónapra, tehát 2021. május 31-ig a 350 adaggal működő Népkonyhai ellátást plusz 50 adaggal megemelte, így ebben az időszakban munkanapokon 400 adag meleg étel került kiosztásra. Tartós élelmiszerből a vírus második és harmadik hulláma alatt hozzávetőlegesen 700-800 csomag került kiosztásra a kerületben élő rászoruló családok számára. Továbbá mivel szinte az összes hivatalban az ügyfélfogadás korlátozva volt, a kerületi ügyfelek nagy része pedig nem rendelkezik olyan infokommunikációs eszközzel és lehetőséggel mellyel az elektronikus ügyintézést tudná bonyolítani, így a Szolgálat ezen ügyfelek részére is lehetőséget teremtett, hogy ügyeik ne akadjanak el, pénzbeli és természetbeni támogatás iránti kérelmeik benyújtásra kerüljenek.

Digitális oktatásban segítség (Kesztyűgyár)

A múlt év márciusában hirdette meg először a használt laptop, tablet, okostelefon, kis hangszóró, mikrofon és webkamera gyűjtést a Kesztyűgyár a nyolcadik kerületi hátrányos helyzetű családok számára. Az akció keretén belül több mint 100 eszközt juttattak el a rászorulóknak.

A laptopgyűjtésről bővebben itt olvashatnak: https://jozsefvaros.hu/hir/76371/laptopgyujtes-a-kesztyugyarban

Járványügyi segítség

Józsefvárosi Szent Kozma Egészségügyi Központ

2020 őszén leginkább csak védekeztek, minden emeleten érintésmentes kézfertőtlenítőt vásároltak és szereltek fel. Dolgozóiknak FFP3-as maszkokat és sebészeti maszkokat, kesztyűket szereztek be. Ez több millió forintba került. Az Önkormányzattól maszkokat, védő overált kaptak a szűrésekhez. Óránként fertőtlenítik a kilincseket, a lift gombokat és minden olyan felületet, amivel a betegek érintkeznek. Kialakították 7-20 óra közötti időszakban a „Triázst”, ami a beérkező betegek hőmérsékletének, a maszkok hordásának, kézfertőtlenítés ellenőrzését jelentette. A betegeknek maszkot hajtogattak, és osztottak, ha nem hoztak magukkal, PCR-rel és Antigén gyorsteszttel szűrték az Önkormányzati és Önkormányzathoz tartozó Intézmények dolgozóit, kampányszerűen gyorsteszttel szűrték a lakosságot.

2020 áprilisában és májusában 14765 főt oltottak be a Józsefvárosi Szent Kozma Egészségügyi Központban (azóta pedig több mint 10 ezret). Április 1-től 40 napon át 4 orvos és 10 asszisztens vett részt kirendelve fertőző és intenzív osztályokra a Covid betegek közvetlen ellátásában.2020.04. 03-án húsvét szombatján kezdték a VII-VIII. kerületi lakosok oltásával, akiket a háziorvos a Kormányhivatal szervezésén keresztül küldött hozzánk. Az oltóanyagokat az oltakozó lakossági számnak megfelelően kapták meg. Minden oltási nap reggelén 7:15-kor eligazítást tartottak a dolgozóiknak, ekkor beszélték meg az előző napi a tapasztalatokat, osztották ki a védőeszközöket. Május 12-14 között kezdték a Kínai állampolgárok oltását, akik a www.vakcinainfo.gov.hu-n már regisztráltak. Fontos volt, hogy csak a magyar lakcímmel, TB kártyával rendelkezőket olthatták be. Később, amint engedélyezték a Magyarországon tartózkodó külföldiek oltását, abban is részt vettek. További lépésként már a JEK is fogadhatott hozzájuk regisztráló pácienseket, ezért az EESZT-n keresztül nyitottak meg oltáshoz időpontokat, 500 fő/hó. A mai napig így oltanak, pontosan betartva a Kormányhivatal utasításait. JKF dolgozókat kaptak, akik nagy segítségükre voltak, a bejáratnál koordinálták az oltakozókat. A VIII. kerületi rendőrkapitányság járőrei minden oltási napon reggel beköszöntek, telefonszámot cseréltek, ha valami nagyobb gond lenne, akkor azonnal tudjanak menni. Vöröskereszt meleg teát osztott a várakozóknak, amikor hideg lett. A Katasztrófavédők két sátorral segítették a munkájukat, amikor viharos esős napok voltak.

Húsvét hétvégén, amikor minden zárva volt az Önkormányzat ételt, italt, gyümölcsöt, édességet hozott a dolgozóiknak. Amikor szükségük volt a páciensek regisztrációjához laptop-ra, az Önkormányzat azonnal segítségükre volt 2 laptoppal, még dolgozókat is küldött, hogy áthidalják ezt a nehézséget. Ugyanilyen gyors segítséget kaptak, mikor a vakcinák megérkeztek és nem volt hova pakolni, 3 db hűtőt kaptak azonnal. Dolgozóiknak ételt-italt szereztenk az „Etesd a dokit” és az „Egészségkonyha”, hozzájárulásával, ezzel is csökkentve a rájuk háruló terhet. Coca Cola cég többféle üdítővel és ásványvízzel lepte meg őket egy Alapítványon keresztül. 5 fő dolgozójuk kapott ajándékba Lenovo tabletet a Lenovo Magyarország és az Etesd Nonprofit Közhasznú Kft. közös kampánya keretében. Júliusban 10 db Xiaomi Mi Watch Lite okos órát kaptak Semmelweis napra, Sinopharm feliratú pólókat, arcpajzsot, kézfertőtlenítőt kaptak a Kínai szervezőktől.

Május 12-14 között kezdték a Kínai állampolgárok oltását, akik a www.vakcinainfo.gov.hu-n már regisztráltak. Fontos volt, hogy csak a magyar lakcímmel, TB kártyával rendelkezőket oltsák be. Később, amint engedélyezték a Magyarországon tartózkodó külföldiek oltását, abban is részt vettek. Folyamatosan segítették a munkájukat az alábbiakkal: orvosok, egyetemisták, eü.dolgozók és sok önkéntes magyarul beszélő kínai állampolgár. Tolmácsoltak, koordináltak, minden oltó magyar orvos mellett egy kínai eü. dolgozó, vagy egyetemista tolmácsolt, segített a kikérdezésben. Beosztást készítettek, hogy ki, mikor, hol fog segíteni. Elkészítettek egy magyar-kínai adatlapot, hogy könnyebben megértsék egymást, pontosabban tudják az adatokat rögzíteni a számítógépes rendszerben. Minden dolgozó kapott ajándékba egy pólót, amit ők feliratoztak „Sinopharm Kínai bárátok oltónapja Budapest” címmel.

Oltással kapcsolatos időpontegyeztetések - segítség a háziorvosoknak

Közismert, hogy 2021 márciusában intenzíven zajlott a magyarországi, így a fővárosi lakosság tömeges oltása is. Ebből a munkából nagy részt vállaltak a kerület háziorvosai, amely jelentős többletterheket jelentett számukra. A Józsefvárosi Önkormányzat vállalta, hogy segíti az oltással kapcsolatos időpontegyeztetéseket, melynek során az oltandó személyeket telefonon kerestük fel, megadva az oltás időpontját és az oltópont helyét.

Segítség az oltásra történő regisztrációban

A Zöld számon a második és harmadik hullám idején 72 esetben segítettünk oltás regisztrációban, illetve időpontfoglalásban. Ügyfeleink nagyrészt idős emberek voltak. Ezen kívül a Józsefvárosi Szent Kozma Egészségügyi központban 2021. július-augusztus hónapokban végzett ellenanyag vizsgálatra való online jelentkezésben is segítettük az ügyfeleket.

Munkatársak tesztelése

Április 19-én a kormány döntése értelmében újranyitottak a józsefvárosi általános iskolák és óvodák. Osztva a közvélemény súlyos aggodalmait a korai nyitás veszélyeit illetően, a Józsefvárosi Önkormányzat kiemelt célja volt a kerületi szülők és gyerekek, pedagógusok és munkatársak biztonságérzetének javítása. Ezért ingyen teszteket biztosítunk valamennyi kerületi óvoda munkatársa számára.

További információkat itt találnak az ingyen tesztekkel kapcsolatban.

Közösségi szolidaritás

Önkéntesek szervezése

A Közösségi Részvételi Iroda önkéntesi folyamatos segítséget nyújtottak a bevásárlás, a postai, gyógyszertári, banki ügyintézésben, a kutyasétáltatás hetente több alkalommal, illetve 2 pékségből szállítottak pékárut napi szinten.

Szolidaritási Alap

2020 márciusában a Józsefvárosi Önkormányzat Szolidaritási Alapot hozott létre a koronavírus miatt nehéz helyzetbe került idős emberek megsegítésére, illetve védőfelszerelések és fertőtlenítőszerek vásárlására. 2021. június 15-ig több mint 43 millió forint adomány gyűlt össze, amiből ételcsomagokat, szappanadagolókat, fertőtlenítő folyadékot, védőmaszkokat és számos egyéb, a veszélyhelyzethez kapcsolódó eszközt vásároltunk.

Tárgyi adománygyűjtés

A járvány harmadik hullámában egyre több az olyan józsefvárosi család volt, akik felélték tartalékait, bajba kerültek, súlyos nehézségekkel küzdöttek. Ezért húsvétkor adománygyűjtést rendeztünk, ahol vártuk azokat a tartós élelmiszeradományokat, amik karanténban lévő és rászoruló családok ellátását segítették.Húsvéti tartós élelmiszeradomány-gyűjtésről itt olvashatnak.

Vörös kód riasztás

Február közepén A Józsefvárosi Önkormányzat is csatlakozott ahhoz a fővárosi kezdeményezéshez, amely a „vörös riasztás” idején a hideg miatt veszélybe került hajléktalan emberek megsegítésére szerveződött.  Munkatársaink és önkénteseink hat éjszakán át járták a kerület utcáit, így a közterület-felügyelet munkatársai mellett minden este 8-10 önkéntes segített a rendkívüli hidegben. Különös jelentősége volt ennek az akciónak, mert a kijárási korlátozás miatt az utcán élő emberek amúgy sokkal kevesebb járókelővel találkoztak, ami így a segítség lehetőségétől is megfosztotta őket. A részletekről itt olvashat.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben