Amikor a nagy világvallások – s velük hívők és nem-hívők egyaránt – egyszerre várakoznak, egyszerre gyújtanak apró lángokat, hogy azután majd, néhány hónap múlva, tavasszal, igazán visszaköltözzön világunkba a fény, egy hanukai történetet mesélek el.

De nem azt, amit ilyenkor szokás a makkabeusok hősi küzdelméről, arról hogy miképp szabadították fel Jeruzsálemet, hogyan távolították el a bálványokat a meggyalázott Templomból, hogyan találták meg hosszas keresés után a piciny olajkorsót és hogyan égett az csodálatos módon nyolc napon át, hanem egy másikat. Egy történetet, amely egyúttal összeköti az adventet és a hanukát, s megmutatja: mennyire hatalmas a vigasz ereje a mindig bizonytalan és ijesztő világban.

Channuka idején történt, hogy József – a bibliai, az ószövetségi József – végleg elfeledve ült a börtönben, ahová Potifárék juttatták, immár több mint két éve. Amikor egy reggel tudatják vele, hogy a fáraó elé kell járulnia, a világ legmélyéről a világ tetejére hirtelen, megérti visszamenőleg, hogy mindvégig ide tartott élettörténetében, amely sötét gödrökön és börtöncellákon vezetett át oda, ahová most érkezik: a hatalomba, a napvilágra, ahol héber ifjúból az egyiptomi udvari elit tagjává válik, aki ugyanakkor soha nem dolgozza fel sem ifjúkora traumáit, sem ezt a teljes identitásváltást.

Ahogy József élettörténetében, úgy a fáraó álmában is – melyet József fejtett meg – kibogozhatatlanul keveredik a jó a rosszal, a sovány tehenek felzabálják a kövéreket, a sovány kalászok a kövér kalászokat. Egyiptomban a világbeli jóért és rosszért két külön istenség felelt, a fáraó mágusai és bölcsei ezért sem érthették meg, mit jelenthet, amikor együtt, egyszerre van jelen a jó és a rossz.

József érettebb már ennél: amikor vitték fel a palotába, akkor értette meg a saját élettörténetét, mint rossz és jó kibogozhatatlan egybeszövődését, így és ezért értette meg a fáraó álmát. A világ sötét és bizonytalan, de időről-időre, közös erőfeszítéssel, valamennyire bevilágítható.

A Hanuka csodája aprócska kis csoda volt. Nem zúdult le tűz az égből az újjászentelés idején az oltárra. Csak a kis fények pislákoltak-égtek hosszan. Messze volt még a makkabeusok háborújának vége, a végső győzelem is. Átmeneti és apró csoda volt ez, mint a legtöbb csoda a legtöbbünk életében. Átmeneti, apró, de szívós, kitartó csoda.

„Fontos, hogy jól megbecsüljük a mindennek ellenére is kitartó fényeket egy tökéletlen világban. Ezek megléte jó ok az ünneplésre”-írja Dunner rabbi a József-történet és a Hanuka közötti kapcsolatot értelmező tanítása végén.

Becsüljük meg a legapróbb lángokat, a mégoly haloványan pislákoló reménysugarakat, így készüljünk az ünnepre. Az adventi koszorún világító gyertyák számának növekedése is a növekvő fényt szimbolizálja, azt a fényt, amelyet Isten Jézusban a most várakozóknak ad karácsonykor.

Minél több világosságot kívánok minden józsefvárosinak, hívőknek és nem hívőknek, körúton innen és körúton túl!