Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Ösztöndíj

Balogh Paci Ösztöndíjat alapít a Józsefvárosi Önkormányzat

2022. január 24. hétfő

A programban résztvevők vállalják, hogy fellépőként, kiállítóként megjelennek az önkormányzat által szervezett rendezvényeken.

A Józsefvárosi Önkormányzat célja, hogy Józsefváros az erős közösségek közösségévé váljon, ezért új alapokra helyezzük a kerületi roma politikát is.

A kerületi gyermekek képzésének támogatására összpontosítunk, mert ez szolgálja leginkább a roma közösség és Józsefváros jövőjét. Ezt a célt segíti elő az is, ha a helyi roma részvétel és érdekképviselet túlmutat az intézményes kereteken, ha a roma önkormányzat mellett - és reményeink szerint azzal hosszú távon való együttműködésben - teret kapnak a Józsefvárosban tevékenykedő roma szervezetek és a romák integrációjáért dolgozó civil szervezetek, valamint informális, önszerveződő közösségek is.

A Balogh Paci Ösztöndíj egy az eddigi támogatásoknál jobb és hatékonyabb, hosszú távú összművészeti program első lépcsője, melynek célja, hogy fiatal tehetségeinknek pályafutásuk kezdetén valódi segítséget nyújtson.

Célunk, hogy legyenek olyan, az ösztöndíj köré szerveződő közösségi programok, amelyek révén a szélesebb közönség is megismerheti a kerületünkben folyó művészeti műhelymunkát, illetve a roma kultúrát.

A Balogh Paci Ösztöndíj egy évre szól, a pályázatokat két korcsoportban - köz- és felsőoktatásban tanulók, illetve pályakezdők körében - hirdetjük meg három művészeti ágban: zeneművészet, képzőművészet és vizuális művészetek, illetve irodalom és előadóművészetek.

A pályázatok értékelésekor szakmai és szociális szempontokat is figyelembe veszünk.

Az ösztöndíjasok számára rendszeres havi juttatást biztosít majd az önkormányzat, ezen felül szakmai, illetve a menedzsmentben segítő mentorokat is, akik a pályázatok elbírálását is végzik. Az ösztöndíjprogram első évében a zeneművészeti ágban összesen 20, a másik két ágban összesen 5-5 helyet hirdetünk meg.

Az ösztöndíjprogram idén szeptemberben indul, pénzügyi fedezetét a 2022 februári kerületi költségvetés biztosítja. 

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben