Programok

Eseménynaptár

Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

KERESÉS

2019. június 22. szombat, 14:00

Múzeumok éjszakája

Helyszín: Józsefváros több múzeumában

Idén immár 17. alkalommal kerül megrendezésre a Múzeumok Éjszakája. Kerületünkben nyolc helyszínre látogathatunk el. Az Art Brut Galéria egyebek mellett a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság által szervezett képzőművészeti pályázat díjazottjainak kiállításával és alkotóműhellyel várja az érdeklődőket. A Fiumei úti sírkert és "Nemzeti Emlékezet Múzeuma” tematikus sétákkal, filmvetítésekkel és gyermekprogramokkal csábít, a Magyar Nemzeti Múzeumban egyebek mellett időszakos kiállítások, kincskeresés, színházi tárlatvezetés, középkori páncél- és fegyverbemutató, illetve tangóest várja a közönséget, míg a Magyar Természettudományi Múzeumban Nagy felfedezők nyomába eredve járhatják be képzeletben a Földet a látogatók. A MÁV-START Zrt. Keleti pályaudvar személykocsiműhelyében többek között vasúti daruval, segélynyújtó gépkocsival, vegyi elhárító gépkocsival és felszerelésével, illetve a forgalmi szolgálattevők munkájával ismerkedhet meg a közönség, míg az MTVA – Rádió- és Televíziótörténeti Muzeális Kiállítóhelyen egyebek mellett a régmúlt rádiós és televíziós eszközei lesznek megtekinthetők. Az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeumban diákszínházi előadások várják a belépőket. a Rendőrmúzeumban pedig többek között rendőrségi gépjárművek és helikopter szimulátor kipróbálására, kutyás és lovas bemutatók megtekintésére nyílik lehetőség.

Belépődíj: Normál jegyár: 1900 forint, jegy+póló: 3500 forint, gyermekjegy (6-18 éves kor között): 800 forint.