Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

május 04. vasárnap, 11:00

Meseladik

Helyszín: Bárka színház

A program ideje alatt a gyermekek élő fantáziájukkal, színház-teremtő kreativitásukkal és szárnyaló képzeletükkel apró előadásokat hoznak létre együtt velünk, a Bárka színészeivel. Az általában ismert, szokványos meseelőadásokkal ellentétben, itt a gyermekek nem csak kívülről nézőként nézhetik és élvezhetik az előadást, hanem a létrejöttében is aktívan, alkotóan is részt vehetnek. Az első 10 percben közösen meghallgatunk egy mesét, ami alapján később az előadások létrejönnek. Négy színész vezetésével, négy kis csapatot alkotnak a gyerekek. A következő 40 percben a színház különböző tereiben elkezdődik a próbafolyamat. A próba után egy kis szünetet tartunk(10 perc). A szünet után kétszer 20 percben elkészülnek a színházi maszkok és a jelmezek. Végezetül a létrejött kis produkciókat közösen megtekintjük. A résztvevők a program végén egy kis meglepetésben részesülnek. Azt szeretnénk, ha a színház meghatározó spirituális élmény lenne a gyerekek számára. A két és fél órás programra legalább 30, de maximálisan 50 főt várnak a szervezők.

Belépődíj: 1500 Ft

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben