Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Beszámoló

Közösségi Részvételi Iroda - 2020. március-június

2020. június 26. péntek

A Józsefvárosi Önkormányzat képviselő-testülete 2020. márciusi ülésén határozott a Közösségi Részvételi Iroda létrehozásáról Józsefváros Polgármesteri Hivatalán belül.

A Közösségi Részvételi Iroda célja olyan eszközök, folyamatok és programok kidolgozása és működtetése, amelyek lehetővé teszik a kerületi lakosok aktív részvételét a helyi ügyekről szóló párbeszédben és a közös döntéshozatalban. Mindezek előfeltétele a lakosság közérthető tájékoztatása. Emellett a Közösségi Részvételi Iroda az önkormányzat egyéb szerveivel - ügyosztályokkal, gazdálkodó szervezetekkel és intézményekkel - is együttműködik a fent megfogalmazott célok megvalósítása érdekében. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy számos olyan folyamat részvételivé, elérhetővé és közérthetővé tételében is szerepet vállalunk, amelyek egyébként is folynának a kerületben.

A közérthető tájékoztatás és az átláthatóság elvárása az Irodára is vonatkozik, ezért az alábbiakban röviden bemutatjuk, a megalakulás óta eltelt három hónapban  milyen tevékenységet végeztünk és milyen eredményeket értünk el. A beszámolóval kapcsolatos kérdéseiket, megjegyzéseiket és javaslataikat várjuk a beszámoló végén felsorolt elérhetőségeink bármelyikén.

Az Iroda működése

A Közösségi Részvételi Iroda közvetlen csapatába két munkatárs és egy önkéntes tartozik, ez a létszám  2020 júliusában fog bővülni egy közösségszervezővel.

Az Iroda megalakításának előkészítését már 2019 novemberében elkezdtük: megírtuk és több körben egyeztettük és véleményeztettük az ún. részvételi koncepciót, amely munkánk alapját adja. Megszerveztük első közösségi programjainkat a Józsefváros Közösségeiért Nonprofit Zht. Rendezvényszervezési divíziójával együttműködésben (pl. Megemlékezés az 1956-os forradalomra és szabadságharcra, a Holokauszt nemzetközi emléknapja) és elkezdtük a közösségi fogadóórák szervezését is. Emellett megtartottuk a civil és közösségi szakértőkből álló tanácsadó testületünk első ülését és kidolgoztuk az Iroda önkéntesfogadásának rendjét.

A Közösségi Részvételi Iroda működéséről részletesebben itt olvashat: https://old.jozsefvaros.hu/onkormanyzat/iroda/33-93

Önkéntesnek itt lehet jelentkezni: https://old.jozsefvaros.hu/szoljon-bele/75062/jelentkezzen-onkentesnek-a-jozsefvarosi-onkormanyzathoz

Tájékoztatás

A Közösségi Részvételi Iroda gondozza a kerületben található 34 utcai infopontot, amelyek közérdeklődésre számottartó információkat tartalmaznak. Ezeket kéthetente vagy havonta frissítjük. Szintén az Iroda szerkeszti a Józsefvárosi Hírlevelet, amely kéthetente-havonta jut el az arra feliratkozóknak. Az iroda gondozza a jozsefvaros.hu oldal Szóljon bele! menüpontját is, amely itt érhető el: https://old.jozsefvaros.hu/szoljon-bele

Az Iroda emellett folyamatosan monitorozza a képviselő-testületi ülések és általában a Polgármesteri Hivatal, valamint az önkormányzati cégek és intézmények által hozott döntéseket és intézkedéseket, és egyre több esetben segíti ezek közérthetőségét és nyilvánosságát.

Közösségi fogadóórák

Fontos célunk, hogy megújuljon és érdemi tartalommal töltődjön fel a választott tisztségviselők és a lakosság közötti párbeszéd. Ezért kezdtünk bele már tavaly ősszel a közösségi fogadóórák megszervezésébe. A tervek szerint évente egyszer minden józsefvárosi negyedben lesz ilyen esemény. A közösségi fogadóórákon a helyi lakóknak a döntéshozókkal folytatott párbeszéd mellett lehetőségük van kitölteni az iroda részvételi igényfelmérő kérdőívét is, amely segíti munkánk szervezését és azt, hogy megfeleljünk a lakók elvárásainak. A tavalyi öt után idén a járványhelyzet miatt csak két közösségi fogadóórát tudtunk megvalósítani, de amint az egészségügyi kockázatok csökkenése lehetővé teszi, folytatjuk ezek szervezését. A veszélyhelyzet alatt közreműködtünk két online polgármesteri fogadóóra megszervezésében is.

Konzultációk

2020 márciusában indítottuk a közterületi filmforgatásokról szóló konzultációt, amelynek során utcai és online kérdőíves felméréssel és egy személyes fórumon vártuk a lakosok véleményét a módosításra váró rendelethez. Ezek alapján alakult ki az a rendeletmódosítás, amelyet a Józsefvárosi Önkormányzat képviselő-testülete 2020. június 25-i ülésén tárgyalt és egy módosítással el is fogadott. Minderről részletesebben itt olvashat: https://old.jozsefvaros.hu/szoljon-bele/74810/a-filmforgatasokrol-szolo-konzultacio-eredmenyei

Köztér-átnevezések

Józsefvárosban a közel 150-ből csak 7 közterület visel női nevet: a Blaha Lujza tér, a Ludovika tér, a Lujza utca, a Magdolna utca, Magyarok Nagyasszonya tér, a Mária utca és a Márkus Emília utca. Ezért javasoltuk azt, hogy a nemzetközi nőnap tiszteletére idén a kerületben kettő, még névtelen közteret tiszteletre méltó nőkről nevezzünk el. Amellett hogy kifejezzük irántuk érzett tiszteletünket, jelezni kívánjuk azt is, hogy közös felelősségünk, hogy ne merüljenek feledésbe a nők küzdelmei és sikerei. A Fővárosi Közgyűlés 2020. június végén elfogadta, hogy a Nap utca – Leondardo Da Vinci utca találkozásánál elhelyezkedő közterületet Brunszvik Júliáról, a Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikája előtti teret Hugonnai Vilmáról nevezzük el. Minderről részletesebben itt olvashat: https://old.jozsefvaros.hu/hir/74768/hugonnai-vilmarol-es-brunszvik-juliarol-nevez-el-teret-jozsefvaros-nonap-alkalmabol

Városfejlesztési együttműködések

A Józsefvárosi Önkormányzat klímavédelmi stratégiájának megalkotásával megbízott szakemberekkel rendszeresen konzultálunk a lakossági bevonás módjairól. A klímavédelmi konzultációról részletesebben itt olvashat: https://old.jozsefvaros.hu/hir/75018/elindult-a-klimavedelmi-konzultacio

Aktívan részt veszünk a megújuló Déri Miksa utca közösségi tervezésében, ahol feladatunk az önkéntesek koordinálása és képzése, a kopogtatás és standolás szervezése. A Déri Miksa utca megújulásáról részletesebben itt olvashat : https://old.jozsefvaros.hu/szoljon-bele/75072/megujul-a-deri-miksa-utca---vegyen-reszt-onkenteskent

Részvétel a járványügyi védekezésben

A Közösségi Részvételi Iroda aktívan kivette a részét a kerületi járványügyi védekezésben. Részt vettünk a közérdekű tájékoztatás megtervezésében, megszervezésében és megvalósításában mind online, mind offline. Emellett létrehoztuk és kezeljük a Józsefváros Összefog Facebook-csoportot, amelynek célja a közösségi segítés felületének megteremtése.

Az iroda koordinálta  járvány alatt - és azóta is - működő zöld számot, amelyet a lakosok reggel 8 és este 8 között a hét minden napján ingyenesen hívhatnak kérdéseikkel (06-80-277-256). Köszönjük annak a mintegy 20 önkormányzati munkatársnak és közel 10 önkéntesnek a segítséget, akik részt vettek és vesznek ma is a zöld szám működtetésében. A zöld szám értékeléséről részletesebben itt olvashatnak: https://old.jozsefvaros.hu/hir/75021/jozsefvarosi-zold-szam---az-elmult-ket-honap-merlege

Az Iroda koordinálta a járványügyi védekezés során segítő önkéntesek munkáját is. Több mint 80 önkéntes szerteágazó segítsége tette lehetővé a kerületi segítségre szorulók támogatását. Munkájuk során többek között bevásároltak, kutyát sétáltattak, gyógyszereket váltottak ki, a kerületi tájékoztató plakátokat helyezték ki, adomány laptopokat és egyéb eszközöket szállítottak, konzerveket pakoltak, maszkokat varrtak, ebédet szállítottak, táblázatokat és telefonokat kezeltek, karanténos ügyfeleket látogattak, hétvégi krízishelyzeteket kezeltek és támogatták az önkormányzathoz segélyért fordulók ügyintézését. Köszönjük mindazoknak a civil és vallási közösségeknek, akik saját munkájukkal segítették a kerületieket a járványidőszakban is! A járványhelyzet során szerzett tapasztalatainkról előadást tartottunk kerületi civil referenseknek a Fővárosi Önkormányzat szervezésében, és önkéntes-találkozót is szerveztünk a kijárási korlátozások feloldását követően

A járvány alatt online kérdőíves kutatást indítottunk a kerületiek járvánnyal kapcsolatos gyakorlatairól és aggodalmairól, melynek eredményei elérhetők itt: https://old.jozsefvaros.hu/hir/75040/koronavirussal-kapcsolatos-jozsefvarosi-kerdoiv---eredmenyek

A Józsefvárosi Önkormányzat járványügyi tevékenységéről részletesebben itt olvashat: https://old.jozsefvaros.hu/hir/75064/az-onkormanyzat-jarvanyugyi-tevekenysegeinek-osszefoglaloja

Civil szervezeti ügyek

Részt vettünk a civil, egyházi, sport és nemzetiségi pályázatok megújított kiírásában és részt veszünk a független bírálási folyamat koordinációjában is. A pályázatokról részletesebb információ elérhető itt:

https://old.jozsefvaros.hu/szoljon-bele/75048/jozsefvarosi-civil-es-kulturalis-palyazat

https://old.jozsefvaros.hu/szoljon-bele/75053/jozsefvarosi-egyhazi-palyazat

https://old.jozsefvaros.hu/szoljon-bele/75052/jozsefvarosi-sportpalyazat

https://old.jozsefvaros.hu/szoljon-bele/75051/jozsefvarosi-nemzetisegi-palyazat

Az Iroda koordinálja a kerület civil stratégiájának megírását, amely jelenleg a politikai egyeztetés fázisában van és hamarosan a nyilvánosság elé kerül, hogy az érintett szervezetek is véleményezni tudják.

Gyerekekkel a kerületben

Pályázatot írtunk ki kerületi gyerekek számára, hogy bemutassák karanténban készült rajzaikat. A beérkező pályaművekre június 18. és 28. között lehet szavazni a Józsefvárosi Önkormányzat Facebook-oldalán. Minderről részletesebben itt olvashat: https://old.jozsefvaros.hu/hir/75095/szavazzon-on-is-jozsefvarosi-gyerekek-rajzaira

Kutyákkal a kerületben

A kerületben elindult a kötelező ebösszeírás folyamata, amelyet az Iroda kiegészített egy kutyás igényfeléréssel is. Mindkét folyamat augusztus 31-ig tart, és ki fog egészülni utcai kérdezéssel is. A kerület kutyafuttatóira új információs táblákat helyeztünk ki és futietikett is kikerült.

Az ebösszeírásról és igényfelmérésről részletesebben itt olvashat: https://old.jozsefvaros.hu/hir/75045/ebosszeiras-es-igenyfelmeres-kutyatartok-kozott

Kutyás ügyekről a kerületben részletesen tájékozódhat itt: https://old.jozsefvaros.hu/szoljon-bele/74922/vigyazzunk-jozsefvarosra-kutyatulajdonoskent-is

A Közösségi Részvételi Iroda elérhetőségei:

Weboldal:

https://old.jozsefvaros.hu/szoljon-bele

https://old.jozsefvaros.hu/onkormanyzat/iroda/33-93

E-mail: reszvetel@jozsefvaros.hu

Facebook: facebook.com/Közösségi-Részvételi-Iroda-Józsefváros-110428560704999

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben