Gyermek és ifjúsági alkotói pályázat a Nemzetközi Roma Napra

Józsefváros Önkormányzata az április 8-i Nemzetközi Roma Nap alkalmából alkotói pályázatot hirdet 8–18 éves gyermekek és fiatalok számára. A pályázat célja a roma identitás pozitív megjelenítése, a fiatalok kreatív önkifejezésének támogatása, valamint a közösségi párbeszéd erősítése Józsefvárosban.

A pályázat témája „Mit jelent számomra roma/cigány gyereknek lenni Józsefvárosban?”
A pályaművek személyes élményeket, gondolatokat, érzéseket, közösségi tapasztalatokat jeleníthetnek meg.

A pályázaton 8–18 év közötti fiatalok vehetnek részt az alábbi korcsoportokban:

  • 8–12 év
  • 13–18 év

Egy pályázó több kategóriában is indulhat, de kategóriánként egy mű nyújtható be. A pályaművek az alábbi két műfaji kategóriában nyújthatók be:

  • Írott mű (vers, rövid történet, személyes gondolat)
  • Vizuális alkotás (rajz, festmény, fotó)

A zsűri az alábbi szempontok alapján értékeli a beérkezett alkotásokat:

  • A téma személyes és hiteles megközelítése
  • Kreativitás és egyediség
  • Kifejezőerő
  • Technikai megvalósítás (életkornak megfelelően értékelve)
  • Közösségi üzenet ereje
* Ez egy kötelező kérdés
* Ez egy kötelező kérdés.

Ez lehet akár művésznév, becenév.

* Ez egy kötelező kérdés
* Ez egy kötelező kérdés.
Törvényes képviselő (szülő, gyám) elérhetősége
Kérjük, add meg a szülőd vagy törvényes gyámod elérhetőségét.

Ez azért szükséges, mert a kiállításon való részvételhez és az esetleges díjak átvételéhez felnőtt hozzájárulása szükséges.

* Ez egy kötelező kérdés
* Ez egy kötelező kérdés.
* Ez egy kötelező kérdés
Pályamű adatai

Kérjük, röviden mutasd be a beküldött alkotásodat, és add meg a kért adatokat.

* Ez egy kötelező kérdés.
* Ez egy kötelező kérdés
* Ez egy kötelező kérdés.
Nem érted el a minimális hosszt: 0 betűt kell még beírnod.
* Ez egy kötelező kérdés.
Nyilatkozatok

PDF vagy jól olvasható fotó (JPG/PNG), melyben kijelenti, hogy az adatkezelési tájékoztatót elolvasta, megértette, és hozzájárul a pályázó személyes adatainak kezeléséhez, valamint a pályamű közzétételéhez a pályázó neve és életkora megjelölésével.

Nyilatkozat letöltése

* Ez egy kötelező kérdés.
* Ez egy kötelező kérdés.
* Az adatvédelmi feltételek elfogadása kötelező.
Folyamatban...

Weboldalainkon sütiket és egyéb internetes technológiákat használunk azért, hogy jobbá tegyük a böngészési élményt. Kérjük, hogy olvassa és fogadja el adatvédelmi tájékoztatónkat.!