Rongálás a Szeszgyár közben

Utolsó frissítés: (Létrehozva: 2025.10.23.)

Rongálás a Szeszgyár közben

2025. október 17-én, délután 15 óra után egy személy kitört egy frissen ültetett fát a Szeszgyár közben. A Szeszgyár köz – együtt a Szeszgyár utcával – 2025 februárjában készült el, a területen több tatár juhart, hársfát és ginkofát is elültettünk. 

Az esetet köztéri térfigyelő kamera rögzítette, az elkövetőt még a helyszínen elfogták, rongálás miatt eljárás indult ellene.

Az okozott kár értéke nettó 230 ezer forint. A JGK Zrt. megteszi a lépéseket, hogy az okozott kár összegét behajtsák az elkövetőn.

A kitört fa pótlásáról gondoskodunk: várhatóan még az idei évben, novemberben vagy decemberben megtörténik az ültetés. Amennyiben a megfelelő facsemete beszerzése nem lehetséges, a pótlást legkésőbb tavasszal végezzük el.

Közösen szeretnénk megőrizni Józsefváros köztereit rendezettnek és zöldnek. Kérjük, vigyázzunk együtt a növényeinkre, a parkokra és a frissen telepített fákra – hogy mindannyian egy szebb, élhetőbb környezetben élhessünk.

Weboldalainkon sütiket és egyéb internetes technológiákat használunk azért, hogy jobbá tegyük a böngészési élményt. Kérjük, hogy olvassa és fogadja el adatvédelmi tájékoztatónkat.!