A Józsefvárosi Önkormányzat az Artemisszió Alapítvánnyal együtt részt vett a Human Rights Cities Network (HRCN) által, a DeCiDE projekt részeként szervezett szakmai találkozón, amelyet az olaszországi Trevisóban rendeztek meg.
A képzés célja az volt, hogy a résztvevő önkormányzatok és civilszervezetek megosszák tapasztalataikat arról, hogyan lehet hatékonyan monitorozni az emberi jogok érvényesülését helyi szinten.
A 19 hónapos kísérleti program egyik célja egy standardizált utánkövetési rendszer (SMS) kidolgozása, amely lehetővé teszi a helyi emberi jogi gyakorlatok összehasonlító értékelését.
A tíz résztvevő város és civilszervezet közösen tíz eredménymutatót határozott meg, amelyek segítik az emberi jogi projektek előrehaladásának nyomon követését.
Ezek képezik majd a városok emberi jogi indexének alapját.
A projekt továbbá támogatja a városokat abban, hogy az emberi jogi alapú megközelítést beépítsék a közszolgáltatások működésébe, valamint bevonja a civil társadalmat, a nemzeti emberi jogi intézményeket és az esélyegyenlőségi szerveket a lakosok mindennapi életében bekövetkezett javulások mérésébe.






