2025-ös részvételi költségvetés nyertes ötletei 2. rész
Lezárult az idei részvételi költségvetés.
A részvételi költségvetés azt jelenti,
hogy a lakosok döntik el,
hogy mire költsön pénzt az önkormányzat.

Idén 200 millió forint elköltéséről döntöttek a kerületi lakosok.
Idén sokkal többen szavaztak az ötletekre, mint tavaly.
Ez azt jelenti,
hogy egyre több kerületi lakos szeretne beleszólni,
hogy mire költsön pénzt az önkormányzat.

Online többen szavaztak, mint személyesen.
A szavazatokat a Részvételi Iroda munkatársai,
és önként jelentkező kerületi lakosok számolták össze.
Összesen 19 nyertes ötlet született,
amit az önkormányzatnak meg kell valósítania.
A nyertes ötleteket 4 csoportba osztottuk az alapján,
hogy a kerületen belül hol fog megvalósulni.

1. csoport – Palotanegyed, Csarnok negyed, Corvin negyed
2. csoport – Népszínház negyed, Magdolna negyed, Kerepesdűlő
3. csoport – Losonci negyed, Orczy negyed, Ganz negyed, Tisztviselőtelep
4. csoport – teljes kerületet érintő ötletek
Ebben a részben írtunk az 1. és 2. csoport ötleteiről.
A 3. és a 4. csoport ötleteiről itt olvashatsz:
Nyertes ötletek az 3. csoportban

Több kukát az utcára!
Az ötlet célja,
hogy tisztábbak legyenek az utcák.
Tegyenek több kukát a közterületekre!

Támogatás a szexmunkából
való kilépéshez
A szexmunka az,
amikor valaki pénzért kínálja a saját testét.
Például ha valaki azt mondja,
hogy szexelhetsz velem, ha pénzt adsz érte.
Az ötlet célja,
hogy a szexmunkát végző személyek megfelelő segítséget kapjanak.
Például szociális ellátást.
Például egészségügyi ellátást.

Leonardo köz csinosítása
A nyertes ötletnek 3 célja van.
Az egyik cél,
egy olyan fitness park kialakítása,
amit az idősek is tudnak használni.
A másik cél,
hogy az egyik aluljárót a lakók közösen kifessék.
A harmadik cél,
egy lakossági találkozó szervezése.
A lakossági találkozó témája hogyan tudják
tovább fejleszteni a Leonardo közt.

Biztonságos átkelés
a Százados úti óvoda
és bölcsőde között
Biztonságos gyalogátkelőhely kialakítása az óvoda és a bölcsőde között.

Buszmegálló a Vajda Péter utcában
A 99-es busz Vajda Péter
és Bláthy Ottó utcai megállójába buszmegálló kiépítése.
A fedett buszmegálló megvédi az utasokat az esőtől,
és nyáron az erős napsütéstől.

Golgota téri focipálya fejlesztése,
és ingyenes edzőnapok.
Az edzőnapokon egy oktató tart sportfoglalkozást. Például focit, röplabda edzést.

Nyertes ötletek a 4. csoportban

Miyawaki erdőt Józsefvárosba!
A Miyawaki erdő egy kis területen, nagyon sűrűn ültetett erdő.
Azért jó,
mert tisztítja a városi levegőt.
Azért jó,
mert hűti a környéket,
mert élőhelyet ad sokféle állatnak, növénynek, rovarnak.

Élelmiszermentő és adományozó pontok kialakítása
Olyan helyek kialakítása,
ahova az emberek vihetnek élelmiszereket,
amiket aztán eljuttatnak rászoruló családoknak.

Fényoázis
Látványos világítás az utcákon, amik növelik a biztonságot és szórakoztatóak.
Például színes fények.
Például mozgásra felkapcsolódó lámpák.

Menstruációs szegénység elleni küzdelem
Menstruációs termékekhez való hozzáférés biztosítása.
Például olyan automata, amiben betét, tampon van.
Iskolai oktató programok indítása.

Parkolóhelyek felfestése
Az ötlet célja, hogy egyértelmű legyen hol és hogyan lehet parkolni.

Tanulás mindenkinek!
Az ötlet célja,
hogy tanfolyamokon keresztül tudjanak tanulni a józsefvárosi lakók.
Például angol nyelv tanfolyam.
Például felkészítő órák a gyereknevelésről.

Köszönjük mindenkinek, hogy részt vett a részvételi költségvetésen.
Köszönjük az önkormányzat dolgozóinak is a szakmai segítséget.
Az ötletek megvalósítása a novemberi testületi ülés után kezdődhet meg.
Az ötletek megvalósulását ezen az oldalon tudod követni: https://reszvetel.jozsefvaros.hu/reszveteli-koltsegvetes/
Kérdés esetén fordulj a Közösségi Részvételi Iroda munkatársaihoz!
Cím: Polgármesteri Hivatal, Baross utca 63-67
Email: reszvetel@jozsefvaros.hu
Telefon: +36 1 459-2139
