Önkormányzat Ügyintézés Hasznos Szóljon bele Költségvetés Városkép Múlt-Jelen
Hírek Józsefváros Újság Józsefváros összefog Civil Üdültetés English
KERESÉS

Bizottsági tag

✝ Balogh István Lajos 

Bizottsági elnök: Kulturális, Civil, Oktatási, Nemzetiségi, Sport és Esélyegyenlőségi Bizottság
Nemzetiségi tanácsnok
Bizottsági tag: Szociális, Egészségügyi és Lakásügyi Bizottság

    Bemutatkozás

    1992-ben születtem Budapesten. Oláh cigány közösségben nevelkedtem szerény körülmények között. Az egyenlőtlenségek gyermekkorom óta zavartak, így a zene világa mellett igen korán találtam magam olyan civil szervezetekben, ahol a társadalmi egyenlőtlenségek ellen harcoltak.

    Voltam piactakarító, vagy kampányos az AHang-ban, tudom mit jelent küzdeni és dolgozni. A kerületben sok programban vettem részt jópárat irányítottam is. Nagyon meglepett, hogy a kerületben milyen tévhitek élnek a romákkal kapcsolatban ezért indítottam különböző érzékenyítő programokat. De csináltam korai kisgyermek fejlesztő házat is. Politikával is aktívan foglalkoztam, országos és helyi kampányt indítottam a szavazatvásárlás ellen és a tisztességes kampány mellett. Alapító tagja vagyok az ország első roma televíziójának, illetve vezetek egy folklór együttest.

    Jelenleg kerületi képviselő vagyok az 5-ös körzetben, a Kulturális és oktatási bizottság vezetője, valamint a roma és nemzetiségi tanácsnok tisztségét is betöltöm.

    A következő 5 évben el szeretném érni, hogy csökkenjenek a társadalmi különbségek a kerületben és élhetőbb, szebb Józsefvárosunk legyen.

    visszafel

    Ügyfélfogadási rend

    Érvényes 2021. május 26-tól

    A Polgármesteri Hivatal címe: 1082 Budapest, Baross u. 63-67.

    A Polgármesteri Hivatal ügyfélfogadási ideje:
    Hétfő: 13.30-18.00
    Szerda: 8.15-16.30
    Péntek: 8.15-11.30

    A Polgármesteri Hivatal központi száma: 06-1-459-2100

    Ingyenesen elérhető zöld szám: 06-80-277-256

    Hogyan tud kapcsolatba lépni a Polgármesteri Hivatallal?

    A Hivatalban a kapcsolatfelvétel lehetőség szerint telefonon, postai úton, e-mailen, valamint a Hivatal által biztosított egyablakos Támpont Információs Szolgálat (Támpont) útján történik (Baross u. 63-67).

    A Polgármesteri Hivatal szervezeti egységeit és a munkatársak nevét és elérhetőségét itt találja: https://jozsefvaros.hu/onkormanyzat/szervezeti-egysegek.

    A Polgármesteri Hivatal munkarendje:
    Hétfő: 8.00 – 18.00
    Kedd: 8.00 – 16.00
    Szerda: 8.00 – 16.30
    Csütörtök: 8.00 – 16.00
    Péntek: 8.00 – 13.30

    Hogyan tud ügyet intézni a Polgármesteri Hivatalban?

    Az ügyintézés természetes személyekkel postai, elektronikus (ügyfélkapu) és személyes úton, jogi személyekkel kizárólag elektronikus ügyintézés útján (cégkapu és e-papír) történik.

    Az elektronikus ügyintézésről itt talál információt: https://jozsefvaros.hu/onkormanyzat/e-ugyintezes/253

    Kérjük, ha személyesen intézné ügyét, foglaljon előre időpontot az érintett szervezeti egységgel az alábbi telefonszámok egyikén: https://jozsefvaros.hu/onkormanyzat/szervezeti-egysegek

    Amennyiben ügyének intézéséhez valamely szervezeti egység segítsége vagy nyomtatványa szükséges, úgy ezt letölteti az önkormányzat honlapjáról: https://jozsefvaros.hu/onkormanyzat/ugyleirasok

    Ha személyesen szeretné átvenni a nyomtatványt, akkor a szükséges információkat és elérhetőségeket az Ön részére a Polgármesteri Hivatalban található Támpont biztosítja. Szükség esetén a Támpont eligazításán felül előzetesen egyeztetett időpont nélkül is lehetőség van a személyes ügyintézésre a Hivatal illetékes irodáján.

    Ügyintézés anyakönyvi ügyekben

    Az Anyakönyvi Iroda minden munkanapon 8.15 és 11.00 között előzetes bejelentkezés nélkül fogadja a Baross utcai akadálymentes bejárat melletti helyiségben az alábbi ügyekben érkező ügyfeleket:

    • az újszülöttek bejelentéséről szóló jegyzőkönyvek átadása ügyében a kórházi futárokat;
    • a VIII. kerület illetékességi területén belül történt új halálesetek bejelentésével kapcsolatban a temetkezési szolgáltatókat, hozzátartozókat.

    Egyéb anyakönyvi ügyekben kérjük, hogy foglaljanak előre időpontot az ügyintézéshez vagy juttassák el hozzánk postán az irataikat. Nyomtatványt igényelhetnek a Támponton.

    Ügyintézés szociális támogatások ügyében

    A Családtámogatási Irodán (Baross utca 66-68, bejárat a Németh utca felől) az ügyfélfogadáshoz nincs szükség előzetes időpontfoglalásra. Ezen az irodán a személyes ügyfélfogadás az alábbiak szerint történik:

    Hétfő: 13.30-18.00
    Szerda: 8.15-16.30
    Péntek: 8.15-11.30

    Az ügyfélváróban egyszerre maximum 10 fő tartózkodhat.

    A Családtámogatási Irodán történő várakozás során az ügyfelek kötelesek a 1,5 méteres védőtávolságot betartani. Az ügyfelek fogadásának sorrendjét sorszámos rendszer biztosítja. Az utolsó sorszám legkésőbb az ügyfélfogadási idő lejárta előtt 15 perccel adható ki.

    Önkormányzati támogatás online igényléséről szóló információ: https://jozsefvaros.hu/hasznos/75543/igenyeljen-onkormanyzati-tamogatast-online

    Járványügyi óvintézkedések

    A Polgármesteri Hivatal bejáratánál kézfertőtlenítő van elhelyezve, amelyek használata az ügyfelek részére kötelező.

    Az Őrszolgálat az ügyfél Hivatal épületébe történő belépése esetén testhőmérséklet ellenőrzést végez. A testhőmérséklet mérése digitális, kontaktot nem igénylő homlokhőmérőzés útján történik. 37,5 C fok feletti testhőmérséklet esetén az ügyfél nem tartózkodhat a hivatal épületében, részére a belépést meg kell tagadni.

    Az ügyfél a Hivatalba történő belépésekor és az ott tartózkodás ideje alatt köteles maszkot viselni olyan módon, hogy az az orrot és a szájat folyamatosan elfedje. Amennyiben az ügyfélnek nincs maszkja, úgy részére azt a hivatal az őrszolgálat útján térítésmentesen biztosítja, melyet a belépéskor kell jelezni.

    A kézfertőtlenítő használatát és a maszk viselését az őrszolgálat köteles ellenőrizni.

    Amennyiben az ügyfél a biztonsági előírásoknak nem tesz eleget, úgy a hivatal területére nem léphet be.

    Munkatársak és irodák elérhetősége hivatali ügyintézés kapcsán:

    Anyakönyvi Iroda

    • anyakonyv@jozsefvaros.hu
    • általános tájékoztatás: 06-1-459-2106
    • Időpontfoglalás: 06-1-459-2176

    Családtámogatási Iroda (Baross utca 66-68, bejárat a Németh utca felől)

    • Általános tájékoztatás: 06-1-459-2277, 06-20-539-0533

    Adóügyi Iroda

    Az önkormányzati adóhatóságot/ügyintézőt a hivatali eljárása során titoktartási kötelezettség terheli, így konkrét adózóval kapcsolatos ügyekben e-mailben vagy telefonon adótitkot, személyes adatot érintő adatot az ügyfélnek, valamint hozzátartozónak nem adhat.

    Adóügyekben tájékoztatás az alábbi elérhetőségeken kérhető:

    • adougy@jozsefvaros.hu
    • időpontfoglalás: 06-1-459-2134,
    • általános tájékoztatás: 06-20-377-6854
    • folyószámla ügyintézés, kiutalás, átvezetés: 06-20-352-0752
    • kommunális adóügyek: 06-20-352-3396
    • adójogszabályok értelmezése/ építményadó ügyek/ eljárási kérdésekben tájékoztatás: 06-20-377-6890
    • speciális és egyedi adóügyek: 06-20-246-0945

    Kerületgazdálkodási Iroda

    •  06/20-449-3332

    Igazgatási Iroda

    • igazgatas@jozsevaros.hu
    • általános tájékoztatás és időpontfoglalás: 06-1-459-2164
    • közterület használattal kapcsolatos hozzájárulások: 06-20-261-9981

    Városépítészeti Iroda:

    • települeskep@jozsefvaros.hu.
    • foepitesz@jozsefvaros.hu
    • általános tájékoztatás és időpontfoglalás: 06-1-459-2509, 06-1-459-2158

    Közösségi Részvételi Iroda:

    • reszvetel@jozsefvaros.hu
    • 06-1-459-2139

    Közterület-felügyelet zöld szám:

    • 06-80-204-618

    Humankapcsolati iroda

    • általános tájékoztatás: 06-1-459-2193, 06-1-459-2197, 06-1-459-2260, 06-1-459-2551   06-1-459-2130

    Kapcsolatok

    A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben