Kiértékeltük a Práter utca külső szakaszának terveire érkezett véleményeket!

Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

Kiértékeltük a Práter utca külső szakaszának terveire érkezett véleményeket!

Kiértékeltük a Práter utca Szigony utca és Illés utca közötti szakaszának terveire beérkező lakossági véleményeket, ami alapján elmondható, hogy a helyben és a környéken lakók többsége egyaránt támogatja a terveket. A kérdőív egy hónapig volt elérhető, és közel 170-en töltötték ki. 

A visszajelzések alapján azt látjuk, hogy az utca közvetlen közelében élők több mint 60%-ának tetszettek a tervek. A tervek megvalósításával a jövőben egy kényelmesen sétálható és kerékpározható, biztonságos, zöld közterület jönne létre, ahol ugyanakkor az autótulajdonosok is megtalálhatják a számításaikat. A megújuló közvilágítással, burkolattal és zöldítéssel ez az utcarész méltó folytatása lenne a már elkészült Práter utcai szakasznak.

Nagyon sok hasznos, a tervezést is segítő véleményt kaptunk a lakóktól, leginkább a parkolóhelyek csökkentése körül merültek fel kérdések. A 118-ból megmaradó 81 parkolóhelyet egyes válaszadók kevesellték, míg mások további csökkentést javasoltak a zöldítési lehetőségek bővítése érdekében. A véleményezés eredményeképpen a tervezett 81 parkolóhely helyett 89-et alakítottunk ki az utcában.

A Práter utca tervezési területén, valamint a Práter utcai toronyházak között elhelyezkedő parkolókban összesen 81 darab kizárólagos lakossági parkolóhelyet jelölt ki az önkormányzat, amelyekhez még továbbiak csatlakoznak a környező keresztutcákban. További információkat a kizárólagos lakossági parkolóhelyekről a linkre kattintva érhet el. 

Az önkormányzat célja a minél hatékonyabb lakossági parkolási rendszer kialakítása, ezért már jóval az utcák átalakítása előtt lehetőségük lesz a lakóknak jelentős kedvezménnyel igénybe venni mélygarázsokban lévő privát parkolóhelyeket, pl. a Corvin sétány alatt. 

A válaszadók továbbá kiemelték a közbiztonság állapotának folyamatos felügyeletét, valamint a megfelelő közvilágítás kiépítésének igényét is az utcában. Jelenleg a déli oldalon lévő épületekre felszerelt falikarokkal biztosítjuk a közvilágítást. A tervek szerint ezek helyett az északi oldalon kandeláberekkel fogjuk megoldani a közvilágítást. A tervezők figyelnek a megfelelő megvilágítottság biztosítására, és arra is, hogy a fák lombja ne takarja ki a lámpák fényét.

A Práter utca megújítására készült vázlatterv legfontosabb javaslatai

  • a lehető legtöbb fa elültetése és zöldfelületek, növényágyások kialakítása
  • kétirányú kerékpározhatóság
  • egyirányú, csillapított gépjárműforgalom
  • kiemelt, biztonságos csomópontok
  • sávelhúzások a sebességkorlát betartása érdekében
  • új burkolatok, köztéri berendezési tárgyak
  • váltott oldalú parkolás, helyenként 45°-os, máshol párhuzamos parkolóhelyekkel

Hogyan zajlott a tervezés és a tervek véleményezése?

A tervezést megelőzően beszéltünk a Práter utcának ezen a szakaszán található üzlettulajdonosokkal és szolgáltatókkal, akiknek az észrevételeit beépítettük a tervbe. Ezt követően az elkészült koncepcióterveket online véleményezhették a lakók 2024. február 5. és feburár 25. között, valamint egy tervbemutató eseményt is tartottunk számukra. A tervbemutató esemény leiratát az alábbi linken érik el.

Kik töltötték ki a kérdőívet?

A Práter utca Szigony utca és Illés utca közötti szakaszának terveiről 165-en mondták el a véleményüket, a kitöltésre online formában volt lehetőség. A megkérdezettek 30%-a él a Práter utcában, és jelentős hányaduk még a környező utcákban, közterületeken

Hogyan használják az utcát a kitöltők?

A lakóhelyi adatokon túl kíváncsiak voltunk arra, hogy milyen gyakran keresik fel az utcát a kitöltők. A válaszadók majdnem fele napi rendszerességgel fordul meg a Práter utca ezen szakaszán, közel egyharmaduk pedig heti szinten.

A válaszadók 31%-a nem rendelkezik autóval, és további 69%-ának van egy vagy annál több gépjárműve.

A kitöltők 22%-a parkol lakossági engedéllyel a Práter utca Illés utca és Szigony utca közötti szakaszán, 27% lakossági engedéllyel a környéken, 17% magántulajdonban lévő parkolóhelyen a környéken. 

2023. november 28-án a Széchenyi Terv Plusz keretében megjelent az „Egészséges utcák program” felhívás a budapesti önkormányzatai számára, amely finanszírozási lehetőséget biztosíthatna a Práter utca Szigony utca és Illés utca közötti szakaszának. Az Egészséges utcák szempontrendszerének a Práter utca ezen szakasza megfelel, és az önkormányzat a képviselő-testület 2024. március 21-i határozata alapján úgy döntött, hogy benyújtja támogatási kérelmét az utcaszakasz megújítására. 

A támogatási kérelmet 2024. szeptember 30-ig lehet benyújtani, ezt követően döntenek a benyújtott pályázatokról. További részleteket az Egészséges utcák pályázatról a Józsefvárosi Önkormányzat honlapján olvashat.

Ha további kérdése van a Práter utca tervezésével és terveivel kapcsolatban, írjon az info@rev8.hu címre, vagy keresse fel a  https://rev8.hu/prater-utca/ oldalt.

Az eredmények alapján folytatódik a Práter utca ezen szakaszának tervezése. A beérkezett javaslatokat, ahol lehet, beépítjük a végleges tervekbe. A lakossági észrevételek és javaslatok megtalálhatóak az alábbi dokumentumban, ahol az önkormányzat részletes válaszait is elolvashatják.

Weboldalainkon sütiket és egyéb internetes technológiákat használunk azért, hogy jobbá tegyük a böngészési élményt. Kérjük, hogy olvassa és fogadja el adatvédelmi tájékoztatónkat.!