Tájékoztatás a Pázmány Campus beruházással kapcsolatban – 2024. december

Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

Tájékoztatás a Pázmány Campus beruházással kapcsolatban - 2024. december

A 2024. december 12-i képviselő-testületi ülésen a Pázmány Campus beruházáshoz kapcsolódóan az Egyeztető Fórumról és a statikai vizsgálatok eredményéről történt tájékoztatás. Az alábbiakban röviden összefoglaljuk a tájékoztatás tartalmát. A teljes tájékoztatót itt találja.

Mi történt korábban?

A Magyar Állam a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia megrendelése alapján a Magyar Rádió egykori területén kiemelt kormányzati beruházásként építené meg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusát.

Egyeztető fórummal kapcsolatos döntések

2024 októberében a Józsefvárosi Önkormányzat létrehozta a Pázmány Campus fejlesztéssel kapcsolatos Egyeztető Fórumot.

A fórum célja, hogy lehetőséget biztosítson a rendszeres egyeztetésre, az információk megosztására, a bontási, tervezési és építési folyamatok nyomon követésére. Az egyeztető fórum lehetővé teszi a folyamatok transzparens, minden fél számára hozzáférhető dokumentációját, a bontással és fejlesztéssel összefüggő folyamatok egyeztetését és szükséges nyilvánosságát.

Az alábbi szervezetek kerültek meghívásra, hogy mint a fórum tagjai vegyenek részt a közös munkában: az Építési és Közlekedési Minisztérium képviseletében Lázár János, építési és közlekedési miniszter, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem képviseletében Dr. Kuminetz Géza György rektor, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia képviseletében Dr. Veres András győri megyéspüspök elnök, az Építésügyi Hatóság képviseletében dr. Sára Botond Attila, Budapest Főváros főispánja és Rácz Róbert, Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal főispánja.

A fórum első ülésén a fenti szervezetek egyetlen képviselője sem jelent meg, részt vett azonban a fórumon: az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium képviseletében Csapodi Zoltán igazgató, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság képviseletében dr. Nagy Zsolt beszerzési, üzemeltetési és vagyonkezelési igazgató, a Civilek a Palotanegyedért és a Zöld Palotanegyedért Egyesület a képviselőik útján, valamint az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem képviseletében Végh Orsolya logisztikai és beszerzési kiemelt referens, illetve a Múzeum utca 15/a és 15/b társasház és a Szentkirályi u. 29-31. szám alatti társasházak képviselőik útján.

Ezek után a polgármester újabb levélben kereste meg az Építési és Közlekedési Minisztériumot, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemet, Dr. Veres András győri megyéspüspököt, és az illetékes kormányhivatalok főispánjait. A levélre a fórum második üléséig Rácz Róbert, Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal főispánja és Dr. Kuminetz Géza György a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora válaszoltak. Mindketten azt fejezték ki, hogy nem vesznek részt a fórumon.

Ezek eredményeképpen a polgármester 2024. december 4-én javaslatot tett a fórum felfüggesztésére.

Statikai felmérések

Az Önkormányzat 2024. szeptemberében szakértői szerződést kötött a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel. A szakértői szerződés tárgya a beruházás közvetlen szomszédságában lévő 4 épület állékonysági és diagnosztikai vizsgálata volt, valamint a bontások miatt leginkább érintett Szentkirályi u. 29-31. épület tartószerkezeti vizsgálata. A vizsgálat 3 részből állt:

  1. az érintett 4 társasházi épület tartószerkezeteinek állapotrögzítése az épületek vonatkozásában, és külön-külön az egyes lakások vonatkozásában is,
  2. a Szentkirályi utca 29-31. alatti épület tartószerkezeti vizsgálata a bontási munkálatok függvényében (bontási munkák hatása, földrengésvizsgálat),
  3. a vizsgálandó épületek (Szentkirályi utca 23., 29-31., 33-35., Bródy Sándor utca 9.) tartószerkezeteinek vizsgálata az új melléépítések vonatkozásában.

Novemberben megérkezett a vizsgálat első két részének eredménye, decemberben pedig a harmadik is.

A Szentkirályi u. 23., Szentkirályi u. 29-31., Szentkirályi u. 33-35. és a Bródy Sándor u. 9. épületek melléépítéssel kapcsolatos vizsgálata az épületek jelenlegi állapota és az azokat alátámasztó dokumentumok, fellelhető alaprajzok, valamint a 2024 januárjában megindított és augusztusban visszavont építési engedélyezési eljárásban megismert tervek alapján történt. A vizsgálat célja az volt, hogy megállapítsa, milyen hatások várhatóak a szomszédban felépítendő új Campus épületeinek kialakítása miatt a meglévő épületeken.

Az egyes épületek szakértői vizsgálat eredményei az új mellé-építések vonatkozásában a következők szerint foglalható össze:

Szentkirályi utca 29-31.

Az új campus építése és a 27-es számú szomszédos épület bontása várhatóan 1-1,5 cm-es süllyedést és kisebb repedéseket okozhat. A közös alapozás és falak miatt az épület földrengésállósága csökken. A rezgések, a földrengési hatások alulbecslése, valamint a nem megfelelő dilatációs hézag további problémákat okozhatnak. Megerősítő intézkedésekre van szükség, különösen az alapozás és a szerkezeti merevítés terén.

Szentkirályi utca 23.

Az L-alakban körülölelt épületnél az új campusépület mélyebb alapozása kisebb mértékű, kb. 1 cm-es süllyedést okozhat. A rezgések és a földrengési mozgások kezelése kulcsfontosságú, mivel a dilatációs hézag mérete (50 mm) nem elegendő. A Jet-Grouting technológia pontos alkalmazása, valamint a földrengési terhelés szabvány szerinti újraszámítása szükséges.

Szentkirályi utca 33-35.

Az új épület négy szint mély pincéje jelentős talaj mozgásokat okozhat, ami kisebb szerkezeti károkhoz, például repedésekhez vezethet. Az alulméretezett dilatációs hézag (40-50 mm) és a süllyedési különbségek problémát jelenthetnek.

Bródy Sándor utca 9.

Az új campus kollégiumépületének alapozása (Jet-Grouting) kb. 1 cm-es süllyedést eredményezhet. A földrengési hatásokat alulbecsülték, a dilatációs hézag (50 mm) nem elegendő. Rezgések és por okozhatnak további problémákat. Javasolt az alapozás megerősítése és a dilatációs hézag növelése.

A teljes dokumentációt a honlaphír végén találja.
A felmérésében részt vett lakásokra vonatkozó eredményt az Önkormányzat 2025 januárjában postai úton megküldi a tulajdonosok részére. Ha a tulajdonos 2025. február végéig nem kapja meg a levelet, e-mailben jelezheti az igényt a felmérés megküldésére a pazmany.ef@jozsefvaros.hu címen.

További kérdése lenne?

Főépítész - Városépítészeti Iroda

1082 Budapest, Baross utca 63-67. III. em. 306. foepitesz@jozsefvaros.hu +36 1/459-2157 +36 20/335-7449 (pénteki napokon!)
Kapcsolódó dokumentumok
  1. Bródy Sándor u. 9. mellé-építés hatása Utolsó frissítés: 2024. december 18.
    11 MB PDF dokumentum
  2. Szentkirályi u. 23. mellé-építés hatása Utolsó frissítés: 2024. december 18.
    7 MB PDF dokumentum
  3. Szentkirályi u. 29-31. bontás hatása Utolsó frissítés: 2024. december 18.
    4 MB PDF dokumentum
  4. Szentkirályi u. 29-31. földrengésvizsgálat Utolsó frissítés: 2024. december 18.
    5 MB PDF dokumentum
  5. Szentkirályi u. 29-31. mellé-építés hatása Utolsó frissítés: 2024. december 18.
    9 MB PDF dokumentum
  6. Szentkirályi u. 33-35. mellé-építés hatása Utolsó frissítés: 2024. december 18.
    14 MB PDF dokumentum

Weboldalainkon sütiket és egyéb internetes technológiákat használunk azért, hogy jobbá tegyük a böngészési élményt. Kérjük, hogy olvassa és fogadja el adatvédelmi tájékoztatónkat.!