Figyeljünk arra, hogy ne legyen túl nagy a hőingadozás, mert az hősokkot okozhat: hazaérkezéskor ne próbáljuk meg gyorsan lehűteni a felhevült lakást, illetve a kinti hőmérséklethez képest maximum 7-8 fokkal legyen hűvösebb a klimatizált helyiségben.
Ne irányítsuk közvetlenül magunkra a hideg levegőt, mert a huzat hatására ízületi fájdalmak, izommerevség és gyulladások alakulhatnak ki, ami mozgásszervi elváltozásokhoz, például klímareumához vezethet.
A terelőlapátokat állítsuk be úgy, hogy felfelé irányuljon a légáramlat, így a fejünk felett tudjuk kevertetni a levegőt és elkerüljük, hogy „huzatot kapjunk”.
A légkondicionálás kiszárítja a levegőt, ennek elkerülése érdekében párásítsunk. Ha szemszárazság jelentkezne, akkor pedig szemcsepp használata javasolt.
Ha klímavásárlás előtt állunk, szakemberek segítségével válasszunk a helyiség méreteihez megfelelő teljesítményű berendezést az energiaszámlák alacsonyan tartása érdekében.
Ha tehetjük, vásároljunk A+ energiahatékonysági besorolás feletti készüléket. Ezek ugyan kicsit drágábbak, azonban az áruk hamar meg is térül, hiszen jóval kevesebbet fogyasztanak.
A rendszeres karbantartás elengedhetetlen! A berendezés tisztítását, fertőtlenítését évente egyszer végeztessük el, és időről időre cseréljük ki a szűrőt, mert a belsejében hamar elszaporodhatnak a különböző kórokozók, amelyek légúti panaszokat, légzőszervrendszeri betegséget is okozhatnak, és ronthatják az asztma tüneteit. Az egészségünk megőrzése mellett ezzel meghosszabbíthatjuk a rendszer élettartamát is.
Takarékoskodjunk azzal, hogy amíg a légkondit működtetjük, tartsuk zárva az ablakokat és azoknak a szobáknak az ajtaját, amelyeket éppen nem használunk.
A hűvösebb órákban ugyanakkor fontos a megfelelő mennyiségű és alapos szellőztetés, hogy pótoljuk az elhasznált oxigént.
Egy kánikulai napon a klímát érdemes már kora reggel kis fokozaton elindítani, és a hatékonyságának növelése érdekében egyenletes hőmérsékletet fenntartani. Ugyanis minél nagyobb az eltérés a szoba hőmérséklete és a klímán beállított hőmérséklet között, a berendezés áramfelvétele annál nagyobb lesz, tehát nő az áramfogyasztás.
Vigyázzanak magukra a melegben!