Az önkormányzati lakbérek tervezett átalakításáról szóló lakossági véleményezés összefoglalója

Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

Az önkormányzati lakbérek tervezett átalakításáról szóló lakossági véleményezés összefoglalója

Miről szólt és hogyan zajlott a lakossági véleményezés? 

A Józsefvárosi Önkormányzat 2025-ben az önkormányzati lakbérek átalakítását tervezi. A Józsefvárosi Önkormányzat 3070 lakott lakással rendelkezik, az átalakítás tehát az ezekben a lakásokban élő közel 10 ezer embert érinti. A javaslat célja egy átlátható és igazságosabb lakbér-számítási rendszer kialakítása. Ez azt jelenti, hogy a legtöbb önkormányzati bérlő valamivel magasabb hozzájárulást fog majd fizetni a lakhatásáért, a legsérülékenyebb háztartások esetében pedig ezt az emelést a növekvő lakhatási támogatás fogja ellensúlyozni. 
A tervezet előkészítése során fontos szempont volt, hogy még a módosítás bevezetése előtt legyen lehetősége az érintetteknek és szakembereknek kérdéseket és javaslatokat megfogalmazni. Ennek érdekében a Közösségi Részvételi Iroda előkészítette és 2024. december 2-án elindította a lakossági véleményezés folyamatát, amelynek lépései ezen az adatlapon követhetők.

A lakossági véleményezés folyamata 2025. január 20-ig tartott. 

Ez idő alatt a lakosok egy kérdőív kitöltésével mondhatták el véleményüket. A kérdőív online a reszvetel.jozsefvaros.hu-n és papír alapon a JGK Zrt. és a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálatán volt kitölthető. A véleményezés folyamatáról a Józsefváros Újságban megjelent kétoldalas hirdetésben, kerületszerte közterületeken és intézményekben, valamint az önkormányzati bérházakban kihelyezett plakátokon, a Teleki téri piac oldalán óriásplakáton, kerületi infopontokon, online pedig szakmai szervezeteknek küldött levélben, részvételi hírlevélben és az önkormányzat közösségi média felületein és honlapján adtunk hírt. Személyesen egy szakmai és két lakossági fórumon lehetett megismerni és véleményezni a javaslat tartalmát. A rendelettervezet hivatalos kifüggesztése február 28. és január 9. között megtörtént. 

A lakossági véleményezéshez egy közérthető tájékoztató anyagot állítottunk össze, ami itt érhető el: jozsefvaros.hu/go/lakber_tajekoztato 

A hír alján csatolt dokumentumban az online és személyesen kitölthető kérdőív, a december 10-én tartott szakmai fórum, valamint a 2025. január 8-án és 15-én tartott lakossági fórumok eredményei olvashatók. 

A Lakásrendelet módosításáról a 2025. februári 27-i Képviselő-testület szavaz, az előterjesztés itt olvasható.

Mi lett a lakossági véleményezés eredménye?

Az alábbiakban összefoglaljuk, hogy a lakosság visszajelzései közül melyeket tudjuk befogadni a Lakásrendelet módosításába és mely javaslatok tudnak a jövőben fejlesztési folyamatként megvalósulni (a teljes anyag a csatolt dokumentumban olvasható).

Fontos, hogy az alább felsorolt változtatások egyelőre javaslatok, amikről 2025. február 27-én szavaz a Képviselő-testület.

Alapozva az Utcajogász Egyesület szakmai véleményére, annak érdekében, hogy megfeleljünk a Lakástörvény 34. § rendelkezéseinek, a lakásrendelet módosításával nem vezetjük ki a szociális lakbér jogcímet. Ezzel együtt a szociális lakbér jogosultsági körét nem bővítjük, az Önkormányzat célja továbbra is a lakáshasználat jogcímétől függetlenül elérhető a lakhatáshoz kapcsolódó rendszeres kiadások viseléséhez nyújtott települési támogatás, vagyis a lakhatási támogatás elérésének növelése, a lakbérköltség és a támogatás különválasztása.
A lakbérek számítása során használt csökkentő tényezők között bent marad a legalább 4. emeleti, felvonó nélküli házakban található lakások után járó engedmény. Ennek érdekében felmérjük azokat a társasházakat, ahol önkormányzati lakás van és rögzítjük, hogy hol van lift, így elhárul az az adminisztratív akadály, ami miatt jelenleg nem megbízhatóan tudunk számolni ezzel a csökkentő tényezővel.

1. ábra A lakossági véleményezés hatására módosított csökkentő tényezőket bemutató táblázat

A komfortfokozat szerinti négyzetméterár-növekedést mutató táblázat az alábbiak szerint módosul, annak megfelelően, ahogyan a távfűtéses lakások fenntartási költsége változott az elmúlt években. 

2. ábra A lakossági véleményezés hatására módosított négyzetméter árakat bemutató táblázat

A lakossági véleményezés folyamata több fejlesztendő területre mutatott rá. A lakbérekből származó bevételek és kiadások eloszlásának jobb megértése egyértelmű igényként fogalmazódott meg a lakók részéről. Javaslatként felmerült, hogy készüljenek éves, házankénti kimutatások a fenntartás költségeiről. A kiadások egy része állandó, a JGK Zrt. munkatársainak bérét és irodáinak a fenntartását jelenti, ami az egyes házakra nem leosztható költségvetési tétel. Szeretnénk azonban, ha a lakásgazdálkodásra és különösen azok fenntartására (karbantartás, gyorsszolgálat, takarítás, közös költség) irányuló kiadásaink összetétele a lakók számára is átláthatóbb lenne, ezért először 2026-ban, majd évente elkészítjük az előző év költségvetését összefoglaló közérthető kimutatást, amit a házakban kihelyezett plakátokon teszünk elérhetővé. Az elmúlt évek lakásgazdálkodási kiadásait a csatolt dokumentumban foglaltuk össze részletesen. 

Az évek óta megszokott konstrukcióban működő, bővülő kerettel rendelkezésre álló Otthonmegújítási Támogatás felülvizsgálatára is sor kerül 2025-ben. Ebben az évben a megszokott előfinanszírozási támogatási forma mellett egy új program elindításával teszünk kísérletet arra, hogy a szociálisan rászorulók számára is tudjuk biztosítani ezt a támogatást, és lakossági tanácsadással ösztönözzük az energiahatékony felújításokat. 

Az egyik leggyakoribb együttélési panasz, a közös terekbe kihelyezett lomok kérdésében is megoldást várnak az önkormányzati bérlők. Azokban a bérházakban, ahol van üres önkormányzati helyiség eddig is volt lehetőség kedvezményesen bérelni tároló helyet.

Az ilyen módon elérhető helyiségek bérleti díja azonban jellemzően sokkal magasabb, mint egy átlagos önkormányzati lakás bérleti díja. A helység kiadásról szóló helyi rendelet jelenleg nem tesz különbséget a bérleti díj számítás során, ha az igénylő önkormányzati bérlő. Ezt a 2025 tavaszán tervezett helyiséggazdálkodásról szóló rendelet módosításakor érdemes felülvizsgálni. Ezt követően lehet néhány házban a lakóközösséggel együttműködésben kidolgozni közösségi tárolók létrehozásának és üzemeltetésének a rendszerét. 

Az együttélés további konfliktusainak kezelése érdekében vizsgáljuk, hogy az önkormányzat közösségi együttélési rendeletében van-e lehetőség a jogszabályi keretekhez igazodva hatékonyabb szabályozó eszközök beépítésére.

Az elmúlt év során több önkormányzati bérházban helyeztünk el kamerákat a közös terekben a házirend megsértése, a szabálysértések és a bűncselekmények feltárása érdekében. Az üzemeltetési tapasztalatok alapján ennek a rendszernek a fejlesztése és bővítése lehetséges. 

Mindezek mellett a lakbérek átalakításának egyik feltételeként megjelölt rendelet módosításra is sor kerül 2025. második felében. Előkészítjük a pénzbeli támogatások indexálását, ami azt jelenti, hogy a lakbérekhez hasonlóan a lakhatási támogatás jövedelemhatára is inflációkövetővé válna. Így amikor a lakbér az infláció emelkedéséhez igazodva változik, akkor változna a támogatáshoz való hozzáférés küszöbe is.

Mi történik a döntést követően?

A Lakásrendelet módosítására a 2025. február 27-i képviselő-testületi ülésen kerül sor, amennyiben megszavazza az előterjesztést a Képviselő-testület. 

Amennyiben megszavazza a Képviselő-testület az előterjesztést, akkor a módosítást követően a JGK Zrt. Lakásügyi- és Díjbeszedési és Hátralékkezelési Irodája elkezdi a lakások után számított lakbérek felülvizsgálatát és frissítését. Legkésőbb 2025 áprilisában névre szóló levelet kap minden önkormányzati lakó, amelyben tájékoztatást kap az új lakbéréről. A levélben részletesen vezetjük le, hogy milyen számítást vettünk alapul az új lakbér meghatározása során. Ezt a levelet azért küldjük, hogy ha ekkor a bérlő hibát észlel a számításban, azt jelezni tudja az illetékeseknek, ha pedig a megváltozott lakbér meghaladja fizetőképességét, tájékozódjon az igénybe vehető támogatási lehetőségekről. Az első új lakbér csekk 2025. júniusban várható. Lakhatási támogatást az év során bármikor lehet igényelni. Ezt követően 2025. nyarán egy lakossági tájékoztató fórumon tehetik fel ismét  kérdéseiket.  

Ezekről az önkormányzat honlapján (www.jozsefvaros.hu) és közösségi média felületein (Facebook, Instagram), levélben és a házakban, valamint az ügyfélszolgálatokon kihelyezett plakátokon adunk majd hírt. 

Köszönjük a részvételt! 

További kérdése lenne a véleményezéshez kapcsolódóan?

Lakótér

Baross utca 63-67. lakoter@jozsefvaros.hu
Kapcsolódó dokumentumok
  1. Lakossági véleményezés összefoglalója Utolsó frissítés: 2025. február 24.
    6 MB PDF dokumentum

Weboldalainkon sütiket és egyéb internetes technológiákat használunk azért, hogy jobbá tegyük a böngészési élményt. Kérjük, hogy olvassa és fogadja el adatvédelmi tájékoztatónkat.!