Indul a Nagy Fuvaros utca zöldítése

Utolsó frissítés: (Létrehozva: 2025.09.11.)

Indul a Nagy Fuvaros utca zöldítése

2024-ben a józsefvárosiak úgy döntöttek, hogy a Józsefvárosi Részvételi Költségvetés keretében valósuljon meg a Nagy Fuvaros utca egy szakaszának zöldítése.

A kivitelezés 2025. szeptember 15-én indul és várhatóan 1 hónapig tart majd.

A nyár során felmértük, hogy milyen módon tudnánk zöldíteni az utcát a már meglévő növények életminőségének javításával úgy, hogy a lehető legnagyobb zöldfelület hozzuk létre. 

A Józsefvárosi Szent Kozma Egészségügyi Központ előtti zöldsávban lombhullató fák vannak, alattuk jelenleg szennyezett és tömörödött a talaj, így a gyökereik nem jutnak elég levegőhöz, tápanyaghoz és csapadékhoz.  A favizsgálat során kiderült az is, hogy az egyik példány nagyon rossz állapotban van, így sajnos ki kell vágni. Természetesen ennek helyére új fát fogunk telepíteni.

A járda burkolatát két helyen felbontjuk, és növényágyásokat hozunk létre a fák körül, amelybe cserjéket telepítünk összesen 51 m2-en.

A növények így sokkal ellenállóbbak lesznek az aszályos nyarak adta kihívásokkal szemben, mivel a nagy méretű, sűrűn beültetett zöldfelület rengeteg csapadékot tud megtartani és a talajt átszelő gyökérhálózat biztosítja, hogy elkerüljük a talaj tömörödését.

Így a levegő, a csapadék és a tápanyag is könnyen leszivárog a gyökerekhez.

Ha kérdése van a kivitelezéssel kapcsolatban írjon a info@rev8.hu címre, vagy látogasson el a https://rev8.hu/nagy-fuvaros-utca-zolditese/ oldalra.

Weboldalainkon sütiket és egyéb internetes technológiákat használunk azért, hogy jobbá tegyük a böngészési élményt. Kérjük, hogy olvassa és fogadja el adatvédelmi tájékoztatónkat.!