2025 májusában elindultak a József utca József körút és Német utca közötti szakaszának fásítási munkálatai. Júniusban be is fejeződött az utca József körút és Rigó utca közötti szakaszának fásítása.
Az utca másik részén, a Rigó utca és Német utca közötti szakaszon júniusban indultak volna a munkálatok, azonban a feltárás során kiderült, hogy az érintett szakaszon, mindkét oldalon közművek futnak a kialakítandó fahelyek alatt. A problémáról részletesebben ebben a hírben írtunk.
Az elmúlt időszakban az önkormányzat munkatársai, a tervező, a kivitelező és a közműszolgáltatók képviselői közösen vizsgálták annak lehetőségét, hogy az érintett szakaszon fásítás történjen.
A vizsgálat eredménye – Főépítészi szakvélemény
A feltárt állapot alapján megállapítható, hogy a Rigó utca és Német utca közti szakaszon tervezett fahelyek elhelyezése a legtöbb esetben a közművek védőtávolságán belülre esne. Ez a körülmény mindkét oldali fahelyek kivitelezését ellehetetleníti, mivel az üzemeltetés biztonságát, valamint a közszolgáltatás zavartalanságát veszélyeztetné.
A projekt lebonyolításáért felelős Városépítészeti Iroda a helyzet tisztázására több egyeztetést kezdeményezett a Tervező, a Kivitelező és a közműszolgáltatók képviselőinek részvételével. Az eljárás során a Tervező részéről felmerültek alternatív nyomvonal- és fahely-áthelyezési javaslatok azonban műszaki és jogszabályi okok miatt ezek nem voltak megvalósíthatók. A Kivitelező a feltárt állapotot dokumentálta, ugyanakkor a rendelkezésre álló műszaki lehetőségek egyike sem bizonyult alkalmasnak arra, hogy a fahelyek kialakítása a közművédelmi előírásokkal összhangban megvalósuljon.
Mindezek alapján a József utca Rigó és Német utca közötti szakaszán a fásítás megvalósítása jogilag és műszakilag is ellehetetlenült, így mindkét oldali fahelyek elmaradása elkerülhetetlen.
Megvalósuló gyalogosbarát csomópontok
Az eredeti tervek a fásítás mellett gyalogosbarát csomópontokat is tartalmaztak. Az Önkormányzat kiemelten fontosnak tartja a közlekedésbiztonsági és gyalogosbarát szempontok érvényesítését, ezért a beruházás keretében a Rigó utca és József utca találkozásánál, illetve a Német utca és József utca találkozásánál található csomópontok gyalogosbarát átalakítását – útburkolati és forgalomtechnikai beavatkozásokkal – meg fogja valósítani.
Emellett a Rigó utca és a Német utca közötti szakasz páros oldalán végig, a páratlan oldalon adott részeken járdafelújítás zajlik majd.
Mikor kezdődnek a munkálatok?
A csomópontok kivitelezése 2025. szeptember 15-én indul és várhatóan szeptember végéig fog tartani. Fontos, hogy ezek a dátumok függnek az időjárástól és az esetleges kivitelezési akadályoktól. Például amennyiben esni fog, a kivitelezés befejezése eltolódhat.
Milyen forgalmi változás várható a kivitelezés alatt?
- A kivitelezés alatt behajtani tilos a József utca ezen szakaszára a Német utca és a Rigó utca felől.
- A Rigó utcából és a Salétrom utcából is a József utcára csak a József körút irányába lehet kanyarodni.
- Megállni tilos a Rigó utca és Német utca közötti szakaszon.
- A kivitelezés alatt továbbá a József utca Német utca és Őr utca közötti szakaszán is változik a forgalmi rend: a jelenlegivel ellentétes irányban lesz egyirányú, azaz az Őr utca felől a Német utca felé.

Fák helyzete a József körút és a Rigó utca közötti szakaszon
Az utca másik szakaszán a fásítás keretében 9 fát ültettünk el. A Salétrom utca felőli első három fa kiszáradt a Lián Kft. szakszerűtlen faápolása (metszés) miatt. Ezt a három fát a vállalkozó saját költségén pótolja. A József körút felőli három fát az ősz folyamán visszametszük és vizsgáljuk, hogy újrahajtanak-e. Az újraültetéseket novemberben vagy decemberben végezzük el, hogy a frissen telepített fák esélyei kedvezőbbek legyenek.
További kérdése lenne?