A Józsefvárosi Önkormányzat állásfoglalása a PPKE új campusának fejlesztéséről 

Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

Állásfoglalás a PPKE új campusának fejlesztéséről

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) 2020-ban kapta meg a Magyar Államtól a volt Magyar Rádió épületegyüttesét a Palotanegyedben. 2021 nyarán a Magyar Állam megbízásából a Budapesti Fejlesztési Központ (BFK) meghívásos tervpályázatot folytatott le a területre vonatkozóan. A tervpályázat bíráló bizottságában a Fővárosi Önkormányzatot és a Józsefvárosi Önkormányzatot a főépítészek képviselték. A tervpályázat és az egyetemi elképzelések, igények nem voltak előzetesen egyeztetve az Önkormányzattal, vagyis az Önkormányzatnak nem volt hatása arra, hogy milyen fejlesztésre írták ki a tervpályázatot, amit aztán bírálni kellett. Bár a bíráló bizottság egyöntetűen választotta ki a nyertes pályaművet, sok tag véleménye, hogy a beépítés mértéke és a tervezési program túlzó műszaki tartalmat kíván a területen létesíteni. A tervpályázat győztese a Közti – Hamburg C konzorcium lett, akikkel a BFK 2022 márciusában generáltervezési szerződést kötött.

Az Önkormányzat és a helyi aktív polgárok folyamatosan és következetesen jelezték a lakossági bevonás szükségességét a lebonyolítók és megrendelő felé egyaránt. Azonban erre nem került sor, még egy több zöld érdekében a Civilek a Palotanegyedért Egyesület által kezdeményezett, több mint 4000 fős petíció ellenére sem. Az Építési és Közlekedési Minisztérium 2023 novemberében bontási közbeszerzést írt ki és a bontási engedélyt 2023. november 23-án ki is adta a Pest Vármegyei Kormányhivatal.

A fejlesztéssel kapcsolatban korábban még úgy tűnt, hogy sikerül együttműködni az állam által megbízott lebonyolítóval. A Budapest Fejlesztési Központ még egy lakossági egyeztetésre vonatkozó tájékoztatót is kiadott a Józsefvárosi Önkormányzat kérésére. Azonban a 2022-es országgyűlési választások után abbamaradtak az érdemi egyeztetések. Ma az Állam és az Egyetem az önkormányzat és a lakók véleménye nélkül, erőből próbálja végrehajtani a beruházást.

A bontási engedélyen szereplő tervek szerint le kell bontani a 36582 helyrajzi számú ingatlanon található és az itt található helyszínrajzon pontosan jelölt, korábban a Magyar Rádióhoz tartozó épületeket, ideértve több értékes stúdiót és archívumot is. Ezeknek az épületeknek kultúrtörténeti és történelmi jelentőségük van. A II. világháború alatt innen működött az illegális rádió és 1956-ban is kiemelten fontos helyszíne volt a forradalomnak.

Jelenlegi tudásunk és a sajtóban nyilvános tervek szerint a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tervezett új épületegyüttese hatalmas rombolást fog eredményezni a Palotanegyedben és Budapest szívében. Számítások szerint 38.000 köbméter sitt elszállítására lesz szükség a bontási munkálatok miatt.

A terület védelme érdekében Józsefváros polgármestere 2023. november 7-én ideiglenes helyi védelem alá helyezte a 36582 helyrajzi számú ingatlanon található épületeket. A Pest Megyei Kormányhivatal 2023. november 23-án kiadta a bontási engedélyt. A Józsefvárosi Önkormányzat pedig 2023. november 23-án képviselő-testületi határozatban rögzítette álláspontját, mely szerint nem ért egyet a 36582 helyrajzi számú ingatlanon található épületek társadalmi egyeztetés nélküli lebontásával, valamint felkéri a polgármestert, hogy tájékoztassa erről a döntésről Lázár Jánost az építési és közlekedési minisztert és kezdeményezze az építési és közlekedési miniszternél a társadalmi egyeztetés mielőbbi megindítását.

A PPKE-fejlesztés ügyével Pikó András polgármester kezdeményezésére a Fővárosi Közgyűlés 2023. november 29-i ülése fog foglalkozni.

Weboldalainkon sütiket és egyéb internetes technológiákat használunk azért, hogy jobbá tegyük a böngészési élményt. Kérjük, hogy olvassa és fogadja el adatvédelmi tájékoztatónkat.!