Közösségi Részvételi Iroda 2020. december – 2021. március

Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

Közösségi Részvételi Iroda 2020. december – 2021. március

Negyedéves beszámoló a Közösségi Részvételi Iroda munkájáról.

A Józsefvárosi Önkormányzat képviselő-testülete 2020. márciusi ülésén határozott a Közösségi Részvételi Iroda létrehozásáról. A Közösségi Részvételi Iroda célja olyan eszközök, folyamatok és programok kidolgozása és működtetése, amelyek lehetővé teszik a kerületi lakosok aktív részvételét a helyi ügyekről szóló párbeszédben és a közös döntéshozatalban. Mindezek előfeltétele a lakosság közérthető tájékoztatása és a közösségépítés. Emellett a Közösségi Részvételi Iroda az önkormányzat egyéb szerveivel – ügyosztályokkal, irodákkal, gazdasági társaságokkal és intézményekkel – is együttműködik a fent megfogalmazott célok megvalósítása érdekében. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy számos olyan folyamat részvételivé, elérhetővé és közérthetővé tételében is szerepet vállalunk, amelyek egyébként is folynának a kerületben.

A közérthető tájékoztatás és az átláthatóság elvárása az Irodára is vonatkozik, ezért feladatunknak tartjuk, hogy negyedévente beszámoljunk a nyilvánosságnak arról, hogy a kapcsolódó időszakban milyen tevékenységet végeztünk és milyen eredményeket értünk el. A beszámolóval kapcsolatos kérdéseiket, megjegyzéseiket és javaslataikat várjuk a beszámoló végén felsorolt elérhetőségeink bármelyikén.

Az iroda 2020 március-júniusi beszámolóját itt érheti el.

Az iroda 2020. június-augusztusi beszámolóját itt érheti el.

Az iroda 2020. szeptember-novemberi beszámolóját itt érheti el.

A Józsefvárosi Önkormányzat tevékenységében való közösségi részvételről szóló, 2020-ban kitöltött kérdőívek eredményeit itt érheti el.

Az Iroda működése

A Közösségi Részvételi Iroda közvetlen csapata az előző negyedévhez hasonlóan 4 főből áll: egy irodavezető, egy asszisztens, egy közösségszervező és egy asszisztens-ügyfélszolgálati munkatárs vesz részt munkánkban. Rendszeresen együtt dolgozunk az önkormányzat kommunikációs vezetőjével is.

A Közösségi Részvételi Iroda működéséről részletesebben itt olvashat.

Munkákban nagyon sokat segítenek az önkéntes csapatunk tagjai. Önkéntesnek itt lehet jelentkezni.

Közérdekű tájékoztatás

A Közösségi Részvételi Iroda gondozza a kerületben található 34 utcai infopontot, amelyek közérdeklődésre számottartó információkat tartalmaznak. Ezeket havonta frissítjük. Ezzel párhuzamosan folyamatosan plakátok segítségével tájékoztatjuk  az önkormányzat intézményeiben és lakóházaiban is a kerületieket az őket érintő információkról és rendezvényekről. Szintén az Iroda szerkeszti a Józsefvárosi Hírlevelet, amely kéthetente jut el az arra feliratkozóknak. Iratkozzon fel itt!

Az iroda gondozza a józsefvárosi Civil Hírlevelet is, amely kifejezetten civil szervezetek számára szolgáltatat híreket, a kutyás hírlevelet, amely kerületi kutyatartókhoz juttat el hasznos információkat, illetve a a jozsefvaros.hu oldal Szóljon bele!, Civil, Hasznos és a Józsefváros Összefog menüpontját is. Az elmúlt időszakban is számos közérthető tájékoztatót írtunk a kerületieket érintő fontos fejleményekről, így például arról, hogyan válhat valakiből védendő fogyasztó, a parkolással kapcsolatos változásokról, az igényelhető támogatásokról és elérhető pályázatokról, vagy éppen a a józsefvárosi természeti környezet védelméről szóló rendeletről. Ezek a tájékoztatók a Józsefvárosi Önkormányzat “Hasznos” menüpontjában is elérhetők: https://old.jozsefvaros.hu/hasznos

Az Iroda emellett folyamatosan monitorozza a képviselő-testületi ülések és általában a Polgármesteri Hivatal, valamint az önkormányzati cégek és intézmények által hozott döntéseket és intézkedéseket, és egyre több esetben segíti ezek közérthetőségét és nyilvánosságát.

Az Iroda tartja fenn a Facebookon található Józsefváros Összefog-csoportot, amely információ- és véleménycserére ad lehetőséget a józsefvárosi lakosoknak, illetve saját Facebook-oldalunkat is gondozzuk, ahol az önkormányzat részvételi híreit osztjuk meg.

Továbbra is működtetjük a józsefvárosi zöld számot, amely változatlanul ingyenesen áll a józsefvárosiak rendelkezésére hétköznapokon reggel 8 és este 6 között, a járványra tekintettel pedig újra elérhető hétvégén is reggel 10 és este 6 között. Telefonszám: 06 80 277 256. A zöld számra a koronavírus harmadik hullámában ismét növekvő számú hívás érkezik, 2021 január és március között összesen 594 hívás érkezett, ezek közel kétharmada a hivatali ügyintézéssel, a koronavírussal és különböző szociális ellátásokkal kapcsolatban.

Nálunk jelenthetik be a kerületiek azt is, ha saját házukban hiányzó, hibás, megrongált önkormányzati tájékoztató táblával találkoznak. A bejelentések nyomán a táblákat folyamatosan cseréljük.

Az iroda koordinálja a Józsefváros applikációt is, amelyre az érkező bejelentéseket a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. és a Közterület-Felügyelet munkatársaival együttműködésben kezeljük. Az elmúlt három hónapban összesen 167 bejelentés érkezett józsefvárosiaktól közterületi problémákkal kapcsolatban. A bejelentések egyharmada a köztisztasággal kapcsolatos. A második és harmadik leggyakoribb bejelentési kategória az úthiba, sérült járda és a szabálytalan parkolás. A bejelentésekre napokon belül reagálnak a munkatársak, illetve a nem kerületi illetékességű jelzéseket továbbítják az illetékes fővárosi cégeknek.

A lakossági kapcsolattartás keretében az iroda monitorozza a polgármesteri kabinetbe érkező megkereséseket és bejelentéseket is, illetve együttműködik a Józsefvárosi Önkormányzat Facebook oldaláraérkező kérdések és megkeresések megválaszolásában is.

Közösségi fogadóórák és lakossági fórumok

Fontos célunk, hogy megújuljon és érdemi tartalommal töltődjön fel a választott tisztségviselők és a lakosság közötti párbeszéd. Ezért kezdtünk bele 2019 őszén a közösségi fogadóórák megszervezésébe. A járványhelyzethez alkalmazkodva idén továbbra is online fogadóórákat és fórumokat szerveztünk és koordináltunk. Megtartásra került december 2-án az új parkolási rendről szóló fórum, december 9-én a Százados negyed közösségi fogadóórája, február 19-én a Palotanegyed Közösségi fogadóórája, március 10-én a költségvetési megszorításokról szóló online polgármesteri és alpolgármesteri fogadóóra, legvégül pedig március 31-én a Népszínház negyed közösségi fogadóórája. Az összes online esemény videóját megtekinthetik az Önkormányzat Facebook oldalán.

Lakossági konzultációk

A 2020 során lezajlott házirend konzultáció alapján elkezdtünk összeállítani egy tájékoztató kisokost, illetve kezdeményeztük az önkormányzati tulajdonú házak házirendjéről szóló határozat módosítását. Mindkét témával kapcsolatban folyamatosan egyeztetünk a Polgármesteri Hivatal vezetésével és a Józsefvárosi Gazdálkodási Központtal.

Ebben az időszakban foglaltuk össze 2020-ban megvalósult négy kerületi részvételi folyamat tanulságait, melyek közül az egyik a házirenddel kapcsolatos konzultáció volt. Az összefoglalót itt érheti el.

Részt vettünk a Tolnai pihenőkerttel kapcsolatos lakossági elégedettség és igényfelmérő kérdőív kidolgozásában, majd összefoglalót készítettünk annak eredményeiről, amit átadtunk a Rév8 Zrt-nek, akik a 2021-es évben dolgoznak a kert lakosság bevonásán alapuló fejlesztésén. Ennek keretében létrejött A Tolnai kert barátai nevű Facebook csoport, ami virtuális teret ad a közös gondolkodásra egy még barátságosabb pihenőkert létrehozásáról.

Rendezvények és közösségi események

A Közösségi Részvételi Iroda csapata részt vett a Magyar Kultúra Napja programjának koncepcionálásában és helyszíni segítséget nyújtottunk a Józsefváros Közösségeiért Nonprofit Kft-nek, az eseményről készült videót itt tekinthetik meg. Megterveztük, megszerveztük és moderáltuk  a Holokauszt Emléknapi online beszélgetést. A 2020 végén elfogadott kerületi Civil Stratégia kapcsán kerekasztal-beszélgetést szerveztünk az önkormányzatok és civil szervezetek kapcsolatáról, melyről itt olvasható összefoglaló.

Nőnap Józsefvárosban

Március 8-án ötletpályázatot írtunk ki női egyenjogúság témájában szervezett közösségi programok megvalósítására. Április 15-ig még várjuk a közösségi, kulturális és ismeretterjesztő programötleteket, amelyek Józsefvárosban élő vagy itt dolgozó nőket szólítanak meg. További információkat az ötletpályázattal kapcsolatban itt találhat.

Az Amnesty International Magyarország 2020-ban indított „Egy Lépéssel Közelebb” című kampányához csatlakozva közzétettük a Polgármesteri Hivatal bérszakadékkal kapcsolatos adatairól szóló jelentésünket.

Részvétel a járványügyi védekezésben

Továbbra is számos, a járvány elleni védekezéshez kapcsolódó feladat megszervezésében vettünk részt az elmúlt hónapokban is. Továbbra is koordináljuk a járványügyi tájékoztatást utcai plakátokon, magyar és idegen nyelveken, és a Józsefvárosi Önkormányzat honlapján a “Józsefváros Összefog” menüpont alatt. Összefoglalókat anyagot készítettünk a járvány-helyzettel összefüggő önkormányzati segítségnyújtásról és  koordináltuk az Önkormányzat karácsonyi adománygyűtő akcióját, amelyről a Partizán egy 3 órás műsort készített. Továbbá Húsvétkor is megszerveztünk egy élelmiszeradomány-gyűjtést, amiben tartós élelmiszeradományokat gyűjtöttünk karanténban lévő és rászoruló családok ellátásának segítése érdekében.

Önkéntesek szervezése

A Közösségi Részvételi Iroda fontos feladatának tartja az önkéntesek bevonását a kerületi közösségi tevékenységekbe, ezért folyamatos az önkéntesek toborzása, képzése és munkájuk menedzselése. Elkészítettük az önkormányzat önkéntes-stratégiáját, melyben négy fő tevékenységi kört határoztunk meg. A “segítő” önkéntesek elsősorban a szociális segítségnyújtás területén aktívak: két pékségből napi szinten megmaradt péksüteményt szállítanak a Lélekházba, újra járnak bevásárolni idős és karanténban lévő embereknek, kutyát sétáltatnak, segítenek szükség esetén adományok pakolásában, a vöröskód idején pedig a közterület-felügyelettel együttműködésben az esti órákban a kerület utcáit járták annak érdekében, hogy minél kevesebb fedél nélküli ember töltse a hidegben az éjszakát.

A “tájékoztató” csoporthoz csatlakozó önkéntes segítők támogatják az Iroda munkáját a plakátok kihelyezésében, hogy minél több kerületi lakoshoz eljussanak a közérdekű információk, pályázati és ingyenes programlehetőségek.

A “zöld szám” csoportban dolgozó önkéntesek biztosítják az önkormányzat ingyenesen hívható információs vonalának folyamatos működését. A csoport tagjai folyamatos továbbképzéseken vesznek részt.

Megalakult emellett a “közösségi” munkacsoport, olyan önkéntes segítők részvételével, akik egy képzés elvégzése után hosszabbtávon segítik majd a Közösségi Részvételi Iroda által menedzselt részvételi folyamatok és közösségi események megvalósulását.

Közösségfejlesztés és közösségszervezés

Decemberben publikáltuk a kutyás igényfelmérésünk eredményét, melyet itt olvashat el, majd ez alapján egy javaslatcsomagot is összeállítottunk a képviselők számára. A VEKOP-6.2.1-15-2016-00013 “Budapest-Józsefváros, Magdolna-Orczy Negyed Szociális Városrehabilitációs Program” keretén belül folyamatosan együttműködünk a ZöldEb Kutyás Érdekvédelmi Egyesülettel, például olyan edukációs molinók kihelyezésében, amelyek alaposan körbejárják az állattartás minden kötelezettségét, mint amilyen a veszettség elleni oltás, a chipeltetés, az ebösszeírásban való részvétel, vagy a szerződésírás örökbefogadáskor. Továbbá tájékoztató táblákat helyeztünk ki a kutyafuttatókra a térítésmentes kutyaürülék zacskó igénybevételének lehetőségéről, két új tájékoztató hír készült el kutyás témában a kutyasétáltatókat érintő alapvető közterületi szabályokról és a kerületi kutyasétáltatási lehetőségekről, illetve folyamatos közösségi beszélgetéseket szervezünk a helyi kutyatartókkal.

Megkezdtük a kapcsolatfelvételt a kerületben működő civil szervezetekkel, amely során megismerkedtünk a szervezetek tevékenységével, és bemutattuk nekik a Józsefvárosi Civil Stratégiát. Beszélgettünk többek között a Rosa Parks Alapítvánnyal, a Hogy Vagy Egyesülettel, a Marom Klub Egyesülettel, a Civilek a Palotanegyedért Egyesülettel, a Magyar Hollywood Tanáccsal, a Menedék Egyesülettel, az Osonó Színházműhellyel, a Lehetőségek Tere – Tranzit Hungary Közhasznú Egyesülettel, a KultDesk Kulturális Alapítvány – Lahmacun rádióval, a Nagycsaládosok Józsefvárosi Egyesületével, a Vasas Központi Könyvtár Alapítvánnyal, a Pázmány Péter Ifjúsági Egyesülettel, a Kalapos Környezettudatos és Közösségfejlesztő Egyesülettel, a Magyar Vöröskereszttel, az Open Doors Hungary-vel.

Szakmai civil szervezetek kezdeményezésére egyeztetni kezdtünk a Magyar Helsinki Bizottsággal a kerületben élő menekültek és bevándorlók igényeinek pontosabb megértése és a nekik szóló szolgáltatások körének bővítése érdekében, a NaNe és Patent Egyesülettel a nők elleni és családon belüli erőszak témakörében, valamint a K-Monitorral egy közérthető önkormányzati költségvetés vizualizációs projekt kapcsán.

Sajtómegjelenések

Decemberben interjút adtunk a Klubrádiónak és a Civil Rádiónak. Részt vettünk a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége által rendezett “A Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok Programja 2020” című konferenciáján, ahol a koronavírus-járvány elleni helyi innovációkról és megoldásokról beszéltünk. Márciusban a Helsinki Bizottság kerekasztal beszélgetésén, illetve a Cities for Change konferenciáján is részt vettünk. Legutoljára pedig a Sláger Rádiónak adtunk interjút a húsvéti adománygyűjtéssel kapcsolatban.

A Közösségi Részvételi Iroda elérhetőségei:

Honlap https://old.jozsefvaros.hu/szoljon-bele és https://old.jozsefvaros.hu/onkormanyzat/iroda/33-93

E-mail: reszvetel@jozsefvaros.hu

Facebook: facebook.com/groups/jozsefvarososszefog és facebook.com/reszveteliiroda

Telefon: 0614592139

Cím: Józsefvárosi Polgármesteri Hivatal, 1082 Budapest, Baross u. 63-67., Földszint, 3/1.

Weboldalainkon sütiket és egyéb internetes technológiákat használunk azért, hogy jobbá tegyük a böngészési élményt. Kérjük, hogy olvassa és fogadja el adatvédelmi tájékoztatónkat.!