Ki volt Diósi Ágnes?

Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

Ki volt Diósi Ágnes?

Diósi Ágnes szociográfus, szociális munkás volt. A magyar cigányság egyik legjelentősebb kutatójaként tartjuk számon. A roma szociális munka úttörője, aki a rendszerváltást követően a Fővárosi Gyermek- és  Ifjúságvédő Intézetben (1997-től TEGYESZ, Alföldi utca) dolgozott nevelőszülői tanácsadóként.

A  Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár újpesti gyermekkönyvtárában fordult a figyelme a hátrányos helyzetű  gyerekek felé, később a „Róbert” nevelőotthonban „antiszociális fiatalkorú fiúkkal” foglalkozott. Cigányút című munkája 1988-ban jelent meg, amely az első átfogó, romákról szóló szociográfia volt.  

Nevelőszülői tanácsadóként kezdeményezte, hogy nyújtsanak segítséget roma családoknak ahhoz, hogy hivatásos nevelőszülők lehessenek, a cigány hivatásos nevelőszülői hálózat kialakításának szakmai vezetője volt. A zsidóság 1945 utáni helyzetéről és lehetőségeiről írt regénye Várj, madár… címmel 1997-ben jelent meg.

Diósi Ágnes a cigányok kutatását erkölcsi kérdésnek tekintette: „Egyre időszerűbbnek érzem az erkölcsi parancsot, amelyet mindig is követtem: hogy a kiszolgáltatottak szemével nézzem a világot és dolgaikról-dolgainkról az Ő hangjukon szóljak.”


Felhasznált irodalom: 

  • Diósi Ágnes: Rendhagyó ajánlás In: Esély (Társadalom- és szociálpolitikai folyóirat) 8. évfolyam 4. szám (1997.) Diósi György: Diósi Ágnes (1932-2005) In: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, A szociális szakma digitális archívuma
  • Mester Zsuzsa: Diósi Ágnes (1932-2005) In: Család, gyermek, ifjúság 14. évfolyam, 5. szám (2005.) 
  • Zolnay János: Diósi Ágnes (1932-2005) In: Beszélő 10. évfolyam, 11. szám (2005.)
  • Dupcsik Csaba: A magyarországi cigányság története. Történelem a cigánykutatások tükrében, 1890–2008. 

Weboldalainkon sütiket és egyéb internetes technológiákat használunk azért, hogy jobbá tegyük a böngészési élményt. Kérjük, hogy olvassa és fogadja el adatvédelmi tájékoztatónkat.!