Közösségi részvétel a Józsefvárosi Önkormányzat tevékenységében (2020)

Az elmúlt egy évben több felületen is lehetősége volt a lakóknak az önkormányzat tevékenységében való részvétel értékelésére, melynek eredményeit itt olvashatja.

Összefoglaló

2019-ben a közösségi fogadóórákon mértük fel a józsefvárosiak véleményét és tapasztalatait a közösségi részvétellel kapcsolatban, melynek eredményeit itt olvashatja. Bár 2020-ban a közösségi fogadóóráknak csak kis részét tudtuk megtartani a koronavírus-járvány miatt, a helyszínen lehetőség volt a részvételi kérdőív kitöltésére. Ezen kívül válaszok érkeznek hozzánk a Józsefváros App-on keresztül, illetve online kérdőívünkön is. Az alábbiakban röviden összefoglaljuk az első évben beérkező válaszok tanulságait. Bár a kitöltők alacsony száma nem teszi lehetővé általános tanulságok leszűrését, fontosnak tartjuk, hogy minden esetben visszajelezzünk a kérdőívet kitöltők számára. Összesen 105 kitöltőből 33-an online, 24-en az appon keresztül, 50-en a közösségi fogadóórákon válaszoltak.

A felmérést 2021-ben is folytatjuk, a véleményét ezen az űrlapon várjuk: bit.ly/reszvetelikerdoiv

Tájékozottság, tájékoztatás

A kérdőív elején arra kértük a válaszadókat, értékeljék saját tájékozottságukat, illetve az önkormányzat tájékoztató és bevonó tevékenységét egy 1-től 9-ig terjedő skálán, ahol 1: nagyon nem tájékozott/ elégedetlen, 9: nagyon tájékozott/ elégedett, és 5: átlagosan tájékozott/ elégedett. A pontszámok átlaga mindhárom kérdés esetén a pozitív mezőbe esik, de leginkább az önkormányzat tájékoztatásával elégedettek a válaszadók, ezt követi a bevonással való elégedettség, és valamivel mögöttük szerepel a lakók saját tájékozottságának értékelése: de még mindig inkább tájékozottnak érzik magukat, mint nem.

Ami tehát az első kérdést, a tájékozottságot illeti, a megkérdezettek 40 százaléka inkább tájékozatlannak érzi magát (1-4 pont között értékelte tájékozottságát), 18 százalék átlagosan tájékozottnak (5 pontra tette saját tájékozottságát) és 42 százalék inkább tájékozottnak (6-9 pont között értékelte saját tájékozottságát.

Arra is rákérdeztünk, hogy milyen konkrét esetek jutottak a válaszadók eszébe, amikor a fenti pontszámot adták. A magukat tájékozatlannak érzőket – tehát azokat, akik inkább negatív pontszámokat adtak – arra kértük, indokolják, mi alapján adják az adott pontszámot. Konkrét indokaik:

A magukat tájékozottnak érzőket – tehát azokat, akik inkább pozitív pontszámokat adtak – arra kértük, indokolják, mi alapján adják az adott pontszámot. Konkrét indokaik: 

 

Azt is megkérdeztük a kérdőívben, mennyire elégedettek az emberek azzal, ahogyan az önkormányzat tájékoztatja a lakókat tevékenységével kapcsolatban. Egy egytől kilencig terjedő skálán az önkormányzati tájékoztatás értékelése 6-os átlagot kapott. A megkérdezettek 36 százaléka inkább elégedetlen, 46 százaléka inkább elégedett, 18 százalékuk átlagosan elégedett.

A tájékoztatással elégedetleneket – tehát azokat, akik inkább negatív pontszámokat adtak – arra kértük, indokolják, mi alapján adják az adott pontszámot. Konkrét indokaik:

Azokat, akik elégedettek a tájékoztatással  – tehát azokat, akik inkább pozitív pontszámokat adtak – arra kértük, indokolják, mi alapján adják az adott pontszámot. Konkrét indokaik:

Bevonás

A válaszadók elégedettsége az önkormányzat állampolgárokat bevonó tevékenységével alább mutatjuk be egy 1-től 9-ig terjedő skálán, ahol 1: elégedetlen, 9: elégedett, és 5: átlagosan elégedett.

Azokat, akik elégedetlenek a bevonással – tehát azokat, akik inkább negatív pontszámokat adtak – arra kértük, indokolják, mi alapján adják az adott pontszámot. Konkrét indokaik:

 

Azokat, akik elégedettek a bevonással – tehát azokat, akik inkább pozitív pontszámokat adtak – arra kértük, indokolják, mi alapján adják az adott pontszámot. Konkrét indokaik:

 

A közösségi bevonás eszközei

Az alábbi táblázat azt mutatja be, hogy melyek a legnépszerűbb-népszerűtlenebb közösségi bevonási eszközök. A válaszok átlagát ábrázoltuk, ahol 1: biztosan nem venne részt az adott bevonó módszerben, 9: biztosan részt venne az adott bevonó módszerben. A közösségi bevonás eszközei közül a legkevésbé népszerű – de továbbra is a pozitív tartományban van – a közmeghallgatás és a közösségi programok. A legnépszerűbb eszközök az online szavazás, a szavazás, a közösségi tervezés és az online konzultáció.

A lakóktól azt is megkérdeztük, esetükben mi lehet a hátráltatója a bevonásnak. Az alábbi táblázat a válaszok átlagát mutatja meg, ahol 1: az adott szempont egyáltalán nem hátrány, 9: az adott szempont teljesen hátrány. Legjellemzőbb akadályként azt említették, hogy nem ismernek bevonó lehetőségeket, illetve, hogy túlságosan elfoglaltak. Legkevésbé jellemző, hogy a válaszadókat ne érdekelnék/érintenék a kerületi ügyek.

Tájékozódás forrásai

A válaszadókat végezetül arra kértük, értékeljék, milyen gyakran támaszkodnak adott forrásra tájékozódásuk során. A leggyakrabban a kerületi Facebook-oldalt, illetve a baráti beszélgetéseket használják tájékozódásra a lakók, de kiemelt a Józsefváros újság, illetve a kerületi honlap olvasása is. Legkevésbé az egyéb újságokat, illetve civil szervezeteket használják tájékozódásra a válaszadók.

Szintén a fenti válaszokból számítva az is láthatóvá válik, kik azok, akik egy adott hírforrásra egyáltalán nem támaszkodnak a válaszadók közül. Az eredmények erősorrendje a fentiekhez hasonló. A válaszadóknak igen kis hányada (7,4%) nem használja egyáltalán a kerület Facebook-oldalát és a baráti beszélgetéseket (11,5%) tájékozódásra, de szintén ritka az, aki a honlapot (17,2%) vagy az újságot (23%) ne olvasná. Ugyanakkor kevesebben támaszkodnak közösségi fogadóórákra (34%), egyéb újságokra vagy civil szervezetekre, amikor tájékozódásról van szó.

Oldalaink használatához csak a legszükségesebb esetben használunk sütiket (az Ön böngészőjében tárolt adatokat). Ezzel okossabbá tehetjük az oldalt az Ön számára. Kérjük, hogy az oldal használatának megkezdése előtt tekintse át és fogadja el  Adatvédelmi tájékoztatónkat!