Józsefváros újjáépül, Idősbarát Önkormányzat, Családbarát Önkormányzat
KERESÉS

Társasházak törvényességi felügyelete

Tájékoztató a társasházak törvényességi felügyeletéről
 
A társasházak működését a társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény (továbbiakban: Tht.) szabályozza, továbbá a jegyző társasházak feletti törvényességi felügyeletének eljárási szabályairól a 2015. július 1-jén hatályba lépett 155/2015. (VI. 25.) Korm. rendelet rendelkezik.
 
A Tht. 2014. február 01. napján hatályba lépett módosítása értelmében a társasház működésének, a társasház szerveinek és e szervek működésének törvényességi felügyeletét a jegyző látja el.
 
A törvényességi felügyeletet gyakorló jegyző hivatalból ellenőrzi, hogy a társasház
a) alapító okirata, szervezeti-működési szabályzata és azok módosítása megfelel-e a jogszabályoknak,
b) működése, közgyűlési határozata megfelel-e a jogszabályoknak, az alapító okiratnak és szervezeti-működési szabályzatnak, és
c) működése megfelel-e a közgyűlési határozatokban foglaltaknak.
 
Mindazonáltal a törvényességi felügyelet nem terjed ki az olyan ügyre, amelyben bírósági, hatósági – így különösen közigazgatási hatósági, fogyasztóvédelmi, rendőrségi – eljárásnak van helye.
 
A törvényességi felügyeleti eljárás (a továbbiakban: eljárás) megindítására a társasház címe szerint illetékes jegyző jogosult.
 
Az eljárás lefolytatásában nem vehet részt az a személy,
a) akinek jogát vagy jogos érdekét az ügy közvetlenül érinti, vagy
b) akitől az ügynek tárgyilagos megítélése egyéb okból nem várható.
 A jegyző nem vehet részt abban az eljárásban, amelyben
a) a jegyző illetékességi területén működő helyi önkormányzat, képviselő-testület, azok szerve vagy érdekeltségi körébe tartozó gazdálkodó szervezet társasházi tulajdonostársként, vagy
b) a jegyző illetékességi területén működő helyi önkormányzatnak, illetve képviselő-testületnek szerve vagy érdekeltségi körébe tartozó gazdálkodó szervezete közös képviselőként vagy a társasház társasházkezelőjeként
az eljárás érintettje.
 
A jegyző köteles az eljárást hivatalból megindítani, ha az eljárásra okot adó körülményről hivatalból vagy bejelentés alapján tudomást szerez.
 
A jegyző a társasház működésével összefüggésben történt bejelentés esetén a bejelentést megvizsgálja.
 
 
Bejelentéssel
a) a társasházi tulajdonostárs, valamint
b) a közös képviselő vagy az intézőbizottság elnöke (a továbbiakban együtt: közös képviselő)
élhet.
 
A bejelentés során a tulajdonostárs helyett meghatalmazott is eljárhat.
 
A bejelentő
- azt, hogy társasházi tulajdonostárs vagy a tulajdonostárs meghatalmazottja legalább nem hiteles és 30 napnál nem régebbi tulajdonilap-másolat, illetve a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény szerinti meghatalmazás,
- azt, hogy közös képviselő vagy az intézőbizottság elnöke a közös képviselő megválasztásáról szóló közgyűlési határozatot tartalmazó közgyűlési jegyzőkönyv-kivonat
bejelentéssel egyidejűleg történő benyújtásával igazolja.
 
Az eljárás nem irányulhat a társasház működésének gazdaságossági vagy célszerűségi szempontból való ellenőrzésére.
 
Azok a társasházi ügyek melyeknek a tárgya a közös képviselővel, az intézőbizottsággal vagy a számvizsgáló bizottsággal kialakult elszámolási viták (pl. túlszámlázottnak tartott vízdíj), vagy személyes jellegű konfliktusok eldöntése, nem tartoznak a jegyző hatáskörébe. A közös képviselővel, az intézőbizottság tagjaival, vagy a számvizsgáló bizottság tagjaival szembeni kártérítési igények ugyancsak bíróság előtt érvényesíthetők, polgári peres úton.
 
A jegyző a működés törvényességének helyreállítása érdekében a társasházzal szemben felhívással élhet, a felhívás eredménytelensége esetén pedig bírósághoz fordulhat.
 
A bíróság a jegyző keresete alapján megsemmisítheti a közgyűlés jogsértő határozatát, illetve a működés törvényességének helyreállítása érdekében összehívhatja a közgyűlést vagy erre a jegyzőt vagy a számvizsgáló bizottságot feljogosíthatja. Ha a társasház működése törvényességének helyreállítása a közös képviselő, illetve az intézőbizottság jogsértő magatartása miatt nem biztosítható, a bíróság a közös képviselőt, illetve az intézőbizottság elnökét és tagjait bírság megfizetésére kötelezheti.
 
A társasházak törvényességi felügyeletével kapcsolatos ügyintézés a Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Polgármesteri Hivatal Hatósági Irodáján (1082 Budapest, Baross u. 63-67. II. em. 210/A. ajtó) előzetes bejelentkezés alapján történik.
 

Az ügyintézéshez bejelentkezni telefonon a 06 (1) 459-2586 számon lehet.

vissza fel

Ügyfélfogadási rend

06-1-459-2100
1082 Budapest, Baross u. 63-67.
Hétfő 13.30-18.00
Kedd nincs
Szerda 8.15-16.30
Csütörtök nincs
Péntek 8.15-11.30

Anyakönyvi Iroda

06-1-459-2265
1082 Budapest, Baross u. 63-67.
Hétfő *8.15-18.00 13.30-18.00
Kedd *8.15-16.00
Szerda 8.15-16.30
Csütörtök *8.15-16.00
Péntek 8.15-11.30

* haláleset, valamint egészségügyi intézményen kívül történt születés hozzátartozó által történő bejelentése

Az utolsó sorszám - a napi ügyfélforgalomtól függően - legkésőbb az ügyfélfogadási idő vége előtt fél órával kerül kiadásra.

Az alábbi anyakönyvi ügyek intézése előzetes bejelentkezés és időpont egyeztetés alapján történik:

  • házassági névviseléssel, névváltoztatással,
  • születési családi és/vagy utónév módosításával,
  • megkülönböztető betűjellel, névkorrekcióval,
  • hazai anyakönyvezés iránti kérelemmel kapcsolatos anyakönyvi ügyek intézése,
  • házasságkötési szándék bejelentéséről szóló jegyzőkönyv felvétele,
  • bejegyzett élettársi kapcsolat létesítéséről szóló jegyzőkönyv felvétele,
  • születendő gyermekre tett teljes hatályú apai elismerő nyilatkozat felvétele.

  • Fent részletezett anyakönyvi ügyek intézése - a házasságkötési szándék bejelentésének és a bejegyzett élettársi kapcsolat létesítésének kivételével - nincs az anyakönyvi esemény helyéhez, illetve lakóhelyhez kötve, az ez irányú kérelmeket bármely település képviselő-testület hivatalának anyakönyvvezetőjénél elő lehet terjeszteni.

  • Előzetes időpont egyeztetése hivatali időben a 459-2176 telefonszámon lehetséges.

Ügyfeleink kényelme érdekében az anyakönyvi okirattal igazolni kívánt adatok elektronikus anyakönyvben történő rögzítése, az anyakönyvi esemény és a kérelmező azonosításához szükséges adatok anyakonyv@jozsefvaros.hu e-mail címre történő megküldésével is kérelmezhető annak érdekében, hogy a kivonat másolatok kiállítása a kérelmező lakó, vagy tartózkodási helye szerint legközelebb eső település képviselő-testület hivatalának anyakönyvvezetőjénél történhessen meg.

Családtámogatási Iroda

06-1-459-2277
1082 Budapest, Baross u. 66-68.
Hétfő 13.30-18.00
Kedd nincs
Szerda 8.15-16.30
Csütörtök nincs
Péntek 8.15-11.30

Kapcsolatok