Sosem volt ennyire átlátható egy útszakasz tervezése

Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

Sosem volt ennyire átlátható egy útszakasz tervezése

A Déri Miksa utca megújuló szakaszának terveibe és a folyamat megvalósulásába avat be minket a Rév8 új cikksorozatával. Ez az első olyan kerületi projekt, ahol megvalósul a közösségi tervezés minden eleme, túlvannak a lakók ötleteinek begyűjtésén, igényfelmérésen, közösségi tervezési alkalmakon, próbapikniken, most pedig arról számolnak be részletesen, hogy hogyan is készül el az új útszakasz, milyen szempontokra kell figyelni.

Ez azért fontos, mert így a laikus számára is érthetővé válik, hogy mik az adottságok, hol futnak a vezetékek, és ebből nyilvánvaló lesz, hogy miért valósulhat vagy nem valósulhat meg egy-egy ötlet, kérés, felvetés. A cikkek itt olvashatók. 

Közműhálózat

A legtöbb városi utca burkolata alatt ivóvíz, szennyvíz, áram, gáz, telekommunikációs csövek és vezetékek, felettük pedig a közvilágítás vezetékei futnak. A cikksorozat első részében a Déri Miksa utca közműtérképet osztották meg, és arról írtak, hogy a felsorolt közművek tulajdonosaival, a közútkezelővel és a katasztrófavédelemmel hónapokig egyeztettek a tervek elkészítése előtt, hogy tisztában legyenek a lehetőségekkel, és tudják, hogy az említett szolgáltatók milyen feltételekkel járulnak hozzá az utca átalakításához. A közműhálózat nagyban meghatározza a fákkal való beépíthetőséget is.

Közlekedésbiztonság

A második szempontrendszer az itt közlekedők, utakon átkelők, járdán sétálók és úton biciklizők biztonsága. A Rév8 elképzelései szerint egy 30 km/h-s forgalomcsökkentett övezet része lenne ez az utcaszakasz, így mindenki biztonságát tudnák garantálni.

“Az úgynevezett önmagát magyarázó térkialakításnak köszönhetően a lassabb haladás lesz előnyben részesítve, a kereszteződésekben járdaszintre emelt, szűkített úttesttel, rövidebb gyalogos átkelési távolságokkal és jobban belátható kereszteződésekkel a biztonság és az esélyegyenlőség jegyében” – írják. A cél, hogy a kialakítással a fenntartható és környezetbarát közlekedési módokat támogassák, így szélesebb járdák és kétirányú biciklizést lehetővé tevő forgalmi rend kialakítása van tervben.

Különféle érdekek

A közösségi tervezésnél persze hamar kiderült, hogy mindenki mást szeretne, van, aki több parkolót, más szélesebb járdákat, megint mások közösségi funkcióknak tartanák fent a leendő sétáló szakaszt, például kávézók teraszán szeretnének üldögélni. Mivel ezen a kis utcaszakaszon ennyi féle funkció nem fért el, így egyfajta kompromisszumot kell hozni, de igyekeztek mindenki érdekeit figyelembe venni. Arra jutottak, hogy ahol tudnak a közművektől, ott az út mindkét oldalára fákat ültetnek, a járdák olyan szélesek lesznek, hogy két ember vagy egy babakocsi kényelmesen elférjen rajtuk, a földszinti üzlethelyiségek előtt hagynak helyet teraszok létesítésére, lehetővé teszik a kétirányú kerékpáros behajtást.

Klímabarát köztér

A Déri megújuló szakászára egyfajta prototípusként tekintenek klímavédelmi szempontból, ugyanis több olyan modern, itthon még alig használt technikát, megoldást szeretnének alkalmazni, amivel élhetőbbé tehetik ezt a közteret.

A sok helyen alkalmazott konténeres fák helyett, mivel azok nem tudnak elég nagyra nőni ahhoz, hogy valóban befolyásolják a mikroklímát, emellett nem fenntarthatóak, rendesen a földbe ültetik a fákat, ezeket pedig új választják ki, hogy létrejöjjön belőlük egy ökofenntartó rendszer, így a üzemeltetési költségeik minimalizálhatók.

Világos színű, ahol lehet, vízáteresztő vagy a fák irányába lejtő útburkolatot hoznak létre, így nem kell a növényeket öntözni, és a csapadék nem a csatornahálózatot terheli. Ahol nincsenek fák, ott napvitorlák segítségével hoznak létre árnyékot.

Ezek együttes alkalmazásával a Rév8 szerint elkerülhető a hősziget hatás, és nem lesznek olyan megterhelőek a nyári napok az ott élők számára.

 

Szöveg: Ádám Judit, képek: Nagy Dániel, Rév8

Weboldalainkon sütiket és egyéb internetes technológiákat használunk azért, hogy jobbá tegyük a böngészési élményt. Kérjük, hogy olvassa és fogadja el adatvédelmi tájékoztatónkat.!