Felavattuk Thék Endre emléktábláját

event_available Utolsó frissítés:

Az Üllői út 66/C. alatt álló házban élt Thék Endre asztalosmester, bútor- és zongoragyáros, az első hazai bútorgyár alapítója, a magyar nagyüzemi bútorgyártás megteremtője.
A Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény képviselőjeként az emléktábla állítását dr. Gönczi Ambrus és Rupprich Péter kezdeményezte, a korábbi emléktábla pótlására.
Az avatóünnepségen beszédet mondtott Rupprich Péter, a hagyaték gondozója, és Dr. Erőss Gábor, kultúráért felelős alpolgármester, akinek beszédét itt olvashatják.

Thék Endre kalandos életére és maradandó életművére emlékezünk ma.

Egy céhlegény életére a Viharsaroktól (Orosházától) Bécsen, Münchenen, Párizson át Józsefvárosig.
A Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény részéről az emléktábla állítását dr. Gönczi Ambrus és az itt mellettem álló Rupprich Péter kezdeményezte, a korábbi, ’50-es években eltávolított emléktábla pótlására.
Nomen est omen, a Thék névben ott a görög „láda, szekrény, (rak)tár” szó. (Lásd: fitotéka, videotéka…). Itt, ahol hét évtized után újra emléktábla fog emlékezni rá, itt indult az első magyar bútorgyár! Ahol míves szekrényeket is, de nem csak azokat gyártottak.
Itt, az Üllői úton, a rohamosan fejlődő dualizmus-kori Magyarországgal együtt Thék Endre, az egykori céhlegény, és vele Józsefváros, mintegy szimbolikusan is átlépett a középkorias hangulatú céhes világból a céges világba: a modernitásba, a kapitalizmusba. Thék Endre 1885-ben bevezetett ugyanis egy újítást: gőzzel hajtott gépeket alkalmazott a gyártásnál. Immár közel másfél évszázada. Itt, ahol most állunk.
1872-ben, pontosan 150 évvel ezelőtt a szintén józsefvárosi Szűz utcában indította be első pesti műhelyét.
Később, 1885-ben vásárolta meg ezt az Üllői úti telephelyet itt, a 66. szám alatt, azt a céget, amely korábban nem akarta felvenni őt. Itt szervezi és építi meg a hazai első bútorgyárat, és szorgalmával, tehetségével korának legtöbbet foglalkoztatott épületasztalosa lesz.
Amikor Józsefváros munkásmozgalmi múltjára emlékezünk – például a jobbágyból lett szocialista Táncsics Mihályra, aki innen nem messze, a Tömő utcában lakott, s akit 1869-ben éppen Thék szülővárosában, Orosházán választottak képviselőnek –, akkor azoknak a klasszikus értelemben vett kapitalistáknak, gyáriparosoknak a munkásaira emlékezünk, amilyen Thék Endre is volt. Thék egyébként a modern szakképzés, „munkásutánpótlás-képzés” egyik elindítója is volt, Orosházán tanoncotthont alapított, s emellett alelnöke volt az Országos Ipartestületnek, valamint a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarának is.
De Thék persze több volt egyszerű gyárosnál, az ő mestersége, az ő ipara egyben művészet is. Mert a tőkés gazdasággal együtt fejlődött az alkalmazott művészet, az iparművészet is. Thék Endre leginkább a szlavóniai tölgyet, a dió- és körtefát kedvelte; a berendezéseknél együtt dolgozott – a szintén józsefvárosi kötődésű – Róth Miksa üvegművésszel és Zsolnay Vilmos keramikussal. Az Országház üléstermeinek famennyezeteit, az Opera, a Budavári Királyi palota Szent István termének fali dekorációját és román stílusú bútorzatát éppúgy Théknek és az ő gyárának, az ő munkásainak köszönhetjük, mint itt Józsefvárosban a Wenckheim palota (a mai Szabó Ervin könyvtár) fából faragott belső tereit.
Sőt: az iparral nemcsak a képzőművészetet, de a zenét is összeházasította: zongoragyártásra is berendezkedett a Thék-üzem; zongorából 11 félét és ezen kívül 3-féle pianínót is gyártott.
A világháborúban az Üllői úti három ház közül sajnos kibombázták a középsőt, ám a két szélsőn még ma is ott zongoráznak a Thék-gyár puttói, kedves, kövér angyalkái.
Itt, a fejünk fölött.
A Thék-féle bútor- és zongoragyár múltunknak és jelenünknek is része.

Üdvözöljük! Oldalainkon sütiket (böngészőjében tárolt adatokat) használuk azért, hogy még jobbá tehessük az Ön számára tartalmainkat. Részletes irányelveinkért kérjük olvassa el  Adatvédelmi tájékoztatónkat!